A Bálint-nap közeledtével sokan keresnek romantikus búvóhelyeket a városban, ahol egy-egy sétát meg lehet ejteni, és ahol szép környezetben tölthetjük el az ilyenkor szinte kötelező randidélutánt. Zentán szerencsére nem nagyon kell keresgélni, hiszen a Tisza-parti sétány ideális helyszín lehet a szerelmes sétákhoz bárki számára. Idén lesz húsz éve, hogy leleplezték a Révész-szobrot, Dudás Sándor vajdasági származású szobrász alkotását, amely hamar fontos találkozópontjává vált a zentaiaknak, hiszen a városközponttól egy rövid sétányira, a Tisza-parti gesztenyesoron található, és gyönyörű környezetben bújhatunk össze mellette.
A kétezres évek elején Európa-szerte feltörekvőben volt a szerelemlakatok elhelyezése, így hamarosan Zentán is megjelentek az örökké tartó összetartozást jelképező zárak, mégpedig a Révész-szobor mögötti korláton. A kulcsot általában a folyóba dobták a szerelmesek, az ügyesebbek pedig monogramot, évszámot, esetleg szívecskét is karcoltak a lakatra.
A trend eredete egyébként nem tisztázott. Egyesek szerint az ókori Kínából ered, és egy tiltott szerelem hívta életre, mások szerint egy első világháborús Vrnjačka Banja-i szerelem elmúlása ihlette, és vannak, akik arra esküsznek, hogy a szerelmesek Federico Moccia olasz író 2006-os Téged akarlak című regényének szereplői hatására aggatnak lakatokat a hidak és épületek korlátaira. Bár a szerelemlakatok közös elhelyezése rendkívül romantikus pillanat lehet egy-egy pár számára, az érzelmek ilyesféle módon történő kifejezését mégiscsak hívhatjuk kissé nemtörődömnek vagy felelőtlennek. Az még a kisebbik baj, hogy lakat ide vagy oda, a legtöbb szerelem bizony nem tart örökké, és egyszer még kellemetlen másodpercekkel nézhet szembe a turbékoló szerelmespár, mire végre megtalálja a korlátnak azt a részét, ahol még egyiküknek sincs lakatja – valaki mással. Az viszont már komoly, mindenkit érintő problémákat vethet föl, ha nagyon elszaporodnak a lakatok, 2014-ben például leszakadt a párizsi Pont des Arts gyaloghíd korlátjának egy része a ráaggatott súlyok miatt, és más városokban is többtonnányi lakatot kellett eltávolítani. A kockázatossá váló lakatokat le kell vágni, a megrongálódott korlátokat helyre kell hozni – ez mind pénzbe kerül a településeknek. Zentán ez még nem okoz valós problémát, hiszen az a néhány tucat lakat, amit a helyi szerelmesek az elmúlt húsz évben fölaggattak, messze elmarad az európai nagyvárosok lakatmennyiségétől. De azért jó, ha mi is észben tartjuk, hogy nincs az a lakat, legyen akármilyen szép, nagy, tartós vagy drága, ami kiváltaná az egymásra figyelést, a törődést és a tettekben is megnyilvánuló szeretetet.
Két évtized távlatából a Révész-szobor nemcsak egy alkotás, hanem a város tükre is: megmutatja, kik vagyunk, hogyan szeretünk, mit tárunk a szerelmünkből a világ elé. A lakatok idővel lekerülhetnek, a korlátot kicserélhetik, és a szerelmek is elmúlnak vagy átalakulnak. De a Tisza ugyanúgy folyik tovább, és a szobor ugyanott várja a következő találkozást.
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele
