2024. április 22., hétfő

MagyarZó Pistike messéi

Le sem lehet tagadni, hogy közeledik április elseje, a bolondok napja, az időjárás már a héten eléggé bolondos volt. A hét elején dideregtünk, és úgy fűtöttünk, mint karácsonykor, zuhogott az eső, meg süvített a szél, azt hittem, kiviszi az ablakot a keretből, aztán meg hirtelen beköszöntött a nyár. Biztos azért, hogy a sok színes tojást szállító nyúl meg ne fázzon útközben, bár férfiasan elismerem, hogy nekem a nyuszi meg a tojás mindig nehezen egyezhető képzettársítás volt.

A húsvéti nyúlról jut eszembe: a Zacsekpeti a héten a nagymamájával a városközpontban járt. Káo mentek a nyuszihoz patikát választani a Petinek! No és ahogy így mendegéltek a cipőboltok közt, feltűnt nekik valamelyik klubban egy izgalmasnak ígérkező előadás az egészséges táplálkozásról. A néne gondolta, belehallgat, hátha megtanul valami okosat, így hát betértek. Minden rendben is ment egészen addig, amíg az előadó azt nem mondta, hogy nem ajánlatos sok kenyeret fogyasztani, a gondos nagyi nyomban a Zacsekpeti füleire tapasztotta a tenyerét, hogy unokája ne is hallja ezeket a butaságokat, és máris otthagyták a rendezvényt. Ilyeneket beszélni, lamentált később a kapuban a zősöknek a zomzéd néni, pedig még a Miatyánkban is benne van, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Attól tartottam, messélte megdöbbenve, hogy végül még a sonka-tojásra is kitérnek, nem mertem hát reszkírozni, ki tudja, a zegény, öreg szívem hogyan viselte volna el, épp elegendő nekem ez a nyavalyás tavaszi fáradtság!

– A hétvégén lesz a tavaszi óraátállítás, Tematild – csipkelőde később atata. – Kezdődhet újra a zörnyülködés, mindenki irtó fáradt lesz az előrehajtott egy óra miatt, mert pont az az egy óra tehet majd a fáradtságról meg az alvászavarokról. A napi négy-öt óra képernyőbámulás senkinek meg sem kottyan!

– Ne gonoszkodjál, Tegyula – pirongatá őt az öreglány –, sokakat valóban megvisel az óraátállítás, és a többség nyomban eltörölné az óramutatók tekergetését.

– Ja! Aztán meg, amikor a tengeren már nyolc óra előtt besötétedne, azon nyavalyognának, hogy tavaly bezzeg kilenc tájban fotóztuk azt a gyönyörű naplementét – folytatá az élcelődést a fater.

– Lehet, hogy mégiscsak igazad van – gondola bele amama –, annyit azért már megtanultam az életben, hogy vannak emberek, akik irtó szeretnek rinyálni.

– Szerintem ezeknek az embereknek a lételemük a sopánkodás! – nyugtáza az öreg. – Nekik igazából ez jelenti a szórakozást. A közösségi oldalaknak köszönhetően pedig ezt a magasztos életérzésüket ország-világgal is megoszthatják.

Ezt illusztrálandó, gyorsan elmondott egy viccet.

A fejét csóválva regéli a Géza a Jenő barátjának.

– Én még egy olyan pesszimista alakot, mint amilyen a Miska, nem láttam.

– Miért mondod ezt?

– Képzeld, tegnap talált egy tízdinárost a templom előtt, és még most is azon morog, hogy ilyen kevés pénzt találni csak ő tud!

– A folyton duzzogók kapcsán: többször észrevettem már, hogy egyesek képesek úgy kommentelni az eseményeket a zinterneten, hogy el sem olvassák a róluk szóló cikkeket – ismerteté a muter –, csak a címek alapján pufogtatják a mélyenszántó véleményüket.

– Az ilyen ember minden megoldásra talál két újabb problémát! – kuncoga atata. – Azzal, hogy megoldást kínálsz fel a bajára, igazából megsérted, mert ő szánakozni akar, sajnáltatni magát, ebben leli örömét, neki ez a fontos! Ha leáll veled, igazából nem is beszélgetni akar, hiszen őt uopste nem érdeklik a te dolgaid, neki csak az számít, hogy elmondhassa a világra szóló búját-baját!

– Számukra az az élvezet, ha panaszkodhatnak – bólogata az öreglány. – Igazi energiavámpírok.

– Pont olyanok, mint egyes politikusok – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Azok is napról napra ugyanazt a néhány lemezt koptatják non-stop, míg totál le nem fárasztanak. Az a legzörnyűbb, hogy vannak már több éves meg több évtizedes lemezek!

– A nyilatkozatokból és megnyilvánulásokból az utóbbi időben azt vettem észre, hogy nagyon sok politikus errefelé valójából költő szeretett volna lenni – spekulála a fater –, csak nyilván az irodalom területét túlontúl bizonytalan szférának ítélték meg, ezért áteveztek politikai vizekre. És most a nagyotmondások szavalásában élik ki félretett költői ambícióikat.

– Ebből a költőiségből a legutóbbi parlamenti ülés során szép kis ízelítőt kaptunk – heccelőde a Zacsek.

– Ha már a képviselőháznál tartunk, most, hogy már Anna házelnök lett, ideje lenne kormányt is alakítani – okoskoda amama. – Megbízott már valakit a Vučko ezzel a nemes feladattal?

– Tudtommal még senkit – rázá meg a fejét az öreg. – De ha jobban belegondolunk, minek elsietni, bárki is legyen az új kormányos, a lényeges dolgokról úgysem döntenek majd a zállamfő nélkül.

– No de azt látták, hogy Moszkva mellett a múlt héten micsoda zörnyű vérengzés történt?! – hüledeze a Zacsek.

– Az Iszlám Állam magára vállalta a terrorista akció elkövetését, amelynek során mintegy száznegyven ember meghalt – sóhajta a muter.

– Igen ám, de sokak szerint nem biztos, hogy ez a teljes igazság – fűzé hozzá a Zacsek. – Zakértők szerint nem is volt profi támadás, meg a radikális iszlamisták állítólag nem vallási meggyőződésből, hanem pénzért hajtották végre zörnyű tettüket.

– Egyesek úgy vélik, hogy a támadás mögött a zukránok állnak – erősíté meg atata. – Vagy mint minden valamirevaló összeesküvés-elméletben: egyenesen Ámerika tehet mindenről!

– A zújság is megírta, hogy Putykó a vérengzés elkövetőit is keresteti, és bárhogy is csűrjük-csavarjuk, az lesz majd a döntő, kire mutat rá a ruszki fővezér – szögezé le a Zacsek.

– Remélem azonban, hogy a döntése nem fog kihatni a banánra – jegyzé meg az öreglány.

– Miket beszélsz, Tematild? – értetlenkede a fater.

– A sok-sok politikától nyilván nem követed a fontos híreket meg az árakat, Tegyula – oktatá ki őt amama. – A közel-keleti válság és a geopolitikai feszültség miatt emelkednek a banán szállítási költségei, ugyanakkor a klímaváltozás következtében jelentkező betegségek tizedelik a gyümölcsöt, a húsvét előtt böjti időszakban pedig egyébként is megnő a kereslet iránta. Mindennek következménye, hogy egyelőre csak drágul, de hamarosan akár hiánycikk lehet a banán!

– A zanyósom szerint az ő gyerekkorában azt sem tudták, mi fán terem a banán, és nélküle is jól megvoltak – legyinte a Zacsek.

– Az én őseim tudták – messélé az öreg. – Kivándoroltak Brazíliába vendégmunkásnak, de irtó rosszul viselték az ottlétet. Reggeltől estig dolgoztatták őket a földeken, és közben csak banánt ettek. Mondta is egyikük, miután hazatértek, hogy „a büdös életben többé látni sem akar banánt”.

Az elhangzottak kapcsán a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.

A nyuszika bemegy a patikába.

– Tessék mondani, banán van?

A patikus elmagyarázza, hogy ez egy patika, itt nem árulnak banánt.

Másnap megint jön a nyuszika és banánt kér.

Harmadnap a patikus kiírja az ajtóra: „Nincs banán.”

Jön a nyuszika, elolvassa, majd berohan a patikába.

– Tessék mondani, volt banán?!

Pistike, nyuszikkal szavaló banánfaló