Új képviselők váltották fel csütörtökön Magyarkanizsán azokat, akik valamilyen funkciót töltenek be az önkormányzatban, illetve valami más okból lemondtak. Megszűnt a mandátuma Nyilas Mihály (VMSZ) polgármesternek, Lackó Róbert (DP) alpolgármesternek, a tanácstagokká választott képviselőknek: Sátai Róbertnek (DP), dr. Katkics Zoltánnak (a VMSZ támogatásával), a lemondott Goran Nikičićnek (VSZL), a polgármesteri tanácsosokká választott Vadász Károlynak (VSZL) és Sarnyai Zoltánnak (VMSZ). Helyüket Jenei Erzsébet, Almási Tibor, Füzesi Tamás, Pósa Károly, Horváth Gergely, Beszédes Ella és Bajusz Konc Ágnes vette át.
A községi képviselő-testület egyhangú döntéssel erősítette meg az új tagok mandátumát, és módosította a község alapszabályát az önálló munkatestületek (nemi egyenjogúsági bizottság és nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanács) érdekében. A továbbiakban viszont már korántsem volt ennyire egyöntetű a hatalmi koalíció és az ellenzék véleménye.
Csak a felszólalók változtak, a kérdések és számonkérések nem – most az UKROK képviselői szembesítették eddigi kérdéseikkel a korábban ellenzékből politizáló demokratákat: túltervezettnek minősítették a költségvetést, számon kérték az önkormányzat által alapított kft.-k működését. Az új ügyrendi szabályzatot Tandari László, Francsik József és Slađana Ilić bírálta, Szarapka Ede, Horváth Gergely és Nyilas Mihály védelmébe vette – végül 6 ellenszavazattal a nagykoalíció megszavazta.
Ugyancsak szótöbbséggel született döntés arról, hogy a Tisza Menti Vízműveket bízzák meg az ivóvízellátással Martonoson és Kishomokon is – ahol eddig a martonosi helyi közösség végezte a szolgáltatást.
A tavalyi zárszámadásról és az idei költségvetés félévi alakulásáról beszámoló Domonkos Tibor pénzügyi főosztályvezető igyekezett választ adni az UKROK képviselőinek kérdéseire és kételyeire, akik a független könyvvizsgáló fenntartásokkal készült jelentését is fenntartásokkal fogadták. Végül tartózkodó és ellenszavazatok mellett fogadta el a testület a zárszámadást és a jelentéseket. Néhány képviselő tartózkodott a szavazástól a mezőgazdasági területek védelméről készült program, a Komunalac alapszabályának módosítása esetében is. Majd felmentették és kinevezték az egészségház, a Komunalac, a Diszpécser Kft. és a Kanizsainfo Kft. vezetőit.
Az egészségház igazgatója továbbra is dr. Körmöczi László, helyettese dr. Cseh Sándor lett, a Komunalac megbízott igazgatója Milan Lazić, a Diszpécser ügyvezetője Nyilas Leonov Anita, a Kanizsainfóé Újvári Zsombor.
A testület kinevezte az önkormányzati, pénzügyi, kommunális és városrendezési, gazdasági és vállalkozásügyi, mezőgazdasági és környezetvédelmi, művelődési, oktatási és tájékoztatási tanácsot, az ifjúsági és sportügyi, egészségügyi és gyermekvédelmi, szociális védelmi, idegenforgalmi tanácsot. Kinevezte a folyamodványügyi, az emlékmű- és utcanévbizottságot, a mandátumügyi, valamint az önkormányzati tisztviselők etikai kódexével foglalkozó bizottságot, az ingatlanértéket megállapító bizottságot. Kinevezte a foglalkoztatásügyi tanácsot, a nemi egyenjogúsággal foglalkozó és a népesedéspolitikai bizottságot, a helyi közösségi, továbbá a Pro Urbe-bizottságot, a szolidaritási lakásokat kiosztó bizottságot és a mezőgazdasági területek védelmét kidolgozó, valamint az állami földek bérbeadását lebonyolító bizottságot.
BRANTNER-ÜGY
Az ülés végén Francsik József megkérdezte, kíván-e az önkormányzat a Brantner körüli problémákkal foglalkozni, mert idős háztartásokban foglalnak és árvereznek a szemétdíjtartozások miatt. Csikós László, a községi tanács kommunális tevékenységekkel megbízott tagja kijelentette: több ízben is tárgyaltak és személyesen is tárgyalt a Brantner képviselőivel, 20 éves vállalkozói múlt van mögötte, de ilyen hajthatatlan, prepotens tárgyalópartnerrel még nem akadt dolga, mint a cég törökbecsei ügyvezetője. Mintegy 300 polgárt pereltek be, közülük 60 család meg tudta oldani a problémát, 238 nem. 14 millió dináros keresete van a vállalatnak, 1800 polgár ellen. A község 554 vállalkozása közül 285 fizeti rendszeresen a szemétszállítási díjat, irántuk 4,8 millió dináros keresete van a cégnek. A tárgyalások folynak, de a szolgáltató nem fogadja el az önkormányzatnak az áthidaló megoldásokra tett javaslatait. 228 esetben már folyik a végrehajtás, sajnos – mondta Csikós László.
Az UKROK képviselői reményüket fejezték ki, hogy az el nem végzett szolgáltatás megfizettetése ellen évek óta vívott küzdelmükben talán végre számíthatnak az önkormányzat segítségére.
