A közösségi mezőgazdálkodásban rejlő lehetőségek kerültek fókuszba kedden Zentán, ahol a KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és a zentai Kertészek Egyesülete közösen, egy nemzetközi együttműködés részeként szervezett képzést hozott a térségbe. A program célja, hogy a kistermelők számára innovatív és fenntartható megoldásokat kínáljon a klímaváltozás kihívásaira.
A két szervezet konzorciumi partnerségben dolgozik az INTERREG VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program részeként megvalósuló ARCCHAD projektben. A „Betekintés a közösségi mezőgazdálkodás működési modelljébe” című továbbképzésre a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének mintegy 23 falugazdásza érkezett a Pro Scientia Naturae Alapítvány oktatási központjának emeleti előadótermébe.
Gergely Árpád felvétele
Gergely Árpád felvétele
Lakó-Tóth Edit, a KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. vezető projektmenedzsere elmondta, hogy a képzés egyik legfontosabb célja, hogy gyakorlati válaszokat adjon a kistermelőknek a klímaváltozás okozta kihívásokra.
– Az érdeklődők egy újfajta, szolidaritáson alapuló modellről, a közösségi mezőgazdálkodásról hallhattak. Ez a fogyasztók és a termelők együttműködésére épül, amelynek során közösen tervezik meg az adott év termelését, és előre megállapodnak a mennyiségekről is. A fogyasztók előre fizetnek, ezzel támogatják a gazdaság működését, a termelő pedig vállalja, hogy rendszeresen friss, szezonális zöldségeket és gyümölcsöket biztosít számukra. A kölcsönös segítségnyújtás kulcsfontosságú ebben a modellben, és ha valaki nem tudja kifizetni a részét, a közösség segít, ugyanakkor a termelőt is támogatják váratlan helyzetekben, például ha egy vihar kárt tesz a gazdaságban. A cél, hogy a családokhoz mindig friss, egészséges, szezonális élelmiszer kerüljön – magyarázta a szakember.
Gergely Árpád felvétele
Gergely Árpád felvétele
Kulcsár Sarolta, a zentai Kertészek Egyesületének programkoordinátora rámutatott, hogy az ő feladatuk az volt, hogy Vajdaságban mintafarmokat válasszanak ki. Így esett a választás egy velebiti méhészetre és egy kispiaci kecskefarmra.
– A projektben a méz és a sajt került a középpontba. Ezeken a területeken vizsgáljuk a klímaváltozás hatásait, és keressük az enyhítés lehetőségeit. Célunk, hogy segítsük a kistermelőket a változásokhoz való alkalmazkodásban, megmutassuk, hogyan stabilizálhatják termelésüket, és hogyan nyithatnak új piacok felé új termékekkel és megoldásokkal – fogalmazott Kulcsár Sarolta. Hozzátette, a program a végéhez közeledik. Még két nyílt napot szerveznek a mintafarmokon, valamint május közepén zárókonferenciát is tartanak.
Nyitókép: A falugazdászok a a klímaváltozás okozta kihívásokra is választ kaphattak (Gergely Árpád felvétele)



