2025. augusztus 20., szerda

Az új kenyér ünnepe Zentán

Szent István örökségéről és a közösség erejéről szóltak az ünnepi gondolatok

A cikkhez galéria tartozik, amelyet itt tekinthet meg. 

Megtartották a Zentai Gazdakör és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ közös Szent István-napi újkenyér-ünnepét. Kobrehel Ervin, a gazdakör elnöke újságírói kérdésre Szent István örökségéről beszélt.
– Ő azt mondta, hogy ahol van tíz falu, oda építsetek egy templomot. Ezt a gondolatot átvitt értelemben ma is meg kell ragadnunk, és ahogy már abban az időben is nagy hangsúlyt helyeztek a közösségépítésre, úgy most is ezt kell tennünk.
Hozzátette, hogy a három héttel ezelőtti búzagyűjtő akció során számos vajdasági gazda járult hozzá a Magyarok Kenyere programhoz, akik összesen mintegy 30 tonna búzát adományoztak.
– A gazdák munkáját a közösségnek ajánljuk föl, amivel a további boldogulásunkat és létünket alapozzuk meg. Mint minden évben, idén is elsősorban gyerekekkel foglalkozó szervezetek számára juttattunk el ebből a közös lisztből.

 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Az esemény alkalmából életre hívott ünnepi programon először egy rövid, alkalmi műsort hallgathattak meg az egybegyűltek a Kertek helyi közösség épületében, majd átvonultak a szomszédos Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomba, ahol hálát adtak az új kenyérért. Az alkalmi műsor előtt ünnepi beszédet mondott Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere, aki első királyunkat méltatta.
– Szent István király öröksége ma is követendő iránytű, az ő bátorsága, hite és bölcsessége a megmaradásunk záloga. Cselekedeteit távlati stratégiai célok vezérelték. Ő volt az, aki felismerte, hogy a tartós fennmaradás feltétele a rend, a keresztény hit, az európai kapcsolódás és az erős államiság. A mai napon, amikor zászlóink lobognak, a kenyér illata belengi a tereket, és együtt ünnepelünk, nem csupán a múltat tiszteljük, hanem a jelenben is erőt tudunk meríteni belőle – fogalmazott a polgármester.
Hangsúlyozta, hogy az önkormányzati vezetők feladata, hogy együtt dolgozzanak a családokért, a közösségért, az intézményeinkért és a közösségünk fejlődéséért.
– Ahogy a búzaszemekből tészta, majd kenyér születik, úgy tudunk mi is közösségként erőssé válni. Ez az ünnep nem csupán a termésről, hanem az egymás iránti felelősségünkről is szól. A kenyér legyen számunkra a béke, a szeretet és a közösség szimbóluma. Adjon erőt a mindennapokban, és emlékeztessen arra, hogy az összetartozásunk a legnagyobb kincsünk – zárta gondolatait a polgármester.
 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Az alkalmi műsoron föllépett Galusz Áron versmondó, aki Vasadi Péter István-zsoltár című költeményét adta elő, a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület tagjai a búzáról énekeltek, a Tiszai népzenei együttes pedig szatmári dalokat muzsikált.
A műsort követő kenyérszentelő szentmisét Sáfrány Dávid plébániai kormányzó celebrálta, és ajánlotta föl népünkért, nemzetünkért és városunk lakóiért.
A Szent István-napi újkenyér-ünnepen jelen volt Juhász Attila, a zentai képviselő-testület alelnöke, Cipó Igor, Bognár Zsolt és Vörös Attila, a községi tanács tagjai, Molnár Tibor, a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának tagja, Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke, valamint a Zentai Gazdakör részéről Kalmár Beatrix és Kobrehel Ervin elnök.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele