2025. október 1., szerda

Dalos-táncos hétvége

A kukoricafesztivál keretében a Gyöngyösbokréta gálaműsorát is megrendezik Magyarkanizsán

Pénteken, szombaton és vasárnap tartja Magyarkanizsán a Tisza Néptáncegyesület a VII. nemzetközi kukoricafesztivált.

Tóth Ágnes, az egyesület elnöke elmondta, hogy a háromnapos rendezvény több helyszínen zajlik. Egyik a városháza előtti tér, ahol a vetélkedők lesznek, és a kézműves-kirakodóvásár kap helyet, valamint a különféle játékok (gólyalábazás, függő teke, célba dobás stb.) helyszíne is ez a tér.

– Az idén először a kukoricafesztivál keretében rendezzük meg a bornapokat, mely rendezvény szintén a városháza előtti téren kap helyet. A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény udvarán az úgynevezett Ramancs tér lesz a helyszíne a kézműves-foglalkozásoknak, valamint a résztvevők étkeztetése is itt történik. A Művészetek Házában a 2012-es Gyöngyösbokréta díjazott csoportjainak gálaműsorát, valamint a kukoricafesztivál népzenei és néptáncgálaműsorát tekintheti meg a nagyérdemű, a Dobó Tihamér Képtárban pedig a magyarkanizsai Gömöri Évi alkalmazott látványtervező, színházi díszlet- és jelmeztervező kiállítását. A negyedik helyszín a Beszédes József Szakközépiskola tangazdaságának előadóterme, ahol a szakmai előadások folynak a kukoricáról, talaj-előkészítésről és egyebekről. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az első fesztivált egyesületünk 10. születésnapján, 2006-ban indítottuk útra, s mára már nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát, évről évre bővülő programokkal, résztvevőkkel, látogatókkal – közölte Tóth Ágnes.

Pénteken a fesztivál kézműves-alkotóműhelyek és játékok megnyitásával kezdődik 16 órakor a Ramancs téren, a program 20 óráig tart. Ugyanekkor kezdődnek a bornapok a városháza előtti kisparkban, a borászok éjfélig várják a kóstolókat. Gömöri Éva kiállítása 19-kor nyílik meg a képtárban, majd 21 órakor táncház kezdődik a Fokos zenekarral a Ramancs téren.

Szombaton 9.30-kor indul az énekes-zenés hívogató a piactérről, a kukoricával díszített fiákerek, parasztkocsik felvonulása és a menettánc pedig 10 órától vonul végig a Fő utcán. A VII. nemzetközi kukoricafesztivál hivatalos megnyitója 10.30-kor lesz a kisparkban, és 11-kor kezdetüket veszik a különféle vetélkedők. Lesz kukoricafosztás, morzsolás hagyományos módon, pattogatás hagyományos módon – rostában, morzsolt kukorica lapátolása zsákba, kukoricafüzér készítése, kukoricaválogatás bab és lencse közül, csutkavárépítés és egyéb ügyességi játékok.

Időközben 10 órakor szakelőadások kezdődnek a tangazdaságban a kukoricáról hazai és külföldi előadók részvételével.

A városháza előtt estig tartanak a programok, 16.30-kor kihirdetik A legfinomabb görhe pályázat eredményét, ugyanekkor folkkoncertek kezdődnek, 18-tól pedig elhelyezik a tökvicsorikat Magyarkanizsa utcáin énekes, zenés, figyelemfelkeltő módon. A Gyöngyösbokréta gálaműsora 19 órakor kezdődik a Művészetek Házának nagyszínpadán, ennek végeztével 21.30-tól táncház lesz a Ramancs téren.

Vasárnap a helyi és meghívott vendégek közös műsorával ér véget a rendezvénysorozat, a népzenei és néptáncgála 17 órakor kezdődik a Művészetek Házában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel