Egy folyóirat súlya

Nem korszerű dolog manapság folyóiratokat lapozgatni, elmélyedni bennük pedig még kevésbé. Minderről még írni is már egészen kockázatos: nem valószínű, hogy valaki is vállalkozna a hajmeresztő kalandra és elolvassa. Különösen így lehet ez egy társadalom – tudomány – kultúra alcímű, évekig szünetet tartó folyóirat, a Létünk esetében.

Ám ha a bátor vállalkozó mégis kezébe veszi a küllemében is komolyságot és méltóságot sugárzó, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában nemrégiben megjelent, első négy számot tartalmazó kötetet, késztetést érez rá, hogy belelapozzon, s némi túlzással el is mélyedjen benne. Különösen az olyan vállalkozó, aki egészen a kezdetektől, tehát 1971-től olvasója volt a régi Létünknek, fontos pillérének tartotta a kisebbségi létben való eligazodásunknak, s 2020-ban bizony fájlalta is annak megszűnését. S most, hogy újjáéledt, természetes, hogy kíváncsisággal és elégedettséggel fogadja a váratlan feltámadást. (Nem nagyon tapasztalom, hogy ennek a közösségi kíváncsiságnak és elégedettségnek túl sokan jelét adták volna írott és elektronikus tájékoztatási eszközeinkben, de lehet, hogy mindez csak elkerülte a figyelmemet.)

Amikor az ember kézbe veszi az életre kelt (életre keltett!) folyóiratot, elsőre az tapasztalja, hogy súlya van. Aztán amikor belelapoz, s bele is feledkezik egy-egy életünkről, egykor volt és mostani világunkról szóló tanulmányba, jóérzéssel tapasztalja, hogy bizony belső súlya – egészen a lelkünkre nehezedő súlya – is van ennek a folyóiratnak. Az egykori nagy magyar és délvidéki magyar folyóiratok élednek fel bennem, amelyek megjelenését türelmetlenül vártuk, mert nagy íróinktól és költőinktől mindig találtunk bennük néhány életre szóló elbeszélést, verset, regényrészletet, tanulmányt vagy éppen irodalmi riportot, szociográfiát, amelyek az esztétikai élményen túl némi erőt és reményt kölcsönöztek a kisebbségi lét elviseléséhez, vagy éppen a megkapaszkodáshoz. (Hol vannak már ezek az idők!) S lapozgatás közben eszembe jutnak azok a jeles folyóirat-szerkesztők, akik nem átallottak hetente dorgáló-biztató levelet írni az általuk számon tartott – az Olvasó számára pedig biztosan fontos – szerzőknek; verset, novellát, regényrészletet követelve-kérve tőlük – néhányuk még a baráti fenyegetéstől sem riadt vissza. (Nem tudom, manapság írnak-e még a szerkesztők, főszerkesztők a szerzőknek levelet?!)

Az előbb emlegetett belső súly – a korszerű társadalomtudományi folyóirat-szerkesztés és minőség követelményeinek minden tekintetben megfelelő teljesítmény – elsősorban a főszerkesztő, Hajnal Jenő érdeme. Alapossága, szakértelme, közössége iránti elkötelezettsége szavatolja, hogy a Létünk soron következő számai is az újrainduláshoz hasonló színvonalon fognak megjelenni. A mai kor legbátrabb vállalkozóinak, vagyis a folyóirat olvasók őszinte örömére.

A főszerkesztő bevezetőjében nem feledkezik meg tisztelegni a folyóirat eddigi főszerkesztői előtt, s kiemeli, hogy „szerkesztési programja szeretné megőrizni mindazt, ami eddig is értéket jelentett tudományos életünk és általában a vajdasági/délvidéki magyarság számára”, megújulási törekvését viszont a LÉT és LÉTÜNK újraértelmezése jelenti. Hozzáteszi még, hogy nyitott és befogadó a tudományos műhelyekkel való párbeszédre, s a Kárpát-medencei kutatásoknak is a fóruma kíván lenni.

E jegyzet írója pedig a folyóiratban való búvárkodása során igyekezett megfogadni azt az intelmet, amit a főszerkesztő bevezetője végén Helmeczy Mihály 1832-ben született sorait idézve javasol az olvasónak: „kiki ön fejével ’s meggyőződése szerint szóljon ’s itéljen felőlök”.

A valóban gazdag és tartalmas, Beszédes István tördelőszerkesztő által értő módon formált, rangos szerzőgárdát felsorakoztató első négy szám minden egyes tanulmánya, írása érdemes volna arra, hogy az ember legalább érintőlegesen foglalkozzék vele, hiszen mindegyik a mi egykori és mostani életünkről szól, de hát ez több újságoldalba sem férne bele. Így hát most azokról írok kicsit bővebben, amelyek első olvasatra is megragadták figyelmemet.

Elsőként persze a fülszöveg – nem véletlen a hangütés! – Sütő András szép gondolata. „A társadalmi-nemzeti kötetlenség súlytalan állapotában, színes szappanbuborékokat eregetve valóban pihenés lenne bérbe adni a hétköznapjainkat. De mit szólunk majd, mikor ez a gond és felelősség ébredéskor szembekönyököl velünk a párnán?”

Az Idő és Tér tenyerén című fejezet Bicskei Zoltán nagy lélegzetű, saját rajzaival és Dobó Tihamér alkotásaival gazdagított tanulmányával (Megragadottságban) indul, amelyet a szerző a puszta szellemének szentel. Két mondat csak a befejező részből: „Minőségelvű és sokszálú, azaz mérhetetlen szeretetet igénylő feladat e hely szellemének éltetése. Innen a nehézsége, ugyanakkor a megtartó ereje is.”

Reisinger János irodalomtörténész a Csak ami lesz, az a virág című tanulmányában a rá jellemző magas színvonalon elmélkedik a Könyvek könyvében fellelhető jövőszemléletről, költészetről, bibliai próféciákról és sok egyéb másról, Raffay Endre művészettörténész Marczibányi Márton életművét járja körül, amelynek egyes alkotásai itt, a Délvidéken is megtalálhatók, Csorba Béla Arany János „preposztmodern” táltosairól írt érdekfeszítő tanulmányt, Mák Ferenc pedig Herczeg Ferencről, az írófejedelemről, „aki elsőként hozta be a magyar irodalomba a Bánságot, és vele együtt a délvidéki világ emberének derűjét és gondjait”.

A Lét és Létünk című fejezetben Gábrity Molnár Irén Rehák Lászlóról, az első főszerkesztőről és a Létünk első húsz évéről írt átfogó visszaemlékezést (a másik főszerkesztőnek, Fehér Kálmánnak versei közlésével állít méltó emléket folyóirata), Várady Tibor akadémikus az emberi jogokról értekezik, Mészáros Zoltán pedig a 2023-as szerbiai parlamenti választásokról írt tanulságos összegezést.

Korábban sokat beszéltünk, írtunk is róla, hogy a délszláv testvérháború által durván szerteszaggatott kötelékeket értő kézzel nekünk kell visszakötöznünk drávaszögi és muravidéki testvéreink felé. A Hajnal Jenő által szerkesztett Létünk most ezt teszi: két muravidéki szerző is helyet kapott az újraindított folyóiratban.

Zágorec-Csuka Judit könyvtörténész Kultsár György 1573-ban Alsólendván kiadott prédikációs könyvéről értekezik – ez a mű volt az első nyomtatott könyv a mai Szlovénia területén –, barátunk, Bence Lajos József Attila-díjas költő pedig az egyik legjelesebb muravidéki festőművészről, Gábor Zoltánról írt szeretetteljes, költői visszaemlékezést.

Ugyanebben a fejezetben Szőke Anna etnográfus az anyanyelvi provincializmusról írt tanulmányt, Klamár Zoltán azokról a léthelyzetekről, amelyekbe közösségünk Trianon után került, Kónya Sándor népzenekutató pedig a vajdasági népi zene jellegzetességeiről.

Sok Létünk olvasó érdeklődésére tarthat számot az a nagy lélegzetű interjú, amelyet Fenyvesi Ottó a nyolcvanéves Dormán László fotóriporterrel-fotóművésszel készített – az érdekfeszítő szöveg mellett kiváló, már-már legendás fotográfiákban is gyönyörködhet az olvasó.

A Műhely, a Kitekintő és Könyvismertető fejezetekben Fehér Viktor, Berkó Csuvárdity Tamara, Bakos Lilla, Szalai Lilla, Kovács Hédi, Szakáll Laura és Német Klaudió teszi írásaival gazdagabbá a folyóiratot, s tart méltán igényt az olvasó érdeklődésére.

Végezetül egy pillanatra térjünk még vissza Sütő András Az Idő markában című csodálatos szövegéhez, amelynek egy részletét fülszövegként is felhasználta a szerkesztő.

„A másfelé nyulánkozó természet, a sorsunk, létünk, múltunk s jövőnk előtt szemet hunyó játék csak addig jut maga is lélegzethez, míg pihen a föld, amely a közönyt is a hátán hordja. De ha mozdul a talaj, azt is viszi, aki elrugaszkodott tőle.”

Folyóirat-olvasót és az ilyenféle foglalatosságtól magát régóta távol tartót egyaránt – teszem én hozzá.

(A Létünk folyóirat megvehető Újvidéken, a Forum Könyvkiadó Intézetben – Vojvoda Mišić utca 1. –, Szabadkán, a Limbusz Könyvesboltban, illetve megrendelhető a Forum weboldalán – www.forumliber.rs – vagy a 021/457-216-os telefonszámon.)