Döbbenetes erejű tanulmányt közölt 
1890. december 12-i számában Kozics Aladár bankigazgató lapja, a Zentai Néplap. A Szeged-vármegye kérdéséhez című írás névtelen szerzője mélyen elmerült abbéli tervének kifejtésében, mi lenne, ha Zenta város a maga Tisza-partjával kiválna a Zombor központtal működő Bács-Bodrog vármegyéből, és csatlakozna az új, Szeged köré tervezett vármegyéhez? „Mit szólna hozzá a zentai ember, ha egy szép reggelen arra ébredne fel, hogy Zenta elvétetett Bács-Bodrogh vármegyétől és Szeged vármegyéhez csatoltatott? Így feltéve a kérdést, bizonyos lehet mindenki abban, hogy mint bevégzett tény fölött, semmivel sem lenne nagyobb a bánat és szomorúság a régi megyétől való elszakíttatás, mint az öröm az új megyéhez csatoltatás miatt. Sőt abban sem lehet kétség, hogy ha ma megszavaztatnák Zenta város lakosságát, annak túlnyomó többsége a Szegedhez való csatlakozás mellett nyilatkoznék, s Zombortól elválni óhajtana. És ez egészen természetes is” – írta az ismeretlen szerző. Meggyőződése, hogy a zentai ember szívesebben tartozna Szegedhez, mint Zomborhoz, a vármegye központjában ugyanis érdemtelenül mostohán bánnak a zentaiakkal, „nem találnak meghallgatásra legjogosabb panaszaink, s nem nyernek orvoslást legsúlyosabb bajaink”. Az elégedetlenek csoportja a változást a szegedi királyi tábla felállításától remélte, mely a jogszolgáltatásban is a környék központjává teszi Szegedet.
A tanulmány írójának meglátása szerint Zombor és a vármegye a zentaiak előtt egyetlen alkalommal sem tárta ki atyai szívét, míg másokat elkényeztetett magzatai gyanánt dédelgetett. Nem csoda hát, ha Zentán ezrek keblét szorongatja a sóhaj, „mely jobb jövőért eped, s e jobb jövőt bárhol biztosabban feltalálhatónak véli, mint a zombori palotában székelő vármegye szárnyai alatt”. Szeged, mint az Alföld központja, kiváló természeti fekvésén kívül virágzó kereskedelménél, nagyban kifejlett iparánál és számos ide vágó kedvező viszonyainál fogva birtokában van mindazon közgazdasági és kulturális adottságoknak, melyek boldoggá és megelégedetté tennék Zenta város lakosságát. A szerző hosszan fejtegette: a régi időkben, mikor még a vármegyéket az alkotmány védbástyáinak nevezték, a megye székhelyének kérdése „a történelmi hagyományos kegyelet védszárnyai alatt pihent”. Más feladatot töltöttek be az akkori megyék, és egészen más szerep van előírva a mostani megyék számára. Az idők során semmivé vált a hivatal fegyelme és tekintélye, és elhatalmasodott a felelőtlen viselkedés. Az országos botrányt keltő bácsmegyei „mizerábilis állapotok” vezérlik Zentát arra, hogy vagy Zombortól elszakadjon és a létesítendő Szeged megyéhez csatlakozzon, vagy pedig egyáltalán „szabadítsa ki magát a vármegyei fennhatóság alól, s eszközölje ki maga részére a törvényhatósági önállóságot”. Zentára nézve fekvésénél s ebből folyó előnyös helyzeténél fogva ugyan sokkal üdvösebb lenne a teljes önállóság elérhetése, mint megyecserélés, de ez a kevésbé megvalósítható megoldás.
Zentának – emelte ki a Szeged-vármegye kérdéséhez című írás szerzője – lépést kell tartania azzal a mozgalommal, mely Csongrád, Csanád, Torontál és Bács-Bodrogh megyék egyes részeiből az elképzelt Szeged megye létrehozásán fáradozik. Nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy az új Szeged megye a Tisza jobb partjánál lefelé még Zentánál is lejjebb állítja fel határkövét. „Ezen terv keresztülvitelére nagyon üdvözölt ürügyül szolgálhatnak a bácsmegyei siralmas állapotok, melyek felettébb alkalmasak arra, hogy belőlük illetékes helyen azon következtetés vonassék le, miszerint a különben is nagy kiterjedéssel bíró, s gazdag Bács-Bodrogh megyében kisebb terület mellett jobb rendet lesz képes a megyei hatóság fenntartani, s üdvösebb állapotokat létesítni a jelenleginél.” Ha az új Szeged megye másként nem létesülhet, mint Bács-Bodrogh vármegye területének megcsonkításával, akkor történjen meg a kikerekítés a szükséges csonkítással! „Ha tehát a jövő titokzatos méhéből az a valóság látna napvilágot, hogy Zenta az új Szeged-megyéhez csatoltatik, ez sem közgazdasági és közigazgatási, sem kulturális, sem jogszolgáltatási tekintetben nem hogy hátrányára nem, hanem határozott előnyére lenne Zentának. Ha semmi más előnye nem lenne a Szeged-megyéhez való csatoltatásának: maga a megye székhelyének közelsége, és a királyi tábla székhelye oly előnyöket biztosít Zentának, melyekből még aránylagos anyagi áldozat árán sem szabad lemondani annak, aki meggondolja, hogy a zentai embernek Zomborban, mint városban, egyáltalában nincs semmi keresnivalója. De még a megyei közgyűlésekre Zomborba bemenni sem érezhet magában kedvet a zentai bizottsági tag, ha csak abban nem akar gyönyörködni, mikor a kupuszinai meg a priglevitz-szt.-iváni atyafiak a nótáriusok intésére leszavazzák azt, amihez sem a tárgynál, sem a nyelvnél fogva, melyen írva van, sem ők, sem nótáriusuk nem ért.” Nem a vármegyének mint hatóságnak, hanem a vármegye lakosainak az érdeke a döntő ott, ahol a vármegyéről van szó, ezen érdeket pedig megsérteni egyik vármegye hatóságának sem szabad.
A felsorolásból kitetszik, a cikk írójának elsősorban a vármegyei közigazgatási hivatalok működésével, a hivatalnoki kar viselkedésével szemben voltak kifogásai. Ezt viszont határozottan el kell választani Bács-Bodrogh vármegyének Magyarország akkori életében betöltött szerepétől. A vármegye döntő mértékben hozzájárult a török által elpusztított magyar Délvidék újjáépítéséhez, életének és társadalmi működésének megszervezéséhez. Az 1867-es kiegyezés után a tudományos és a kulturális élete is fölvirágzott: 1883. május 15-én Zomborban megalakult a Bács-Bodrogh megyei Történelmi Társulat, mely az 1885. január 30-i határozat alapján Margalits Ede társulati titkár szerkesztésében megjelenő szakfolyóiratával, a Bács-Bodrogh megyei Történelmi Társulat Évkönyvével országos tekintélyt vívott ki a vármegye tudósai számára. Évekkel később, 1906. június 24-én Vértesi Károly elnök vezetésével megkezdte működését a Bács-Bodrog megyei Irodalmi Társaság, mely hamarosan ugyancsak országos tekintélyre tett szert. Négy főgimnáziumával, egyéb középiskoláival, irodalmával és városi művelődési egyesületek sikereivel a vármegye országos szinten is folyamatosan gyarapította tekintélyét. Ostoba kísérlet volt tehát Bács-Bodrogh vármegye társadalmi, politikai és kulturális jelentőségét a hivatalnoki kar hibáinak felsorolásával csorbítani, ahogyan tette azt a Zentai Néplap cikkírója.
A vármegye részéről Zentát ért „mostoha bánásmód”, érdekeinek és közösségi értékeinek mellőzése vezetett oda, hogy polgárainak a történeti múlt iránti ragaszkodása Szeged vármegye megalakulásában vélte remélni sorsa és helyzete javulását. „Elvárjuk a mostoha korszak letűnését – zárta számvetését a cikk írója –, s bízunk a szebb jövőben, mely a gyökerében megingott bizalmat kölcsönösen helyreállítja, megszünteti azt a szám nélküli, jogosult panaszt, melyeknek kútforrásai városunkat az anyagi és erkölcsi romlás siralom-völgyébe tette.”
Nyitókép: Zentai régi városháza (Mák Ferenc archívumából)
