A Magyar Szó közösségi elkötelezettségének megfelelően az idei első számában Mihályi Katalin összeállításában közzétette 2026 jelesebb évfordulóit. Az előrejelzésből kiderül: 165 évvel ezelőtt 1861-ben született Lányi Ernő zeneszerző, karmester, 135 évvel ezelőtt, 1891-ben született Draskóczy Ede ügyvéd, lapszerkesztő, kisebbségi politikus, 125 éve született Csuka Zoltán költő, szerkesztő, Majtényi Mihály prózaíró, újságíró, a Magyar Szó egyik alapítója. 65 évvel ezelőtt, 1961-ben jelent meg az Ifjúság hetilapban a Symposion melléklet, 55 éve, 1971-ben szervezték meg az első Szenteleky-napok rendezvényt, s abban az esztendőben alapították meg Szabadkán az Üzenet folyóiratot. A legszebb évfordulók egyike azonban a Magyar Szó Kilátó című irodalmi-közművelődési mellékletének 65 éves jubileuma, 1961. december 3-án jelent meg az első száma, s azóta rendületlen hűséggel szolgálja – ápolja és építi – a délvidéki magyarság életét. A melléklet alcíme többször módosult, 1961-ben a Magyar Szó irodalomról, művészetről számot adó mellékleteként indult, 1978-ig azután három alcímet is cserélt: egy ideig Irodalom, művészet, társadalomtudomány, majd a Magyar Szó kulturális és kritikai melléklete, s végül a Magyar Szó szombati magazinja alcímmel jelent meg.
Induláskor nem tüntették fel a melléklet szerkesztőjének nevét, de a sajtótörténetünk alapján köztudott, hogy az első években Vukovics Géza, Major Nándor és Bogdánfi Sándor szerkesztette a Kilátót, őket immár hivatalos szerkesztőként Végel László (1972–1983), Bálint Sándor (1983–1992), Náray Éva (1992–1994), Serer Lenke (1994–2000), Kontra Ferenc (2000–2015. október), Patócs László (2015 novemberétől 2017 decemberéig) követte, 2017 decemberétől pedig – Antalovics Péter 2024. június és szeptember közötti közreműködésével – Mihályi Katalin végzi a Kilátó szerkesztését.
Az 1961. december 3-án megjelent első számában Vébel Lajos Kilátó című beköszönő írásában üdvözölte az olvasókat. Elmondta: a Magyar Szó mellékletének szerepe, „kilátni általa Vajdaságból és belesni Jugoszlávia és az egész világ szellemi életébe. Tájékoztatni és kóstolót adni, felkelteni az érdeklődést és olykor példát is prezentálni, hogy miről és hogyan is írnak, és főleg vitázgatnak körülöttünk”. Erre annál is inkább szükség mutatkozott, mert akkoriban az irodalmi élet megújulása olyan erőteljes lendületet vett, mint soha korábban. „Soha ennyien nem írtak magyarul ezen a vidéken, és soha ennyi könyv és újság nem jelent meg, amikor évekkel ezelőtt létrejött Noviszádon az ország legnagyobb kisebbségi könyv- és lapkiadó vállalata.” Jellemző volt akkoriban irodalmi életünkre a megújulás, új programmal jelentkezett a Híd folyóirat, s az Ifjúság hetilap is átadta irodalmi hasábjait a fiatalok egy csoportjának, akik Symposion címmel indítottak irodalmi mellékletet. A szerző reméli, hogy az újítások elnyerik „a legmagasabb, legdemokratikusabb és legmegbízhatóbb szerv, az irodalmi közvélemény” tetszését, és szellemi felfrissülést hoznak az irodalmunk életébe.
Csanyiga Mónika 2002-ben a Hungarológiai Közleményekben Kilátó (1961–2001) címmel két részletben közölte a Magyar Szó 40 éves irodalmi mellékletének repertóriumát. Kimagaslóan jelentős munkájához 40 éves a Kilátó címmel (GL) jelzettel Gerold László írt Bevezető sorokat. Kiemelte: „Irodalmunk, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy művelődési életünk egyik legjelentősebb, ha nem éppen a legjelentősebb kiadványa a Magyar Szó negyven éve hetente megjelenő Kilátó című melléklete. Négy évtized művelődési, irodalmi, tudományos életét, gondolkodás-történetünket dokumentálja az újság már-már társlapjának is tekinthető Kilátó.” A tudományos folyóirat közölte Gerold László „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” – Interjú Végel Lászlóval, a Kilátó (1972–1983) szerkesztőjével címmel készült számvetést is. Végel László elmondta: a Kilátó 1961-ben a Jugoszláviában erőteljesen polarizálódó közélet meghatározó pillanatában jelentkezett, amikor a magyar szellemi életben páratlanul nagy intézményi reneszánsz játszódott le. Amikor 1972-ben megbízták őt a Kilátó szerkesztésével, „minden téren valamiféle megbékélés volt észlelhető. Elmúltak a nyugtalan hatvanas évek, az értelmiségiek különbékét kötöttek, a nyolcvanas évek fellazuló, de egyben baljós szellemi stigmái pedig még nem voltak láthatók. A megbékélésnek volt némi alapja, hiszen a jugoszláviai magyar értelmiségben élt valamiféle aggály, hogy elveszti mindazt, amit addig kivívott.”
A hetvenes években a jugoszláviai magyar szellemi élet intézményi alapjai határozottan megszilárdultak, sok területen új távlatok nyíltak: „a kisebbségi társadalomban igen kiváló magyar szakembergárda, modernebb értelmiségi réteg lépett színre. A közélet különböző szféráiban – a bankrendszertől az orvostudományig – kiváló, fiatal magyar szakemberek tűntek fel, akik felelősségteljes tisztségeket töltöttek be a szakmai intézményekben, a vállalatokban, a nagy szociális rendszerekben”. Az új értelmiség nem volt státus nélküli, nemcsak elvontan álmodozhatott a hivatásáról, hanem egyre-másra hódította meg a gazdasági, kulturális, tudományos, szakmai szféra különböző fontos pontjait. „Kultúránk, közéletünk architektúrája hirtelen kiteljesedett” – mondta Végel László. Ezzel együtt növekedett a szakma becsülete, a szakosodás, a tudományosság igénye, az intézményesség tisztelete. A dilettantizmus a dolgok természeténél fogva háttérbe szorult, leértékelődött. 1972-ben ezt a fordulatot új nevekkel, új témákkal sikerült megjelentetni a Kilátóban is, és ezzel sikerült kultúránk irodalomközpontú jellegén módosítani. „Kultúránk ritka pillanata volt ez.”
Végel László az új szerkesztői koncepcióról elmondta: „Az európai kulturális magazinok tapasztalatait szem előtt tartva modern közírásra gondoltam, amely élénken, frissen reagál a világ nagyon gyors kulturális és szellemi változásaira. Ehhez viszont már nem volt elég ember. De ettől függetlenül rengeteg új témakör került terítékre, sokan először ragadtak tollat, hogy a saját szakterületük egy-egy kérdéséről beszámoljanak.” Úgy vélte: a magazinjelleg nélkülözhetetlen alapja volt a polifon politikai, kulturális tér megléte.
Azok közé a délvidéki írók közé tartozok, akiknek a Kilátó közelében indult és bontakozott ki közírói tevékenysége, a Kilátó lapjai tették lehetővé korabeli szellemi élményeim jelzését: az 1982. február 6-án megjelent Egy birodalom pusztulásának emberi dokumentumai című írásomban Munk Artúr A hinterland című regényét méltattam, 1982. április 10-én A nihilizmus kettős éle című munkámban Lőrinc Péter Társadalom és művészet című, számomra „kellemetlen” könyvéről mondtam elmarasztaló véleményt, 1982. november 6-án pedig Titokzatos pillanatok felfejtett szövése címmel Herceg János Árnyak című munkájáért lelkesedtem. Van tehát mit megköszönnöm a 65 éves Kilátónak!
