2025. október 2., csütörtök

Mit tenne a munkanélküliség ellen?

Kocsis Gábor, Mohol: – A munkanélküliség csökkentésére bevezetném, hogy hat hónapon át az államelnöktől az utolsó munkásig mindenkinek csak minimálbér lenne a járandósága. Az így összegyűlt pénzből feltölteném az államkaszát, amelyből aztán finanszíroznám az új munkahelyek létesítését. A régi, bezárt gyárakat kellene újraindítani, vagy teljesen újakat alapítani. A munkahelyteremtés csak az állam hathatós segítségével és jelentős anyagi támogatással lehetséges. A gazdaságot ne a bankok finanszírozzák a hitelek révén, mert az legutóbb is a gazdasági világválsághoz vezetett.

Nagy Abonyi Péter, Zenta: – A jelenlegi helyzetben a termelői ágazatot kellene munkahelyteremtésre ösztönözni/erősíteni (mind zentai, mind országos szinten), hogy növekedhessen az export, és így hosszú távon az életszínvonal is, ami magával hozná a szolgáltatói és a kereskedői szféra fellendülését, még több munkahelyet teremtve. Persze a képlet egyszerű, de tisztességes befektetőket legalább olyan nehéz találni, mint piacot a megtermelt árunak.

Szigeti Attila, Zenta: – A mai időkben már nincs olyan, hogy „biztos” állás. A ma élő embernek rá kellene jönni arra, hogy csakis akkor tudjuk „átvészelni” a mindennapokat, ha saját kezünkbe vesszük az életünket. Ne a kormányt, ne a gazdagságot stb. okoljuk saját problémáink miatt! Mindenki kezdjen el gondolkodni azon, hogy miben jó, és mivel tudná jobbá tenni a környezetét. Amint megvan az ötlet, vágjunk bele, és valósítsuk meg a terveket. Ezekből az ötletekből aztán építsünk fel egy működő üzletet. Így termékeinkkel/szolgáltatásainkkal segítünk embertársainknak, így vele arányosan megszűnik a mi „pénztelen” problémáink is. A probléma-központúság helyett fókuszáljunk a kreatív megoldásokra!

Szél Dóra, Zenta: – A kérdésre a makrogazdaságtannal foglalkozó szakemberek népes csoportja sem tud olyan választ adni, ami valódi kilábalást jelentene a munkanélküliségből. A mondvacsinált szakemberek, értsd politikusok populista javaslatai sem járnak eredménnyel. Ha erre a kérdésre lenne kész, működő válaszom, már én is valamelyik, fent említett csoport tagjai között keresném a kenyerem.

Magyar ember Magyar Szót érdemel