A hagyományoktól eltérően az ünnep ezúttal egynapos lesz – mondta el a kedden délelőtti sajtótájékoztatón dr. Katkics Zoltán, a községi tanács oktatási és művelődési megbízottja. A program szerint vasárnap fél 9-kor a Szent Őrangyalok katolikus, 9.45-kor pedig a pravoszláv templomban szentelik meg az új kenyeret. Időközben a városháza előtti parkban ügyességi és népi gyermekjátékokra kerül sor, majd a község művelődési egyesületei mutatkoznak be.
Déltől az Eridanus zenekar szolgáltatja a jó ebédhez szóló nótákat, majd újra a művelődési egyesületeké a színpad, amelyet egyébként a Fő utca elején, a Kisparkkal szemben állítanak fel a szervezők. 16.20-kor lép színpadra a Megasztárból ismert Tóth Vera, őt követően pedig elhangzik a polgármesteri köszöntő, megtörténik az új kenyér megszentelése és megszegése. 18 órától Hommonay Zsolt és Polyák Lilla, az ismert magyarországi énekes házaspár koncertje következik. Utánuk egy szabadkai, dél-amerikai ritmusokkal fellépő ütőszenekar, az Escola de Samba Sambarisa lép közönség elé, majd 20 órától egészen a 22.30-ra tervezett tűzijátékig a budapesti Vegas Show Band szórakoztatja az egybegyűlteket. A tűzijáték után DJ Szerdahelyi, az ismert lemezlovas videodiszkója biztosítja az éjszakába nyúló szórakozást.
Az ünnep kísérőrendezvényeihez kirakodóvásár és lacikonyhák is tartoznak, és persze ezúttal sem marad el a legszebb kenyér versenye. A Kőrös Gastro-Club óriásbográcsában gulyáslevest főznek, amelyet jutányos áron lehet majd megvásárolni.
A rendezvény útlezárásokkal jár. Augusztus 25-én, szombaton reggel 5 órától 27-én 5 óráig, tehát 48 órán át tilos lesz a közlekedés és a parkolás is a város Fő utcáján, amelyet csak az ott lakók, illetve a kirakodóvásárosok vehetnek igénybe. Másnap, a rendezvény napján lezárják a forgalom elől a Testvériség-egység utcának a városházától a J. J. Zmaj utcáig terjedő rövid szakaszát és a városháza előtti teret is. Délelőtt 9 és 10 óra között, a felvonulás idejére lezárják a nagytemplomtól a Balkan étteremig, onnan pedig a Roda áruházig terjedő útszakaszt.
