Mestersége címere: mesterséges színésznő?

HETI KÖRKÉRDÉSÜNK

Lát-e jövőt a digitális, mesterséges intelligencia generálta sztárokban?

Teljesen elfogadhatatlannak tartom, csak a hús-vér emberek lehetnek igazi sztárok. 36%
Még ódzkodom, de ki tudja, mit hoz a jövő. 23%
Miért ne? A tartalom a lényeg, nem az előadó, színész emberi mivolta. 10%
Az igazat megvallva, az emberi sztárok sem hoznak lázba. 31%

A www.magyarszo.rs olvasóinak szavazatai alapján

A filmes világot új hír rázta fel, miszerint Hollywoodnak új üdvöskéje van. A neve Tilly Norwood. Kivételes tehetségű és rendkívül tanulékony. Igaz, egyelőre csak videókban, kisebb humoros szkeccsekben láthatjuk, de ez elég ahhoz, hogy azt mondják róla, Scarlett Johansson és Natalie Portman nyomdokaiba léphet. Színészek egy része, és más előadók-alkotók, mégis nyíltan fellázadtak ellene, vagy legalábbis a nemtetszésüket fejezték ki. Az őt ábrázoló képeken csak azt látni, hogy egy megnyerő mosolyú, csillogó tekintetű, szép, fiatal lányról van szó. Mégis mi a baj? Mielőtt erre rátérünk, visszarepülünk a filmművészet kezdetéig.

A mozgókép megjelenésével minden megváltozott. Azt mondják, amikor a Lumière-fivérek a tizenkilencedik század vége felé levetítették A vonat érkezése című filmjüket, az emberek hanyatt-homlok menekültek, mert azt hitték, a vonat tényleg jön és elgázolja őket. Ebben lehet túlzás, ám mindenképpen a meglepetés erejével hatott, és sokan úgy tartották, hogy a mozgókép ördögtől való dolog. 

A filmvilág alkonyán az alkotások rövidek voltak, általában valamilyen tevékenységet örökítettek meg, vagy vonatot, hókotrót, mert az ipari forradalom idején lenyűgözőnek tartották ezeket a hatalmas masinákat. Emiatt is keltett felháborodást A csók című kisfilm, ugyanezekből az időkből. Annyi történik benne, hogy egy férfi megcsókol egy nőt. Az emberek viszont ezt annyira obszcénnek találták, hogy tüntetést szerveztek ellene. 

Émile Reynaud-t, a praxinoszkóp feltalálóját, az animáció egyik úttörőjeként tartják számon. Úgynevezett optikai színházat hozott létre, és nagy sikerrel vetítette a korai animációs alkotásait. A mozi megjelenésével azonban lankadt a közönség érdeklődése, ezért kalapáccsal szétverte a szerkezetét, az alkotásokat pedig a Szajnába dobta. A némafilmek nagy népszerűségnek örvendtek a saját korukban, újdonságot a hangosfilmek hoztak. A nézők lényegében jól fogadták, habár egyes kritikusokat aggódással töltötte el, hogy a hang a művészi színvonal kárára megy, a közönségnek pedig új etikettet kell elsajátítania.

A második világháború utáni fiatalok másképp álltak hozzá a technika fejlődéséhez. Talán azért, mert a hadicélokra fejlesztett dolgok közül sok minden a békés mindennapokhoz lett igazítva. A filmkészítők is keresték a lehetőségeket. A trükkök kezdtek kifinomultabbak lenni. A Roger nyúl a pácban című filmben animációs és élő karakterek találkoznak szokatlan módon. A mélység titka és a Terminátor második része szintén különleges élményt nyújtott a technikát illetően. Nagy volt az érdeklődés az 1983-as Cápa 3D iránt, mivel három dimenzióban vetítették. Érdekes belegondolni, hogy már az 1920-as évek óta kísérleteztek a 3D-s filmek vetítésével. A nyolcvanas években a 3D-t és a hozzá tartozó szemüveget az újságok is felfedezték. Az egyik zenei lap 3D-s posztereket jelentetett meg együttesekről, és járt hozzá szemüveg is. Lassan eljutunk a jelenünkbe, amikor a digitális technológia hódít, a filmeknél nagy méreteket ölt a számítógépes, a CGI-technológia alkalmazása, és most már olyan korban vagyunk, amikor a virtuális valóság is egyfajta valóság. 
 

Damon Albarn, a Blur nyughatatlan frontembere és Jamie Hewlett képregényrajzoló a kilencvenes évek végén létrehozta a nagy sikerű Gorillaz virtuális zenekart. Nem sokkal később Japánban kifejlesztették a Vocaloid programot, amelyben különböző karakterek állnak rendelkezésre, hogy dalokat adjanak elő, hivatásos énekesek helyett. A legismertebb karakter Hacune Miku, a koncertjét 3D holografikus megoldással teszik lehetővé. Tömeges felháborodást mégis az váltott ki, amikor elhunyt sztárok koncertjeit akarták ily módon lehetővé tenni. Sokak szerint ez erkölcstelen és emlékromboló, mások mégis úgy gondolják: jó megoldás arra, hogy az új generációk számára is ismertté tegyék a régebbi előadókat, és egyébként sem tudunk a fejlődés útjába állni. 

Maradjunk a filmeknél. A Steven Spielberg rendezésében készült A. I. – Mesterséges értelem című, 2001-ben megjelent film azt taglalja, hogy hol ér véget az ember, és hol kezdődik a gép. A 2013-as, Robin Wright főszereplésével készült Futurológiai kongresszus pedig egy színésznőről szól, aki ajánlatot kap egy stúdiótól, hogy sok pénzért megvásárolják a filmes személyazonosságát, és a karakterét fiatalon hagyva különböző célokra használják fel. 

Visszatérve az idei évbe és Tilly Norwoodhoz, a felháborodásnak az adott okot, hogy mesterséges intelligenciáról van szó. Tilly Norwood nem igazi. A színészek aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy nem érez, nincs élettapasztalata, hiszen nem él. Díjat is kaphat? Ha igen, hogyan jelenik meg a díjátadókon a többi színész közt? Valakik szerint ez már az emberiség végét jelenti, többen bojkottálni tervezik a stúdiókat, amelyek Tilly Norwoodot alkalmaznák. A fejlesztői viszont azt mondják, nem kell ennyire komolyan venni a dolgot. Tilly Norwoodra úgy kell tekinteni, mint egy kreatív, művészi alkotásra, és nem az a cél vele, hogy az embereket helyettesítse. 

Nem tudni mindez hova vezet, nem látni a jövőbe, de a múlt példáiból azt szűrhetjük le, hogy az lesz menő, amire igény mutatkozik, és ami pénzbeli hasznot eredményez.