2026. március 20., péntek

A játék a felnőttnek is öröm

Mentálhigiénés foglalkozást tartottak Zentán

Csütörtökön este a Zentai Alkotóházban a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának községi szervezete tartott összejövetelt, amelyen Bognár Hermina mentálhigiénés szakember vezetésével a részt vevő nők és férfiak sok nevetéssel, közös játékokkal és kiváló hangulatban fedezték fel a játék örömét.
Bognár Hermina lapunknak elmondta, hogy a VMSZ zentai női fórumának rendezvényein elsősorban a nők számára, de több alkalommal férfiaknak is tartottak már mentálhigiénés műhelyfoglalkozásokat. Fontosnak tartják ugyanis, hogy az emberek, ha csak rövid időre is, kilépjenek a mindennapi munka körforgásából, és tudatosan tegyenek lelki egészségük megőrzéséért.
– Ezek a foglalkozások alapvetően a megelőzésre épülnek. Az ide ellátogatók biztonságos közegben beszélgethetnek, megnyílhatnak, kikapcsolódhatnak, új barátságokat köthetnek és közösséget építhetnek – emelte ki a szakember, és hozzátette, hogy a legutóbbi alkalom központi témájául a felnőttek játékát választotta, mivel a rohanó világban gyakran megfeledkezünk arról, hogy felnőttként is lehet és érdemes játszani, és ennek számos pozitív hatása van. Mint mondta, a játék endorfint szabadít fel, csökkenti a stresszhormonok szintjét, és serkenti a kreativitást.
– Játék közben örömtelibbek, spontánabbak és kreatívabbak vagyunk, mint a hétköznapokban. Emellett közelebb hozza egymáshoz az embereket, könnyedséget és örömöt visz a kapcsolatokba, és segíti a kapcsolódást – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy a játék visszakapcsol bennünket önmagunkhoz. Ilyenkor ugyanis gyakran előtérbe kerül a gyermeki énünk, amelynek a mindennapokban sokszor nem adunk elég teret.
A foglalkozáson a résztvevők főként mozgásos drámapedagógiai gyakorlatokban, páros beszélgetős feladatokban és különféle kitalálós játékokban vehettek részt.
Az összejövetelen jelen volt Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja, a szerbiai képviselőház alelnöke és Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Horváth Zsolt