2024. május 27., hétfő
GYŰRŐDÉSEK

A közösségépítés szépségéről – közírói elkötelezettséggel

Bence Lajos: Egyszer én is II. – Muravidéki rövid történetek

Bence Lajos muravidéki költő, irodalomtörténész és újságíró az 1990-es évek elején egyik beszélgetésünk során elmondta: „a muravidéki magyarság egyszer már kihalt” – utalva ezzel a kommunizmus dermesztő évtizedeinek eseményeire –, de értelmiségének a történelem egy meghatározott pontján volt annyi ereje, hogy az anyanyelve megőrzésével, a történelmi múlt eseményeinek föltárásával, az irodalom újjászervezésével és az anyanyelvi oktatás lehetőségeinek megteremtésével újra életre keltse a haldokló közakaratot. Az 1994-ben megjelent Írott szóval a megmaradásért – A szlovéniai magyarság 70 éve című tanulmánykötetében a szlovéniai magyarság 1919–1989 közötti évtizedeinek történetét mutatta be, melyben a történelmi események megidézése mellett megírta a muravidéki magyar irodalom rövid történetét is. Könyve bevezetőjében kiemelte: az 1944–1945-től kezdődő „szellemi pangás” korszaka után a Tavaszvárás-nemzedék tagjai – Szúnyogh Sándor, Varga József és Szomi Pál – írói-költői munkásságukkal az 1970-es években vetették meg a muravidéki magyar irodalom alapjait.

Másutt, A Naptár és a muravidéki tudományosság kezdetei című tanulmányában Bence Lajos hangsúlyozta: az irodalom, a művészetek és a tudomány fejlődése a Muravidéken szorosan összefüggött a humán értelmiségi közösség kialakulásával és öntudatra ébredésével. A második világháború és a partizán-megtorlás után a vidék értelmiség nélkül maradt, a közösségnek új, fiatal írástudókat kellett kinevelnie magából. A kevés megmaradt és a pályáját kezdő ifjú tanítói-tanári kar tagjai a megszólalási lehetőséget az írásban, a publikálásban találták meg. A Népújság, a Naptár és a magyar nyelvű rádiózás megszólalásra biztatta, bátorította az írástudókat, közöttük a tanulmány íróját, Bence Lajost is, aki Óda a hazatérőhöz című versében így énekelt: „Boldog lehet, ki kerülőkkel, / dűlőutak mentén, / kertek alatt végül / mégis hazatalál.” Édesedem című költeményében is honfoglalói áhítattal szedte versbe: „nem a tekintetem / hajolt meg, a föld / emelkedett az arcomhoz”. Milyen berzsenyies volt ez a megérkezés, ez a hazatalálás! Bence Lajos 2000-ben, a Ráolvasások című verseskötetében a boldog otthonlét isteni ajándékairól énekelt; az ismerős tájban a lepkéket ébredéskor gyöngéden megérintik a szőlőhegyi fények, harangszó idején szabad folyása van az áldásnak, napnyugta után pedig rend és bizonyosság szikrázik a csillagokban. Borral, reménnyel dajkál a táj, s még a csigaház is elbujdosott szellőket rejteget. A Lendva-környéki Bence Lajos volt talán az egyetlen Kárpát-medencei magyar költő, akinek az ezredfordulón is volt boldog éneke. És mi, a vigaszt-várók lelkes odafigyeléssel lestük a megszólalását. A Szóval vágok rendet (2016) című verses kötetében már az összegzés nem leplezett szándékával szövi az énekét: „megtanulhattuk, hogy vannak vidékek, / hol a sárban is gyöngy leledzik: a Mura / a Kerka sötétlő vize aranyhomokot rejt. / S mennyi kincset, ekevasat, csoroszlyát, / kelta, római, longobárd, etruszk / emléket, vázát, kelyhet, / csobolyót, fazekat, üstöt, / tarsolyt és nyakéket.”

A Lendva-vidéki ember hagyományismeretének fontos része a történelmi emlékezet, ami a vidék fölé emelkedő Bánffy-kastély lábainál szinte lelki-szellemi adottság. Bizonyítja ezt Bence Lajos legújabb Egyszer én is II. – Muravidéki rövid történetek (2023) című, társadalmi kérdéseket elemző esszégyűjteménye is, melyben a magyar nyelvű oktatás, az irodalmi, a zenei, a színházi és a művelődési élet eseményeiről írta le – ugyancsak a társadalmi értékeket méltató – véleményét. Sarokfordítás című írásában így foglalta össze a kommunista idők oktatási rendszerének lényegét: „a Párt – talán a reánk tukmált, kétnyelvűre átkeresztelt magyar iskola keltette bűntudat miatt – árgus szemekkel figyelte és számon tartotta” az összes szlovén-magyar, tanár-diák konfliktus-lehetőséget, melyeket azután aszerint mérlegelt, hogy milyen az érintettek, vagy az érintettek családjának a Párthoz való viszonya. A szerző az Ilyenek voltunk című írásában „a poroszos alapokon nyugvó marxista-leninista oktatási rendszer visszásságai” egyikének tekintette a „fenyítési módszerei” közé tartozó, a tanítási idő utáni bezárást, amelynek lényege a kommunista világértelmezésben a tanteremtől a Gulágokig terjedhetett. Az író A pedagógust megintik című írásában a soviniszta megbélyegzést tekinti a közélet egyik legsúlyosabb vádjának, amely az elbocsátást, a „kirúgást” vonta maga után. „A testvériség és egység szigorú, soha le nem írt szabályainak úgy lehetett eleget tenni, ha hallgattál, s a problémáidat egyedül oldottad meg, mert segítségre nem számíthattál” – írta a szerző. Ugyanott azt is elmondta, az 1980-as évek közepén az akkorra már megmerevedett, „mindenféle reformtörekvést elhárító” muravidéki kétnyelvű oktatás terén is sor került a nemzedékváltásra. „A régi, klasszikus hagyományokon nevelkedett, többségében a szabadkai tanítóképzőből friss diplomával hazatérő pedagógusgárda” vagy eljutott a nyugdíjig, vagy elhagyta a pedagógusi pályát.

A kötet szerzője az Égi közjáték című fejezetében a Muravidék irodalomtörténeti múltjának egy-egy emlékezetes történetét idézte meg. Szúnyogh Sándor Halicanumi üzenet című verse ma is megindítja az olvasót: „Halicanum szülöttei / kutyánál hűebb fiai vagyunk e földnek / bárhova visz is sorsunk / lábunkat törve is hazarontunk.” A Tőlünk függ című fejezetben olvasható Nem hagyta őket hidegen című írásában Cár Jenő nyugalmazott színész visszaemlékezései kapcsán a szülői ház és a falusi környezet szellemépítő és lélekformáló hatásáról értekezett, kiemelve a szobája falán feltüntetett 13. parancsolatot: „szeresd az anyanyelvedet”. Írásában benne van az anyanyelv használatát tiltó körülmények és politikai rendszerek embertelenségének megbélyegzése is, amit a Nyelvárulók című írásában külön is kiemelt, hangsúlyozva: a kommunista időkben „a nyelv és a család ellen elkövetett bűnök nem voltak ritkák”.

Bence Lajos bölcs körültekintéssel vette számba az elmúlt idők ember és lélekellenes jelenségeit. Szemes Péter a kötethez írt Utószóban kiemelte: Egyszer én is II. című kötetével a szerző olyan „sokszínű és tartalmas” könyvet tett olvasói asztalára, amely hű tökrét adja a Muravidék elmúlt évtizedeinek.

Nyitókép: Pannónia Kulturális Egyesület – Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Kaposvár – Lendva, 2023, 124 oldal