2024. július 20., szombat
VÁLASZTÁSOK 2023

Az oktatásba fektetett pénz a jövőt jelenti

A VMSZ listavezetői és jelöltjei Kishegyes községben

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke a tartományi és a köztársasági jelöltek társaságában pénteken délután a bácsfeketehegyi és a kishegyesi általános iskolát és az óvoda központi épületét látogatta meg. Bácsfeketehegyen a tantermek padlózatát, a nyílászárókat sikerült kicserélni, és a régi pianínó helyett elektromos zongorát vásároltak. Kishegyesen a nyílászárókat cserélték, a központi óvodában pedig a tetőt kellett kicserélni.

– Fontos, hogy a vajdasági magyar közösségnek a VMSZ-en keresztül erős érdekképviselete legyen tartományi és a köztársasági szinten is. Így a településeink, önkormányzataink hozzá tudnak férni az újvidéki, illetve a belgrádi fejlesztési eszközökhöz. Kishegyes községben megtekintettünk két iskolát, illetve egy óvodát, mind a három oktatási intézmény esetében elmondható, hogy vagy tartományi, vagy pedig köztársasági forrásból került sor a fejlesztésekre. Az, hogy a VMSZ által vezetett tartományi oktatási titkárság segít a magyar önkormányzatok iskoláinak, természetes, de fontos, hogy azt a titkárságot a magyar nemzeti közösség képviselője vezesse a jövőben is. Az pedig, hogy a köztársasági minisztérium is egy kishegyesi vagy egy bácsfeketehegyi oktatási intézménynek eszközöket biztosít, az elmúlt évek koalíciós együttműködésének az eredménye. A jövőben is az ilyen lehetőségekre alapozhatnánk, ehhez az kell, hogy minél erősebb legyen a magyar érdekképviselet a választásokat követően is – fejtette ki.

Juhász Bálint, a VMSZ tartományi listavezetője maga is kishegyesi. A fejlesztésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy mindez Pásztor István elnök úr munkájának a közvetlen folytatása.

– Közel négy évvel ezelőtt jártunk vele a kishegyesi óvodában. Láttuk a gondos törődést az épülettel, valamint a nevelői munka kitűnő mivoltát. A tető viszont beázott. Az önkormányzatban kiharcoltuk, hogy elkészüljön a projekt technikai dokumentációja, Pásztor Bálint lobbizásával pedig forrást is biztosítottunk. Ez a következetesség jelenti azt, hogy az elnökünkért, a közösségünkért, a gyermekekért és a jövőért dolgozunk – nyilatkozta.

Dr. Pásztor Bálint és Vicsek Annamária oktatási államtitkár a bácsfeketehegyi iskolában, fotó: Tóth Péter

Dr. Pásztor Bálint és Vicsek Annamária oktatási államtitkár a bácsfeketehegyi iskolában, fotó: Tóth Péter

Az iskolai fejlesztések kapcsán elmondta, hogy Kishegyesen van kettő abból a hatvan iskolából, amelyet az elmúlt mandátumban sikerült részben vagy teljesen felújítani tartományi forrásokból. A gyermekekre, az oktatásra, az iskolában eltöltött idő minőségivé tételére fordított források igazi befektetések a jövőbe. Ezt kell megerősítenünk december 17-én két darab 6-os bekarikázással – emelte ki.

A kishegyesi iskolában Fülöp Valentin igazgató, a Bácsfeketehegyen Simonyi Gabriella iskolapszichológus, az óvodában pedig Janó Mária igazgatónő kalauzolta a vendégeket, mutatta meg a beruházások eredményeit. A bácsfekehegyi iskola a legnépesebb, 330 diák jár oda, a kishegyesinek is több mint 300 tanulója van, óvodába pedig csaknem száz kisgyermek jár.

Nyitókép: A kishegyesi iskolában számos beruházás valósult meg, fotó: Tóth Péter