Harmadik Nagy Imre-kormány

A harmadik Nagy Imre-kormány 1956. november 3-án alakult meg, amely már valódi többpártrendszert képviselő koalíciós kormány volt. A kormányban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) négy, a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) három-három, valamint a Petőfi Párt (néven újraalapított Nemzeti Parasztpárt) két tagja foglalt helyet.

Október 30-án délután Nagy Imre rádióbeszédében bejelentette, hogy „a mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította” Magyarországot, és bejelentette a pártállam és az egypártrendszer megszűnését, valamint a szabad választások előkészítését. Egyidejűleg bejelentette, hogy „a nemzeti kormányon belül szűkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a szociáldemokrata párt által kijelölt személyiség”. Ezenkívül bejelentette, hogy a felkelőket bevonják az új karhatalom szervezésébe, eltörlik a parasztságot sújtó begyűjtési rendszert és tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok teljes kivonásáról.
A Minisztertanács az alábbi kormánytagokból állt: a Minisztertanács elnöke Nagy Imre (MSZMP), külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes Tildy Zoltán (FKGP), honvédelmi miniszter Maléter Pál vezérőrnagy (MSZMP), földművelésügyi miniszter Kovács Béla (FKGP), államminiszterek: Bibó István (Petőfi Párt), Losonczy Géza (MSZMP), Kéthly Anna (MSZDP), Farkas Ferenc (Petőfi Párt), Kelemen Gyula (MSZDP), B. Szabó István (FKGP), Fischer József (MSZDP), Kádár János (MSZMP).

Gyakorlatilag (de facto) csak egy napig, a szovjet hadsereg másnapi általános támadásáig működött. Jogilag (de iure) ez a kormány egészen 1956. november 7-éig hivatalban volt, hiszen a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nem mentette fel. November 7-én az Elnöki Tanács végül felmentette a kormányt. (A döntés november 12-én jelent meg a Magyar Közlönyben.) Ugyanezen a napon felesküdött a Parlamentben Kádár János kormánya, amely a szovjet fegyverek védelmében alakult, törvénytelenül.

A két kormány hivatali ideje közti átfedés megoldhatatlan jogi probléma elé állította a születő Kádár-rendszert, hiszen a Kádár-kormány november 4-én hajnalban, az ungvári rádión bejelentett megalakulása nem lehetett törvényes, ha elődje akkor még hivatalban volt.
Kezdetben a Kádárt támogató szovjetek azzal próbálkoztak, hogy a Jugoszlávia budapesti nagykövetségére november 4-én menekült Nagy Imrétől néhány nappal később D. T. Sepilov külügyminiszter november 4-re visszadátumozott lemondó nyilatkozatot követelt (amit Nagy Imre megtagadott). Azért is meg kellett tagadnia, mert november 11-én az MSZMP (alapító) Intéző Bizottsága a jugoszláv nagykövetségen Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Lukács György, Nagy Imre és Szántó Zoltán részvételével tartott ülésén határozatban rögzítette, hogy a Nagy Imre-kormánynak nem szabad lemondania.
Az ellentmondást a forradalom és szabadságharc vérbefojtói nem is tudták feloldani, egyszerűen eltussolták, és évtizedekig senki nem mert nyíltan beszélni arról, hogy 1956-ban a bevonuló szovjet hadsereg nem a magyarok hívására érkezett, hanem a törvényes kormányt döntötte meg, és állította helyébe saját bábkormányát.
A november 23-án a romániai Snagovba hurcolt Nagy Imre hetekkel később így fogalmazta meg ezt a tényt, illetve a belőle adódó jogi következtetést a Snagovi feljegyzésekben: „Ezek az összeütközések nem az »ellenforradalom«, hanem a két hadsereg fegyveres harcának jellegét viselték magukon”. Kádár „kormányát” Nagy Imre többszörösen idézőjelben említi.
xxx
A Magyar Szó hamarosan megjelenő Naptár 2026 című kiadványa két írással is foglalkozik az 1956-os forradalommal. Az egész nemzet forradalma volt címmel interjú készült dr. Szakály Sándor történésszel, a másik írásban, amelynek címe Hét évtizede őrzött titok – Milenko Milovanov, a feláldozott jugoszláv diplomata az 1956-os forradalomban a Nagy Imrét menekítő hős apa életútját és családja tragédiáját tárja fel lánya, Nada Milovanov-Krivokuća.