2025. augusztus 20., szerda

A szorgalom és a hit erejével

Szent Istvánra emlékeztek Zomborban és Apatinban

Augusztus 17-én  délután Apatinban a Szent István-szobornál tartottak koszorúzási ünnepséget. 

A Kanyó Béla tolmácsolta, államalapító királyhoz szóló imádság kíséretében elhelyezte az emlékezés virágait a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Kabók Erika, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében pedig Péter István.

A Dunatáj Egyesülés szervezésében, együttműködésben a nyugat-bácskai hagyományőrző és népművészeti csoportok, egyesületek képviselőivel szintén aznap, vasárnap megtartották a Szent István-napi kenyérszentelő ünnepséget Zomborban.

A program a Szent István-templomban misével és kenyérszentelővel kezdődött. A misét ft. Hajdú László, a csonoplyai plébános celebrálta. 

A szentmisét a ft. Drobina Gábor vezette kórus, Orsovai Hedvig (ének), továbbá a népviseletes gyerekek, fiatalok közreműködése tette ünnepélyesebbé. 

Az eseményen vendégként jelen volt Zombor testvérvárosa, Baja képviseletében Tóth Edit képviselő asszony és kísérete, dr. Úri Emese köztársasági képviselő, Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagja, Fehér Szabolcs, a Vajdasági Magyar Szövetség Intézőbizottságának tagja, Matin Hajnalka, Szabadka város polgármestersegédje, Sava Dojić, Zombor város pénzügyi és gazdasági ügyekért felelős tanácsnoka, Jasmina Ilić, a város kulturális és oktatási ügyekért felelős tanácsnoka, Kanizsai Tamás, Zombor város nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnoka, továbbá Zombor város, Apatin község és a Magyar Nemzeti Tanács megjelent képviselete.    

Móger Tímea és Szenn Andor műsorvezetők köszöntötték a közreműködő nyugat-bácskai települések – Bezdán, Csonoplya, Doroszló, Gombos, Kupuszina, Regőce, Őrszállás, Apatin, Szilágyi, Zombor – népművészeti és egyéb csoportjainak képviselőit, a Szent György Lovagrend, továbbá a 7-es számú huszárezred tagjait.

Az apatini Szent István-szobornál koszorút helyeztek el (Fotó: Pelt Ilona)

Az apatini Szent István-szobornál koszorút helyeztek el (Fotó: Pelt Ilona)

A megyeháza erkélyén ünnepi köszöntőt mondott Péter István, a Dunatáj elnöke.

– Szent István király ezer esztendővel ezelőtt felismerte, hogy csak a rend, a keresztény hit és a törvények biztosíthatják népünk jövőjét. Megalkotta azt az államot, amely túlélte a viharokat, és ma is itt áll, bennünk, velünk, általunk. Az ő példája ma is üzen: a magyarság fennmaradása mindig az egységen, a szorgalmon és a hit erején múlik.

Nyugat-Bácska magyarsága évszázadok óta őrzi nyelvét, kultúráját és hagyományait, még akkor is, amikor a történelem próbára tette. Ahogyan Szent István a jövő felé építette országát, úgy mi is felelősek vagyunk azért, hogy gyermekeink és unokáink is otthon érezzék magukat ezen a földön.

Ma nemcsak a múltat köszönjük meg, hanem a jelent is megéljük: a közösségi összefogást, a közös ünnepet, a kenyeret, amely szimbolizálja a munkát, az életet és az egymás iránti felelősséget. Az új kenyér megáldása mindig arra emlékeztet, hogy amit vetünk, azt aratjuk le, a földben és a szívben egyaránt – hangzott el beszédében.

Az idei ünnepnap ,,házigazdája” a csonoplyai Mindenszentek-plébánia volt, melynek anyanyelvápoló csoportja népdalokat adott elő, Ádám Mónika, Szélik Brigitta, Fetscher Orsolya, Bosnyák Annamária közreműködésével.  

Elhangzott Farkas Anna Szent István című költeménye, Gardil Roland előadásában, valamint dr. Jacsó Pál Magyarok kenyere c. verse, Bosnyák Annamária tolmácsolásában. 

Ezúttal is egyedülálló hangulatot keltett és közösségi erőt sugárzott a hagyományőrző egyesületek, a fúvósok felvonulása meg a közös tánc a főutcán, a Szent György téren.

A szervezők a nap végén közös koccintásra hívták a jelenlévőket a Magyar Polgári Kaszinóba.

A nyugat-bácskai központi Szent István-ünnep támogatója Zombor város és a Bethlen Gábor Alap.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pergett a kupuszinai ,,sokszoknya” Zombor főutcáján (Fotó: L. Móger Tímea)