HETI KÖRKÉRDÉS
Elegendő-e az általános iskolai oktatás, vagy szükség van mellette magánórákra is?
Az általános iskolai tananyag megfelelő tudást biztosít a gyermekek számára. 14%
Szerintem sok felesleges dolgot tanulnak. 51%
Az általános iskolai oktatás mellett szükség van magánórákra is. 16%
Magánórák nélkül nem boldogulhatnak később. 19%
Tankönyvek: 20.000 din. Tanszerek: kb. 14.000 din. Táska: van tavalyról. Ruházat: pulcsikból 5 darab és melegítőnadrágból 2 darab, legalább 15.000 din. A tornacipő még jó, alsóneműből nyár elején bevásároltunk... Végösszeg: 49.000 din.
Előkészített papírcetlivel telepszem a fiam mellé, hogy még egyszer átbeszéljük a nyolcadik osztály kezdéséhez szükséges teendőket. Gyorsan túl vagyunk a kis és nagy formátumú, puha és kemény fedelű, kockás, vonalas és sima lapú füzetek feljegyzésén. Majd áttérek arra, amit igazából meg szerettem volna vele beszélni: a magánórákra. Már három éve kiderült ugyanis, hogy idegen nyelvekből kevés az, amivel én segíteni tudom. Bár az angol nyelvet kommunikáció szintjén használom, a követelmények ezt ma már meghaladják... A tanárnő korábbi magyarázata szerint úgy készítik fel ugyanis a diákokat, mintha az általános iskola végén nyelvvizsgát kellene tenniük. Nos, mostanra már kiderült, hogy mégsem a 2012-es generáció lesz az első, amelynél ezt bevezetik a kisérettségin. De ettől még nem lett könnyebb a feladatlista. Szerencsére a lányomnak kiváló az angol nyelvtudása, így ebben ő segít a fiamnak. A német nyelv azonban semmilyen szinten nem ragadt meg egyikünkben sem, így Dávid ötödik osztály közepétől jár magánórákra. Akkoriban még ugyanannyit fizettem a némettanárnőnek, mint a tanító néninek, aki szerbórákat tartott a fiamnak: óránként 700 dinárt. Következő évben a németórák ára felszökött 1000 dinárra, de még mindig 60 perces foglalkozásról volt szó. Tavaly viszont már értesített a tanárnő, hogy nem szeretné tovább emelni az árat, de kénytelen 45 percre csökkenteni a tanóra idejét... Duzzogtam magamban, de nyilván mindketten tudtuk, hogy nincs választásom: az iskolában oktató tanárnő saját diákjait nem vállalhatja magánórákra, így a jelenlegi, nyelviskolát üzemeltető oktató az egyetlen, aki segíthet a fiamnak. Időközben pedig az is kiderült, hogy külön foglalkozások nélkül nemcsak az említett tantárgyakkal akadnak problémák, hanem a matematikával és a fizikával is. De utóbbiaknál szerencsére elég az anyai és a nagyapai odafigyelés ahhoz, hogy Dávid haladjon...
A nyolcadik osztály elején azonban gondolni kell a kisérettségire is, amelyre annak idején még a kitűnő tanulmányi eredményű lányom is magánórákkal készült fel egy tárgyból. Így a fiammal mérlegeltük, hogy vajon elég lesz-e az én segítségem, vagy matematikából is keressek magántanárt. A végén ezt a döntést második félév elejére halasztottuk. Magyar nyelvből azonban már év elejétől szükség lesz órákra, hisz a családtagok szabadideje is véges. A egyetemista lányom ugyanis bevállalta azt is, hogy a választott tantárgyként megcélzott biológiára felkészíti az öccsét...
– Nem értem: miért nem lehet úgy alakítani a tantervet, hogy a gyerekeknek ne kelljen különórákra járniuk?! – csattant fel a férjem. Vagyis csak nyomatékosan feltette azt a kérdést, amely a legtöbb szülőben megfogalmazódik. Mert már csak a szűkebb környezetem megfigyelésével kiderül, hogy egy-egy osztályban a tanulók fele legalább 2-3 tantárgyból magánórákra szorul ahhoz, hogy elfogadható eredményt érjen el az iskolában. És ugyanez volt a helyzet hat évvel ezelőtt is, amikor a lányom fejezte az általános iskolát.
Érdekelni kezdett, hogy vajon ez az arány helyi kuriózum, vagy jellemzi a teljes szerbiai oktatási rendszert. Csaknem egy hete aktívan kutatok különböző forrásokban, ám továbbra sem lelek hivatalos adatokra arról, hogy országos szinten a gyerekek hány százalékának van szüksége különórákra. A statisztikai kimutatások hiányának magyarázata azonban mindenhol megegyezik: a magánoktatás, vagy más néven árnyékoktatás jelentős része a szürke zónában történik, bejelentés és adózás nélkül pedig nem készíthető hivatalos kimutatás az elterjedtségéről. Az arányokra többnyire csak helyi szintű kérdőíves felmérésekből, szülői beszámolókból és pedagógiai kutatásokból lehet következtetni: a nem hivatalos becslések szerint a felső tagozatos és középiskolás diákok 40-60 százaléka vesz igénybe magánórát legalább az év bizonyos időszakaiban. A kisérettségi, valamint az egyetemi felvételi előtt pedig kimondottan jellemző, hogy magántanárok segítségét kérik a diákok – foglalta össze kérésemre a mesterséges intelligencia azoknak a lokális kérdőíveknek a tartalmát, amelyeket Vajdaságban végeztek el a kutatók. A jelentésekből az is kiderült, hogy a magánórák elterjedéségének elsődleges oka a túlterhelt tanterv és a pedagógushiány.
Az itteni helyzettel nemzetközi szinten is foglalkoztak a kutatók. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) készített egy átfogó, hivatalos országjelentést kifejezetten Szerbiáról: ebben részletesen elemzik az oktatási rendszer integritását és a magánoktatás rendszerszintű okait. A nemzetközi PISA-felmérések háttérkérdőívei ugyanis rendszeresen mérik, hogy a 15 éves diákok hány százaléka fizet iskolán kívüli különórákért: elsősorban ezekre az adatokra alapoz a Social Inequality in Shadow Education című tanulmány, amelyben rámutatnak, hogy Szerbiában az ingyenes közoktatást komoly magánfinanszírozású árnyékoktatási rendszer egészíti ki.
A szociológiai és gazdasági elemzések szerint egy átlagos, kétgyermekes család esetében, ahol legalább az egyik gyermek kisérettségi vagy felvételi előtt áll, a magánórák költsége felemésztheti a teljes havi családi büdzsé 15–30 százalékát is. A szakemberek szerint ez az arány kirívóan magas, mert míg a nyugat-európai országokban a magánóra inkább a jómódúak kiváltsága, addig a régióban az alacsonyabb jövedelmű családok erejükön felül fizetik ki ezt az összeget. Az itteni társadalmi felfogás szerint ugyanis ez nem luxus, hanem a gyerek iskolai túlélésének és továbbtanulásának az alapfeltétele. Az OECD kutatásai rávilágítanak arra is, hogy ezen szülői felelősségvállalás miatt a szerbiai családok jelentős része kénytelen lemondani az emberhez méltó életszínvonalról: a nyaralásból, a kulturális kikapcsolódásból vagy a minőségibb ruházkodásból faragnak le ahhoz, hogy kifizessék a magánórákat. Az alacsony jövedelmű vagy mélyszegénységben élő családok viszont képtelenek kitermelni ezt az összeget a költségvetésükből. Ez azt eredményezi, hogy az anyagi helyzet közvetlenül eldönti, ki jut be a középiskolákba és az egyetemekre, ezzel pedig súlyosbodik a társadalmi megosztottság – áll az OECD jelentésében. Ugyanitt kiemelik: a magánórák nem csupán oktatási, hanem súlyos szociális és megélhetési tényezővé váltak a régióban.
Az árnyékoktatás negatív társadalmi hatását emeli ki az a hazai tanulmány is, amelyet Vera Spasenović, a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzora készített a magánórák elterjedtségéről, típusairól és következményeiről. A tanulmányban megállapítást nyert, hogy az árnyékoktatás komplex jelenség, amely hatással van a diákokra, az oktatási rendszerre és a társadalom egészére. Az összefoglalóban a szerző kiemeli: „Szerbia azon országok közé tartozik, ahol a magánórákat a szélesebb nyilvánosság elismeri, de az oktatáspolitika figyelmen kívül hagyja, ráadásul hiányoznak az ezzel a kérdéssel kapcsolatos átfogó kutatások is”. Hozzáteszi: ezzel a jelenséggel nem csak akkor kellene elkezdeni foglalkozni, miután már mélyen gyökeret vert a gyakorlatban, mert akkor már túl késő lehet. Ezért Vera Spasenović a magánoktatás jelenségéhez való hozzáállás megváltoztatása mellett érvel, valamint proaktív megközelítés alkalmazását szorgalmazza a probléma megértésére és kezelésére. „A szerbiai politikai döntéshozók számára az első lépés e tekintetben az lehetne, hogy elkezdik gyűjteni és elemezni a magánórák elterjedtségére, jellemzőire és hatásaira vonatkozó adatokat, majd olyan megoldásokat keresnek, amelyek biztosítják a diákok számára a szükséges tanulási támogatást anélkül, hogy ez veszélyeztetné az oktatásban az egyenlőséget és a méltányosságot” – szögezi le a Belgrádi Egyetem professzora.
Egy biztos: egyenlőségre és méltányosságra még csak gondolni sem merek, amikor épp azt próbálom kitalálni, hogy a sokszor megduplázott munkám mellett mikor ülök le heti szinten matekozni és fizikázni a fiammal, vagy a lányomat mely időszakban terheli le legkevésbé az angol- és a biológiafoglalkozás. Ezzel ugyanis csaknem 16.000 dinárt takarítunk meg havonta... Hisz a felkészítő magyarból, illetve a szerb- és a németóra költsége a hónap végén így is megközelíti majd a 12.000 dinárt. És még nem is beszéltünk az olyan, általam becsült külön tevékenységek térítéséről, mint amilyen a néptánc vagy az edzés... Ahogyan arról sem esett szó, hogy a lányom felsőfokú képzése sem ingyenes ám Szerbiában.
@kiemelés= „A szerbiai politikai döntéshozók számára az első lépés e tekintetben az lehetne, hogy elkezdik gyűjteni és elemezni a magánórák elterjedtségére, jellemzőire és hatásaira vonatkozó adatokat, majd olyan megoldásokat keresnek, amelyek biztosítják a diákok számára a szükséges tanulási támogatást anélkül, hogy ez veszélyeztetné az oktatásban az egyenlőséget és a méltányosságot.”
