Pénteken délelőtt a zentai piacon és a Rin Tin Tin klubban tartották meg a 96. Ünnepi Könyvhét és a 24. Gyermekkönyvnapok Légyott a Könyvvel elnevezésű vajdasági záróeseményét, ahol könyvbemutatókkal és könyvvásárral várták a látogatókat. A könyv- és irodalomnépszerűsítő rendezvényen a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a Forum, az Életjel és a zEtna kiadók mutatták be új kiadványaikat. Döme Szabolcs, a VMMI munkatársa elmondta, hogy a 2012 óta létező rendezvény szervezésében részt vevő kiadók és szervezetek száma gyakran változott:
– Akik mindig jelen voltak, az a VMMI, valamint a zEtna, a Fórum és a szabadkai Életjel kiadók. Idén ők négyen hozták el a legújabb kiadványaikat, amiket villám-könyvbemutatók formájában mutattak be a délelőtt folyamán.
Hozzátette, hogy ez összesen mintegy tíz kiadványt, illetve kiadói programot jelent, amelyek mindegyikéről egy 20-30 perces bemutatón tájékozódhattak az érdeklődők.
Mint azt Döme Szabolcs elmondta, a Légyott a könyvvel rendezvénynek három célja van:

A könyvvásáron a legújabb kiadványok mellett antikvár darabokat is lehetett vásárolni (Fotó: Gergely Árpád)

Csík Mónika A Mese vándorútja című könyvét mutatta be a közönségnek (Fotó: Gergely Árpád)
– Egyrészt találkozási lehetőséget, amolyan könyves oázist hozunk létre a zentai piac szegletében, ahol írók, kiadóvezetők, szerkesztők és könyvbarátok, olvasók találkozhatnak. Emellett bemutatjuk az új kiadványokat, illetve a könyvvásáron kedvezményes áron meg is vásárolhatók a résztvevő kiadók új könyvei.
Elmondása szerint a könyvbemutatók többnyire nem tömeges rendezvények, inkább egy szűkebb réteg érdeklődésére tartanak számot:
– Ezért elsősorban a könyvbarátok, az olvasók részvételére számítottunk, akik az új vajdasági magyar kiadványokra kíváncsiak. Természetesen az új érdeklődők elől sem zárkózik el a rendezvény, így ha a piacon valaki érdeklődve a könyvvásár felé téved, ő is választ kaphat a kérdéseire.

A résztvevők mintegy tíz kötettel ismerkedhettek meg a könyvnapon (Fotó: Gergely Árpád)
A rendezvényt Agárdi Gábor, Antalovics Péter, Bence Erika, Beszédes István, Bicskei Gabriella, Bíró Tímea, Brenner János, Csík Mónika, Földi Erzsébet, Juhász Gyula, Mezei Erzsébet, Rajsli Emese, Silling István és Verebes Ernő részvételével tartották meg.

Nyitókép: A rendezvényt Döme Szabolcs, a VMMI munkatársa nyitotta meg (Fotó: Gergely Árpád)