Egyes értékelések szerint, dr. Wekerle László életműve a 19–20. századi magyar közoktatás és kulturális közélet kiemelkedő részét képezi. Jog- és államtudományi doktorátussal, szerkesztői és tanfelügyelői tapasztalattal, valamint számos irodalmi és tudományos publikációval járult hozzá a magyar iskolarendszer fejlődéséhez, és a kortárs intellektualitás formálásához. Gazdag és szerteágazó pályafutása során – királyi tanfelügyelő volt – tanügyi szakemberként felügyelte a magyar oktatást, amellett (szenvedélyes sakkozóként) a Pesti Sakk-Kör alapító választmányi tagja is, meg a Máramarosszigeti Sakk-Kör díszelnöke. Szabadkőművesi tevékenységéről a nevére kiállított, Magyarországi Nagyoriens szabadkőműves mesteri oklevele tanúskodik (1875). A magyar zenei életben is nyomot hagyott: ő írta a Rákóczi-induló szövegét (1893). De korának ismert Árpád-kutatója is volt, aki éveken át megszállottan kereste Árpád sírját, s több munkát is írt róla. A kétkötetes Kis Lexikont szerkesztette (1885–1886), és kiterjedt publicisztikai munkásságot fejtett ki a Népnevelők Lapjában, a Pesti Hírlapban, a Corvinában stb. Bölcselettel, sőt vallásfilozófiával is foglalkozott, meg egy nevelési vezérkönyvet is megjelentetett. Nem utolsósorban, Wekerle Sándor egykori miniszterelnök unokafivére is volt.
MÓDOSTÓL TEMESVÁRON ÁT PESTIG
Wekerle Lászlónak Dél-Bánátban ringott a bölcsője: Módoson született 1840. december 9-én, ahol édesapja volt a polgármester. Tanulmányait Temesvárott, a piarista gimnáziumban, majd Pesten végezte. A pesti tudományegyetemen jog- és államtudományi doktorátust szerzett, s mint Szinnyei József írja, a doktori fokozat megszerzése után magánzóként, főleg irodalommal foglalkozott.
Amikor 1862 januárjában beindították a Népnevelők Lapjának elődjét, a Néptanítók Közlönyét, Márki József bölcseleti és jogi doktorral, tanárral és pedagógiai íróval, valamint a nála egy évvel idősebb földijével, az ugyancsak módosi születésű Rill József pedagógussal, tanfelügyelővel és szakíróval, „Bánátus legnagyobb tanítójával” együtt – egy rövid ideig – ő szerkesztette a lapot.
PESTI SAKKOZÓK KÖRÉBEN, ERKEL FERENC TÁRSASÁGÁBAN
Egyetemi évei alatt – az 1860-as években – jogászhallgatóként igencsak belemerült Pesten a sakkozók világába. Mint a Magyar Sakkvilágban olvassuk: „még jogász korában kezdett a sakkal részletesebben foglalkozni, a régi Pest híres Kammon kávéházában. Ott ismerkedtek meg a sakktábla mellett Cseresznyés István, Zaáry Zsigmond, dr. Engel Imre ismert nevű sakkbarátokkal. E játék megkedveltetését Cseresnyés István írónak, a Vasárnapi Ujság sakkrovata vezetőjének köszönhette, akihez őszinte barátság fűzte. (…) Mikor az Európa kávéház egy bolthajtásos fülkéjében találkoztak a pesti sakkozók, Cseresnyés és Márki révén ismerkedett meg Wekerle a többi matadorokkal.”
Pesti jogászévei alatt rendszeresen látogatta ezt a társaságot, amely Erkel Ferencnek, a híres zeneszerzőnek vezetése alatt, a Nádor utcai Velence kávéházban 1864. október 16-án megalakította a Pesti Sakk-Kört. 1866 elején a Pesti Sakk-Kör helyiséget váltott, s a Hajó utcai Kurz-féle kávéházba költözött. Wekerle akkortájt már egy magyar sakkfolyóirat kiadását vette tervbe. Ugyanakkor becses korabeli sakk-kiadványokkal gazdagította a kör könyvtárát.
1879-ben Wekerle a sakk bölcseletéről írt német nyelvű tanulmányát rendezte sajtó alá (Philosophie des Schash), s e munkáját tiszteletből Erkel Ferencnek, a Pesti Sakk-Kör sokéves elnökének, érdemdús sakkmesternek és kiváló zeneszerzőnek, a magyar opera megteremtőjének ajánlotta. A neves zeneszerző pedig a Magyarok Istene című szerzeményével lepte meg sakkfilozófus barátját (!). Egyébként Erkel Ferenc elnökségének idején, 1878 januárjában lett ő a Pesti Sakk-Kör választmányi tagja.
A kör 1879 januárjában megtartott közgyűlésén Wekerle indítványozta egy sakkévkönyv kiadását, amelynek szerkesztését és kiadási költségeit maga vállalta fel, s ezt a felajánlást „a közgyűlés éljenzéssel fogadta.”
Ötvenéves írói jubileuma kapcsán 1917-ben (egy évvel a halála előtt) a Magyar Sakkvilág tiszteletből egy ifjúkori játszmáját is közölte.
Amikor 1897-ben megjelent a sakkjáték legújabb nagy kézikönyve, amely „alapos és számottevő munkának” minősült, abban Wekerlének is volt egy írása: A sakkozás gondolkodástanának módszere.
Korábban, még valamikor az 1870-es években meg is nősült: feleségül vette Roeszner Annát. Ismereteink szerint három lányuk született: Elza (aki 1889 nyarán hunyt el, tizenhat éves korában), Márta, aki 1905 januárjában esküdött örök hűséget dr. Atányi József máramarosszigeti királyi ügyésznek, valamint Hilda, aki a két háború közötti időszakban tanítónőként dolgozott Budapesten.
Pesti évei alatt lépett be a szabadkőművesek sorába, amiről többek között Magyarország Nagyoriensének 1875-ben kiállított díszes szabadkőművesi, mesteri oklevele is tanúskodik, több neves korabeli szabadkőműves aláírásával. Mesteri oklevelét Ivánka Imre főmester (Batthyány Lajos miniszterelnök egykori titkára) látta el kézjegyével, valamint báró Podmaniczky Frigyes, Joannovics György és mások. Egyébként, 1877 és 1879 között ő szerkesztette Magyarország Nagyoriensének hivatalos közlönyét a Hajnal című havi szabadkőműves-folyóiratot.
A TANFELÜGYELŐ ÉS TANÜGYI SZAKÍRÓ
Munkásságának egyik meghatározó területe a tanfelügyelői pályája volt, amely 1886 decemberében vette kezdetét és 1911 nyarán, nyugdíjaztatásával ért véget.
1886 decemberének elején adta hírül a Budapesti Hírlap, hogy dr. Wekerle Lászlót ideiglenes minőségben Zala megye királyi segéd-tanfelügyelőjének nevezték ki. Ez az ideiglenes státus három évig tartott, pontosan 1889 nyaráig, amikor Máramaros megye tanfelügyelője lett. 1889-ben ugyanis a megye addigi tanfelügyelője, Zagróczky Gyula kérte áthelyezését Abaúj vármegyébe, s megüresedett állását Wekerle László foglalta el. Pataky Ferenc értékelése szerint Wekerlének (hivatalának átvételét követően) mindenekelőtt a községek elöljáróit és az egyes vezető hatóságokat kellett megnyernie, mert előde kemény bírságolásokkal tartotta fenn a fegyelmet a megye tanügyében, s ezzel sok ellenséget is szerzett magának. Ilyen állapotok közepette nem volt könnyű dolga, hogy ismét visszaállítsa az illetékesek bizalmát a tanfelügyelői hivatás iránt.
Máramarosban Wekerle személye „ismeretlen volt, s bár nagy tudása, irodalmi munkássága és nemes lelkületének híre előzte meg, mégis kételkedve, óvakodva vették tudomásul a községek sokat zaklatott elöljárói az új tanfelügyelő kinevezését.” Ráadásul Wekerlének nem sokkal az új munkahely elfoglalása után mély gyásza is volt: 1889 júliusának elején hosszas szenvedés után elhunyt leánya, a tizenhat éves Wekerle Elza.
(Folytatjuk)
Nyitókép: Módos: innen indult Wekerle László pályafutása
