A Pulzus civil szervezet által rendezett XXI. Duna menti kultúrnapok programsorozat június 29-én kezdődött, amikor nemzetközi Duna-napot ünnepeltek, gyerekek és szülők bevonásával. Zene, kézműves-foglalkozások, tábortűz, majd szabadtéri filmvetítés várta az érdeklődőket. A Led Zeppelin felemelkedése című filmet tekintette meg a közönség. Három helyi egyesület összefogása révén alakult ki a felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes műsor. A Fekete Sűrű, a Pulzus és a Cunami egyesületek közös munkájának hála a vasárnap sem múlt el élmények nélkül: a délelőtt különféle játékokkal telt, lehetett tollaslabdázni, asztaliteniszezni, focizni, és később ebéd is készült a jelenlévők számára. Este a Ferenc-csatornán sárkányhajózás zárta a programsorozatot.
Augusztus harmadik hetében fiataloknak és felnőtteknek egyaránt egész napos műsorokat tartottak a Duna-napon, a már jól bevált játékokkal az említett korosztályhoz módosítva. Este tábortűz mellett barátkoztak. Filmvetítéssel, Emir Kusturica Arizona dream című alkotásával, valamint koncertfelvételekkel gazdagították az esti programokat.
Augusztus 15-én Jelena Volkov újvidéki énekesnő lépett fel, pop- és rockdalokkal szórakoztatta a közönséget, majd a szintén újvidéki DJ Ljubo és DJ Srdjo lemezlovasok szolgáltatták a zenét. Másnap a szabadkai Moonlighting band lépett fel, rockzeneszámok feldolgozásaival. A Ferenc-csatorna partján, a Fekete Sűrű civil szervezet klubhelyiségénél zajlottak az események, amelyeket a Bethlen Gábor Alap és Zombor város támogatott.

Nyitókép: Változatos közösségi programok várták az érdeklődőket (Fotó: Pulzus civil szervezet)