2024. október 4., péntek

MagyarZó Pistike messéi

A héten végre megérkezett a tél! Hó esett, jégvirágok rajzolódtak az ablaküvegekre és befagyott a kutyatálban a víz. A média akkora szenzációként kezelte a helyzetet, mintha beköszöntött volna a jégkorszak! Azzal ijesztgettek, hogy sok ütközés meg felfordulás lesz az utakon! A téli szolgálatok tonnaszámra szórták a sót, végül már azt sem tudtam, hogy az úttesten miből van több: hóból vagy sóból!

– Hullott néhány hópehely, hogy ne mondhassuk, az idén még nem havazott – foglalá össze az időjárási helyzetet fanyalogva atata.

– No de azt azért meg kell hagyni, hogy piszokul lehűlt a levegő, Tegyula – húzá be a nyakát a pulcsijába az öreglány –, irtó fagyok voltak a héten.

– Januárban ugyan mire számítottál, Tematild?! – értetlenkede a fater. – Hogy strandolni megyünk?!

– Ha a strandolás nem is fordult meg a fejemben, de azért egy csobbanás valamelyik gyógyfürdőben igen – ismeré el amama.

– Hallod, egy kis lubickolás valami termálvizes medencében nem rossz elképzelés – ropogtatá meg az ujjait az öreg –, biztos jót tenne az ízületeimnek.

– Előtte utazzuk körbe az országot, és készítsünk sok-sok fotót! – ötletele a muter.

– Mi a csudának lenne erre szükség?! – lepőde meg atata.

– A Vučko bejelentette, olyan beruházásokra kell számítani, hogy három éven belül alig fogjuk majd felismerni a legnagyobb városokat az országban – magyaráza az öreglány. – Gondoltam, örökítsük meg a városok jelenlegi kinézetét az utókornak.

– Már előre sajnálom a zegény gastarbeiterokat – csipkelőde a fater. – Honvággyal telve elindulnak haza a messzi Bajorországból, Schwarzwaldból vagy Baden-Württembergből, és nem találják majd az otthonukat. Annyira megváltozik a szülővárosuk, hogy eltévednek benne!

– Most aztán bajosan indulnának bárhová is! – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Merthogy Németben a harag hete van! Fellázadtak a mezőgazdasági termelők és az árufuvarozók a kormány politikája ellen, és eltorlaszolták az utakat, úgyhogy aligha lehet most közlekedni a csúcszuper sztrádákon. De a vonatok sem mennek, mert a mozdonyvezetők is csatlakoztak a megmozduláshoz!

– A gazdák olyan gépekkel mentek ki az utakra és utcákra, hogy én első pillantásra biz’isten azt hittem, a hadsereg vonult fel! – hüledeze amama.

– A paraszttársadalom az is: hadsereg! – konstatála az öreg. – Mert, ha ő nem termeli meg a napi betevőt, akkor sem a tankosok, sem a kommandósok nem fognak jókedvvel akciózgatni.

Amiről egy régi vicc jutott az eszébe még az átkos időkből.

A szovjet hűtőgépgyár egyik munkása nyugdíjba megy és ebből az alkalomból interjút készítenek vele.

– Mondja, elvtárs, van magának hűtőszekrénye odahaza?

– Nekem nincs.

– Ember, maga harminc évig egy hűtőgépgyárban dolgozott, nem próbált meg ennyi idő alatt egyet darabokban hazavinni?!

– Hazavittem én hármat is, de akárhogy raktam össze, mindig tank jött ki belőle.

– No de úgy hallom – újságola a Zacsek –, hogy a zerb hadsereg is visszatért…

– Hova?! – ájuldoza a muter. – Hova tért vissza?! Oda, ahová a falfirkák jelzik?!

– Nem, zomzédasszony, nem oda, hanem csak a napirendre – pontosíta a Zacsek. – A vezérkar javasolta a kötelező sorkatonai zolgálat visszaállítását!

– Állítólag alaposan kielemezték a sorkatonaság visszaállításának a lehetőségét – vakará a fejét atata –, ám mégsem annyira, hogy konkrét elképzelést is megfogalmazzanak vele kapcsolatban.

– Annyit tudni, hogy valószínűleg négy hónapos lesz a zolgálat – így a Zacsek.

– Négy hónap alatt senkiből sem lesz valami vérmes katona – legyinte a fater. – Belőlünk egy év alatt sem lett!

– A biztonsági kihívások szükségessé teszik a védelem erősítését – mutata rá a Zacsek.

– Azt egyáltalán nem vitatom – csóvála a fejét az öreg –, ám uopste nem vagyok biztos abban, hogy ez a helyes megoldás. A cél érdekében, úgy vélem, inkább a profi hadsereget kellene erősíteni, nem utolsósorban a fegyverzetet és a technológiát fejleszteni.

– Azt rebesgetik egyesek, hogy sokan elhagyják a hadsereget – ismerteté a Zacsek.

– Lehetséges, hogy azért van ez az egész kezdeményezés, mert nincs elegendő katona?! – spekulála atata.

– Azt szokták mondani, hogy egy fiúból a katonaságban lesz férfi – merenge az öreglány.

– Ebben van valami – gondola bele a fater. – Ötkor felébresztenek, reggeli tornára fognak, löttyel etetnek, többnyire értelmetlen feladatok elvégzésére kényszerítenek, amit kezdetben még tessék-lássék módra el is végzel, az idő múlásával azonban egyre inkább azon töröd a fejed, hogyan úszd meg a legfájdalommentesebben az egészet, elslisszanj sziesztázni valahová, ahol nyugodtan agyalhatsz a nőkről, és arról, vajon hogyan csempéssz be a laktanyába némi itókát.

– Hát, mi tagadás, Tegyula, mindez valóban a férfivá válás ékes példája! – élcelőde amama.

– Már majdnem olyan, mint a házasság, Tematild – raka rá egy lapáttal az öreg. – Azzal, hogy az utóbbi esetben, ugye, csak egyetlen nőről ábrándozik a férfiember!

– Valóban, akiből itt nem lesz férfi, sehol sem lesz – vevé a lapot a Zacsek. – A katonaság olyan hely, ahol, ahogyan mondani szokás, ami kerek, azt a hátukon cipelik, ami meg kocka, azt gurítják. A kockát is csak azért gurítják, hogy lekopjanak az élei, kerek legyen, és lehessen cipelni.

– Magyarán – összegeze a muter –, a bakasághoz nem sok logika szükségeltetik!

– Így is lehet mondani – helyesele atata.

– Most már kezdem kapiskálni, miért nosztalgiáznak a férfiak annyit a katonaságban töltött időszakról – jegyzé meg az öreglány.

– A zokosok nyilván az ifjú nemzedékeket sem szeretnék megfosztani ettől az örömtől – szögezé le a Zacsek.

– Én azért kíváncsi vagyok, vajon 30–40 mai kölök hogyan tud majd meglenni egy szobában, meg egymással úgy általában – morfondíroza a fater. – Heti egy fürdéssel. Bëzvëzë feladatok végzésével. Internet lesz nekik? És a zokostelót nos-stop használhatják majd?

– Azt azért meg kell hagynotok, hogy a közvélemény többnyire támogatja a kezdeményezést – közlé amama.

– Naná! – érte egyet a Zacsek. – Szerintem a leginkább azért, mert sokaknak eszébe jut, hogy anno mennyi katonabúcsúestre mentek, és ott mekkorákat lehetett inni-enni-mulatozni!

– Ennek most nem sok értelme lesz – állapítá meg az öreg. – Mire istenigazából kijózanodnak a résztvevők, a család dicső hőse már haza is tér a kaszárnyából.

– A kezdeményezés kapcsán felmerül bennem a kérdés – töprenge a muter –, ha lehet kötelező sorkatonaság, miért nem lehet kötelező középsuli is?!

– Ez egyáltalán nem lényegtelen felvetés – bólogata a Zacsek. – A mai világban az, aki nem rendelkezik középiskolai végzettséggel, gyakorlatilag szegénységre van ítélve.

– Egyet is értek, meg nem is – akadékoskoda atata. – Ha szétnézek az ismerőseim között, alig ismerek valakit, aki a szakmájában dolgozik.

– Ez csakis azért lehetséges, mert Zerbia a lehetőségek országa! – árulá el az öreglány.

– Ha végiggondolunk mindent, ami körülöttünk zajlik, valóban az – nyugtáza a Zacsek, majd búcsúzóul elmesséle egy találós kérdést.

Mit mond a kiképzőtiszt az újoncoknak?

Uraim, az egység az, amiben most vannak. A kétség meg az, amibe hamarosan esni fognak.

Pistike, a logika jégen csúszó bajnoka