2024. július 25., csütörtök

Zárlatos transzformátor okozhatta a tüzet Zentán

Több száz óriásbála égett a rétparton – A tűzoltók felügyelik a helyszínt

A cikkünkhöz kapcsolódóképgaléria ITT érhető el!

Szerdán kora délután tűzesethez riasztották a zentai tűzoltókat, akik nagy erőkkel, minden rendelkezésre álló eszközt és személyzetet mozgósítva vonultak ki a Zenta határában, az Elektrovojvodina épületével szemben, a rétparti tanyavilágban keletkezett nagy méretű tűzhöz. A rétparton élő és jószágtenyésztéssel, főleg juhtartással foglalkozó Horváth Kátai család használja az egykori Tisza-udvar területén álló melléképületeket, itt tárolják az etetéshez szükséges bálázott lucernát, fűszénát és szalmát.

Az egyik melléképület mellett fém villanypóznán egy transzformátor áll. A szomszédságban élők két óra tájban hallottak egy durranást, elektromos kisülés okozta hanghatást, majd csakhamar lángra kapott a transzformátor melletti búzaszalma. Horváth Kátai Szabolcs elmondta, hogy éppen tegnap aratták le a búzát, és a szalma még csíkokban hevert a tarlón. A lángok nagyon gyorsan átterjedtek az égő szalma közvetítésével, és a transzformátor mellett álló régi melléképület, ahol bálázott szálas takarmányt tároltak, ugyancsak tüzet fogott. A tűz keletkezésének pillanatában erős déli szél fújt, a levegő hőmérséklete pedig elérte a 35 Celsius-fokot, ami tovább gerjesztette a tüzet.

A tűzoltók munkáját az erős szél nehezítette (Gergely József felvétele)

A tűzoltók munkáját az erős szél nehezítette (Gergely József felvétele)

Sajnos már korábban is megtörtént, hogy a transzformátor tövében minden bizonnyal elektromos szikrától kigyulladt a száraz fű, ezért Horváth Kátaiék rendszeresen lekaszálták a füvet és eltávolították a száraz gazt a transzformátor alól, de ezúttal ez sem segített, a tűz széltől hajtva gyorsan átterjedt a búzaszalmára.

A lángok a szalmacsíkok közvetítésével a rétpart felé haladtak, és rövid időn belül lángra kapott egy nagyobb szalma- és lucernabálákból felhalmozott kazal is. Traktorok segítségével feltárcsázták a búzatarlót, és megakadályozták a tűz továbbhaladását, de több száz kétméteres óriásbála szalma és lucerna vált a lángok martalékává.

Az égő kazalt egész délután, az esti órákig próbálták eloltani, de a húsz méter magas kazallal lehetetlen volt megbirkózni. Teleszkópos rakodó segítségével megpróbálták földdel betakarni az égő bálákat.

A tűzeset helyszínén az esti órákig tartott az oltás, a helyszínt éjszaka is felügyelték, és a tűzoltók készen álltak az esetleges további beavatkozásra, hiszen a sok vagon tüzet fogott száraz takarmány bármikor újra belobbanhat.

Nyitókép: Több száz szalma és lucernabála égett a rétparton (Gergely József felvétele)