Krámer Gyula gyártulajdonosnak, az újvidéki Krámer Drót és Csavar Gyár vezetőjének elévülhetetlen érdemei voltak a délvidéki magyarság két háború közötti és háború alatti életének megszervezése terén. Felső kereskedelmi iskolai érettségi után önkéntesként tiszti vizsgát tett, 1914 és 1918 között a 6. gyalogezredben szolgált, az olasz és az orosz frontokon harcolt, a háború végén századosként szerelték le. 1920 után a Délvidéki Vasnagykereskedelmi Társaság társtulajdonosává vált, s ez alkalmat és teret biztosított a számára a közéleti szerepléshez. Krámer Gyula gyáros az újvidéki Polgári Magyar Kaszinónak több éven át elnöke, valamennyi újvidéki magyar kulturális és jótékonysági egyesületnek vezetőségi tagja volt. A két világháború közötti időben minden adódó alkalommal a legmesszebbmenően támogatta a magyar egyesületek emberbaráti, szociális és népnevelő mozgalmát. Áldozatkészségével nagymértékben hozzájárult az újvidéki magyar egyesületek otthonának építéséhez, 1940 elején pedig a Duna jeges áradásakor a szinte teljesen lerombolt, a főleg szegényebb magyarok által lakott újvidéki Telep városrész újjáépítésére létrehozta a Házépítő és Önsegélyező Egyesületet, amely alig egy év alatt több száz házat épített újjá. A munkálatokhoz maga Krámer Gyula is tetemes pénzösszeggel járult hozzá. Elnöke volt az 1940. november 24-én megalakult Jugoszláviai Magyar Közművelődési Szövetségnek, a később Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség néven működő szervezetnek, amely a magyarság körében átfogó társadalmi és kulturális munkát végzett. A délvidéki magyarság „egy emberként állott a mozgalom mellé, mert úgy érezte, hogy most népszámlálás kezdődött. Népszámlálás, amelynek adatai bizonyítani fogják, hogy ki meri magát magyarnak vallani, ki az, akire számíthatunk, és ki az, aki meglapulva óvatosan félreáll.”
Krámer Gyula a Délvidék Magyarországhoz történt 1941. április 11-ei visszacsatolása után bekerült a nemzethűségi igazolásokat kiadó újvidéki ötös bizottságba, 1942. február 9-én Horthy Miklós kormányzó élethossziglan a felsőház tagjává nevezte ki, ahol 1942 és 1944 között az iparügyi, a véderő, a gazdasági és hiteléleti bizottság tagjaként működött. Az 1943. március 14-én Zomborban megalakult Szenteleky Irodalmi Társaság másodelnöke és az igazgatói tanács társelnöke volt.
Krámer Gyula hivatalánál fogva gyakran szerepelt a hírlapokban. A Szabadkán megjelenő Délvidéki Magyarság című újság 1942. február 7-ei számában közölt beszámolójában arról tudósított, hogy a magyar miniszterelnök kinevezése nyomán Sántha György, Krámer Gyula, Ágoston Sándor és Welker Keresztély is helyet kapott a Délvidék felsőházában. „A magyarság – mint a névsorból látható – három felsőházi tagságot kapott s a negyedik felsőházi tag Welker Keresztély, a délvidéki németek soraiból került ki. A magyarság mind a három délvidéki tagja kimagasló, markáns egyénisége a felszabadult Bácskának” – tudósított a hírlap. A méltatás szerint Krámer Gyula személye a magyarság széles köreiben tiszteletnek és megbecsülésnek örvend.
Krámer Gyula 1941. június 29-én megjelent Közel kétszáz helységben működik a DMKSz című elnöki beszámolója szerint „a mai napig 159 tagegylet csatlakozott a Szövetséghez, a szervező bizottságok száma a délvidéki területen (Belgrád és a Szerémség nélkül) 137, a megalakult fiókok száma pedig 61, úgyhogy a Szövetség már 198 helységben működik, ezek közül 57 helyen az ifjúsági szakosztály is megalakult.”
Egy másik elnöki jelentésben a magyar ifjúság életének a megszervezéséről számolt be: „A volt Zágrábi Magyar Egyetemi Hallgatók Kultúregyesülete és a volt belgrádi Bolyai Farkas diákegyesületek nagyobb szabású összejövetelt tartanak Újvidéken 1941. agusztus 2-án és 3-án, „amelyen egyetemi tanulmányaikat és a fenti két egyesület tágjait érintő kérdések, valamint a Magyar Egyetemisták Szakosztályának a Délvidéki Magvar Közművelődési Szövetség keretein belüli megalakítására kerülnek napirendre” – fogalmazta meg Krámer Gyula elnök. A Délvidéki Magyarság című lap 1941. szeptember 27-ei számában arról írt, hogy a DMKSz szervezésében Délvidéki diákotthon létesül Budapesten, Szegeden és Pécsett. „A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség még májusban mozgalmat indított, hogy megfelelő internátusokat létesítsen a fontosabb városokban a szegény sorsú és távolabbi vidékekről beiratkozó diákok számára. A Szövetség fáradozását siker koronázta, és Újvidéken megtörténik két konviktus berendezése. Ezek a konviktusok háromszáz személy befogadására létesülnek. A konviktusoknak különösen a horvátországi magyarság szempontjából van nagy jelentőségük. A horvátországi népiskolák magyar tanítóságának jelentős részét ugyanis Újvidéken képezik ki, és középiskolai diákok is nagy számban tanulnak Újvidéken a horvát területekről. Mintegy száz tanulót ezek közül a konviktus megnyitásáig a leventeotthonban helyeztek el. Ugyancsak a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség vette kezébe a magyar egyetemi és főiskolai hallgatók elhelyezésének kérdését is. Eddig kétszáz délvidéki magyar egyetemista iratkozott be a budapesti, pécsi és szegedi egyetemekre és Krámer Gyula a DMKSz elnöke legutóbbi budapesti útján letárgyalta az egyetemi hallgatók lakásának és elhelyezéseinek kérdését. Már találtak is megfelelő helyiségeket, úgy hogy október elsején tanévkezdéskor biztos otthon várja a fiataljainkat.” Krámer Gyula további terveiről a Kisebbségi Körlevél 1941. évi kiadványában A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség feladatai a Délvidék visszacsatolása után és a Hírlap 1941. június 10-ei számában A délvidéki magyar Közművelődési Szövetség feladata és munkája című írásában számolt be.
Krámer Gyula társadalmi, politikai és közéleti szereplését a jugoszláv hatóságok sérelmezték, ezért a magyarok ellen folytatott újvidéki terrorperben társaival – Deák Leó, Újvidék város és Bács-Bodrog vármegye főispánjával együtt – halálra ítélték, és 1945. november 26-án hajnalban kivégezték. Matuska Márton a Hét Nap 2005. november 29-ei számában megjelent Így lesznek a mártírok című írásában elmondta: azokban a napokban gyilkolták meg Nagy Győző újvidéki bankárt, az újvidéki magyarok lelkes segítőjét, Takács Ferenc péterrévei római katolikus plébánost, aki előszót írt az 1940-ben megjelent Bokréta című almanachhoz. A partizánok akkor gyilkolták meg Reöck Andor horgosi földbirtokost, Bogner József tordai születésű szabadkai tanárt, Andrée Dezső újvidéki hírlapírót, mindannyian a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség lelkes munkatársai voltak. „A társadalmi-politikai és szellemi élet kiválóságaival a magyar történelemnek egy újabb korszaka omlott a sírba” – írta Matuska Márton.
Nyitókép: Az újvidéki katolikus templom (Mák Ferenc archívumából)
