2024. április 20., szombat

MagyarZó Pistike messéi

A zősök a napokban izgatottan elemezték azt az interjút, amelyet Tucker Carlson ámerikai firkász készített a Putykóval. Nem csoda, hiszen a zorosz elnök nem azok közé a vezetők közé tartozik, akik lépten-nyomon felbukkannak a tévében, a portálokon és a közösségi oldalakon, hogy az arcodba mondják az aznapi mantrát. Ő ritkábban nyilvánul meg, talán éppen ezért okozott az említett beszélgetés világszerte valódi cunamit. És amíg egyesek meghatódtak, mások meg zörnyülködtek, atata megpróbálta kihámozni, miféle üzeneteket is csomagolt a sok messébe a ruszki vezér.

– Nekem már az is untig elég, Tegyula, hogy azt mondta, szó sem lehet újabb világháborúról – lelkendeze az öreglány.

– Ez remek hír, Tematild, csak az aggaszt – csóvála a fejét a fater –, hogy amennyiben az emlékezetem nem csal, akkor annak idején azt is sokáig ismételgették, hogy nincs tervben Ukrajna lerohanása. És immár két éve tart már a zorosz–ukrán csihipuhi!

– Ám, ha jól értettem, a Putykó lehetségesnek tartja a kiegyezést Ukrajna körül – adá hangot reményeinek amama. – Hamarosan kitörhet a béke!

– Kétségtelen, hogy az nagyszerű lenne, de tudod, én is sok minden tekintetében lehetségesnek tartom a megállapodást, ha többnyire az én elképzeléseim szerint történik – morfondíroza az öreg.

– Szerinted egyáltalán mi volt a cél ezzel a beszélgetéssel? – érdeklőde a muter.

– A Putykó szimpi bácsiként mutatkozhatott be, az egyesek szerint a Trampli kedvenc propagandistájának tartott konzervatív firkász világhírű celebbé avanzsált, sok-sok jenki előtt pedig világossá vált, hogy a zorosz elnök igazából békeszerető, akárcsak az ex amcsi főseriff, így hát a hiba nyilvánvalóan a többiekben van – összegeze atata.

– Szóval, ha a Trampli novemberben megnyeri az ámerikai elnökválasztást, akkor tuti nem lesz atomháború! – szűré le a sok handabandából a lényeget az öreglány.

– Kár, hogy a háború kérdése már nem a bölcs vezérekre, hanem a filozófusokra tartozik – sejtelmeskede a fater.

– Ezt meg hogy érted, Tegyula?! – ütköze meg az észrevétel hallatán amama.

– A napokban, Tematild, végre-valahára kimondatott, ki a valódi felelős a zorosz-ukrán csihipuhi kitöréséért – árulá el az öreg. – Nem más, mint a nagy német filozófus: a csaknem 300 évvel ezelőtt született Immanuel Kant!

– Honnan szeded ezt a sületlenséget?! – hörtyene föl a muter.

– A kalinyingrádi kormányzó jelentette ki, hogy Kant „megágyazott annak az erkölcsi relativizmusnak, melynek segítségével a Nyugat minden tettét igazolja”, ellentétben Oroszországgal, „mely az örök etikai értékekhez igazodik” – fejté ki atata.

– Ez aztán a tiszta ész kritikája! – hüledeze az öreglány.

– Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy szülővárosában a filozófus nem élvezi az utókor oszthatatlan rajongását – élcelőde a fater.

– Bárhogyan is legyen, uopste nem bánnám, ha ez a globális háborús fenyegetettség lekerülne napirendről, mert folyamatos feszkóban tart – dünnyöge amama. – Nyugati lapokban a jónépet már arról tájékoztatják, melyek lehetnek a legbiztonságosabb helyek a világon, ha beüt a gebasz.

– No és ugyan melyek azok? – kíváncsiskoda az öreg.

– A legbiztosabb az Antartktisz – felele a muter.

– Nem mondod! – gúnyolóda atata. – Remélem, hogy az élelmiszerellátás és a hideg tényezőket is figyelembe vették. És őt követik Grönland meg Izland?

– Honnan tudtad?! – kérdeze vissza az öreglány.

– Jól tippelek! – zerénykede a fater.

– Biztonságos helynek számítanak még Argentína és Chile – ismerteté amama. – Meg egyes izgi szigetországok, mint Indonézia, Új-Zéland, Tuvalu meg a Fidzsi-szigetek.

– Ez a Fidzsi egy irtó izgalmas ország lehet! – csillana fel az öreg szeme. – Valahol a Csendes-óceánban található, és a legközelebbi szigetszomszédja ezer kilométerre van tőle! Ott aztán nemigen van szükséged passzusra, mert kétszer meggondolod, mielőtt még „átugornál” a zomzédos országba.

– A kedves nejem azt szokta mondani: Átmegyek öt percre a zomzédba! – közlé az éppen betoppanó Zacsek. – Kár, hogy a viccbéli hölgyhöz hasonlóan nem teszi hozzá: Félóránként kavard meg a levest!

– Nagyon zigorú máma, zomzéd! – kuncoga a muter. – Az utóbbi időben egyre ritkábban jár át a felesége, és akkor is mindig siet.

– Amióta ez a nyavalyás fészbuk meg a társai becsöppentek az életünkbe, jóval kevesebbet társalgunk – háboroga atata. – Mindenki otthon ül és csak nyomkodja a ketyeréjét!

– Ha már itt tartunk, a napokban volt húszéves a fészbuk – mondá az öreglány. – Egy egyetemista hálóként kezdődött, mára pedig már hárommilliárd profil található rajta.

Amiről a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.

Az ipse egy év után szabadul a dutyiból, és összefut a haverjával.

– Mondd már, milyen volt a sitten? – kérdi a barát.

– Semmi különös, olyan, mint a fészbukon – válaszol a börtönviselt.

– Hogy érted ezt?!

– Egész nap ülsz a zárt térben, írogatsz a falra és vesztegeted az idődet.

– A közösségi oldal egyrészt gyógyír a magányra, másrészt pedig a társalgás „gyilkosa” – gondola bele filozofikusan a fater.

– Ám az is lehet, hogy nem ok, hanem következmény – tromfola amama –, hiszen az eleve elidegenedett modern ember méretére szabták!

– Igaza van, zomzédasszony – bólogata a Zacsek –, azok az idős személyek, akik nem használják, talán többet barátkoznak? Tapasztalataim szerint nem.

– Mondjuk ki egyenesen, hogy a legtöbben egész nap dolgozunk, és mégsem érjük magunkat utol – taglala az öreg. – Elfelejtettünk élni! Lehet soha meg sem tanultunk.

– A modern életmód nem engedélyezi, hogy szórakozóhelyekre járjunk, ezért a közösségi oldalakon keresztül próbálunk valami pótlékot találni szociális életünkre – okoskoda a Zacsek –, a virtuális barátságok sokszor a valós társalgások elé kerülnek.

– A héten elcsíptem két fiatal kolléganő viccbe illő beszélgetését – számola be a muter.

– Kicseréltem a fészen a családi állapotom komplikáltra – mondta az első.

– A kvantumfizika a komplikált, te csak virtuális flörtre vágysz! – világosította föl a másik.

– Hallod, Tematild – így atata –, sokaknak a sima fizika is túlontúl összetett, nincs szükség például a részecskegyorsítók működésének tanulmányozására.

– Mi tagadás – fűzé hozzá a Zacsek –, a mai fiatalok zöme is a maga módján irtó gyors.

– Mit akarsz ezzel mondani, zomzéd? – tudakolóza az öreglány.

– Bármennyire is kergeti őket a tudás, ők gyorsabbak nála – válaszola a Zacsek.

– Csak remélni tudom, hogy az orvosi és a mérnöki karokon nem az a helyzet, mint sok bölcsészetin – sóhajta a fater –, mert akkor bizony rosszul áll a szénánk.

– Azt mondják, a közösségi oldal generációs szakadékot teremtett a digitális gyerekek és az analóg szülők között, s lám, valóban – incselkede a fülem hallatára amama.

– Ne aggódj, zomzéd, legalább a technológia egyre fejlettebb – állapítá meg a Zacsek.

– Azt hiszem, lassan már csak a robotokban bízhatunk – konstatála az öreg.

– Ha már itt tartunk, titeket nem aggaszt a mesterséges intelligencia egyre rohamosabb fejlődése?! – kérdé a muter.

– Nem annyira, mint amennyire a természetes intelligencia csökkenése – nyugtázá atata.

 

Pistike, fészbukon nyomuló kisfilozófus