Hetvenéves a Fityó

Hetvenedik születésnapját ünnepli a kicsi-kocsi, amely meghódította a világot. Annak emlékére, hogy 1955. október 18-án gördült le a kragujevaci autógyár futószalagáról az első Zastava 600-as, vagyis a Fityó, bő egy hónappal ezelőtt már közöltünk egy alkalmi összeállítást. Három évtizeden keresztül gyártották, az utolsó példány 1985 novemberében gördült ki a gyárból. Kilencszázezernél is több Fityó jutott el a dolgozó, jugoszláv néphez, és még messzebbre is – a „nemzeti osztály” koronázatlan királyának korszakalkotó szerep jutott. 
A Fiat 600 története 1955. március 10-én kezdődött, amikor a genfi autószalonban bemutatták a torinói gyártó új, apró, mégis forradalmi modelljét. Farmotoros, vízhűtéses, négyhengeres motorjával és önhordó karosszériájával a maga korában úttörő megoldásnak számított. Dante Giacosa mérnök álmodta meg, olcsó volt, ugyanannyiba került, mint a Volkswagen Bogár, aminek köszönhetően végre a széles, olasz tömegek számára is elérhetővé vált az autózás. A közép- és a munkásosztály is megvásárolhatta a maga autóját – az 1950-es évek Európájának talán legfontosabb autója lett. Az első változat alig 310 kilogrammos teherbírással került a vevőkhöz, 633 köbcentis motor mozgatta 23 lóerőből. Ez untig elég volt a 600 kilogrammos kisautó mozgatásához. Apró mérete ellenére meglepően tágas, és egyszerű gyárthatóságával beindította a kontinens gyorsütemű „motorizálását”. 

A kragujevaci autógyár futószalagjáról 1955. október 18-án gördült le az első Zastava 600-as, vagyis a Fityó. A legendába illő autó tehát most ünnepli a 70. születésnapját, bő három évtizeden keresztül gyártották, az utolsó példány 1985 novemberében gördült ki a gyárból.
A Fiat 600-as és az 500-as Olaszországban született. Sikerük messze túlnőtt Itália határain: világszerte számos országban gyártották különféle változatait. A legismertebb mind közül kétségkívül a jugoszláv Zastava 600-as, közismert nevén a Fityó volt, 1962-ig a Fiat 600 licence alapján készült, később saját fejlesztésű Zastava 750, majd pedig Zastava 850 néven folytatták a termelést. 
A Fityó az 1960-as és 1970-es évek Jugoszláviájában ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a Trabant az egykori Kelet-Németországban vagy a Polski Fiat 126p Lengyelországban. 

A CSALÁDOK ELSŐ AUTÓJA, A MOBILITÁS ÉS A SZABADSÁG JELKÉPE
Jugoszláviában tehát mintegy 900.000 darabot gyártottak belőle, és a „kis kocsi” hamar a nemzeti kultúra részévé vált – filmek, dalok és reklámok örökítették meg a könnyen szerethető járművet.
A Fiat 600 különböző nevek alatt készült Spanyolországban, Argentínában, Uruguayban, Chilében, Kolumbiában, Ausztriában és Németországban is. A spanyol Seat 600-ast 1957 és 1973 között gyártották, Ausztriában a Steyr, Argentínában a Fiat Argentina (ottani nevén Fitito), Németországban pedig Jagst 600 és Jagst 770 néven volt kapható, az azóta megszűnt NSU-val együttműködésben.

A torinói központi gyártás 1969-ben ért véget, addig mintegy 2,7 millió Fiat 600-as készült. Ha azonban a licences és helyi változatokat is beleszámítjuk, a gyártáskeret összesítve elérte az ötmillió darabot – ezzel a modell a 20. század egyik legsikeresebb kisautója lett.
A Fiat 600 pályafutása azonban nem ért véget a hetvenes években sem: a modellt Törökországban, a Tofaş-üzemben egészen 1995-ig gyártották. Így a 600-as a Fiat történetének egyik leghosszabb ideig futó típusa lett – egy igazi ipartörténeti ikon, amely négy évtizeden át szolgálta a világ legkülönbözőbb közösségeit.
Érdekességként: a Fityó elnevezést a belgrádi Politika napilapban, a múlt évszázad 50-es éveiben megjelenő Kurir Fića ( Fityó futár) képregény alapján kapta, amelyben Milorad Dobrić neves karikaturista a hétköznapi emberek hétköznapi eseményeit mutatta be. 
A Zastava 750-ből készült tűzoltó- és rendőrautó-változat is, sőt autóiskolákban is gyakran használták. Kis mérete, fordulékonysága és megbízhatósága miatt kiválóan alkalmas volt városi forgalomban, a hátul elhelyezett motor és a jó tapadás pedig a rossz utak leküzdésében is segítette. Ráadásul könnyen szerelhető, egyszerű felépítésű autó volt. Pont ezért szerették annyian.
A Fityónak sportváltozata is készült, amelyek közül az Abarth által gyártott változata volt a legnépszerűbb, amit versenyzésre is használtak. Azonban sokan saját kezűleg is feltuningolták Zastava 600-sukat vagy 750-esüket.

ÉS MENNYIT IS KELLETT FIZETNI a FIAT 600-ASOKÉRT? 
A Svet magazin egyik 1985-ös számában megjelent cikk szerint 1958-ban a Zastava 600-as 600 ezer dinárnál (akkoriban kb. 2000 dollárnál) is többe került. Vagyis manapság a jelenlegi árfolyam szerint 23.820 dollárba kerülne. 
Ennek ellenére sokan meg akarták vásárolni, és megtörtént, hogy másfél évet is várni kellett arra, hogy leszállítsák az új Fityót. Ezért az autót olykor csak közbenjárásra, kapcsolatok útján lehetett megvásárolni.

Az akkori autókereskedők egy különös történetet is megőriztek emlékezetükben:
Történt egyszer, hogy egy akkoriban közismert festő érkezett Kragujevacra, mivel a járműveket kizárólag ott lehetett átvenni. Természetesen ő is vastag ajánlólevéllel, soron kívül jutott a Fityójához. A festőművész nem volt elégedett azzal, hogy protekcióval hozzájuthatott az autóhoz, még a színe kapcsán is válogatós volt. 
– Művész vagyok, és azt szeretném, ha az autóm különleges színű lenne – mondta a feljegyzések szerint. Abban az időben egyébként a gyár egyszerre mindig egy adott színben gyártotta az autókat, majd újabb húsz napig egy másikban, és így tovább. A kereskedők azonban igyekeztek eleget tenni a különleges kérésnek, és megkérdezték, milyen színűt is szeretne, és ezek közül is a fehéret javasolták, de a festőnek a fehér nem tetszett. Ezt követően az elefántcsontszínűt ajánlották, amit a művész rettenetesnek tartott, és ezt mondta:
–  Én egy árnyalatot szeretnék... olyat, mint a tej, amit épp feltettek forrni. De pontosan azt a színt, amilyen a tejnek van, mielőtt felforr! – jegyezte meg a festő.
Gondolom, mondani sem kell, hogy Fityót ilyen árnyalatban akkor sem és azóta sem gyártottak.