Egyházaskéren, a település határában a nyári hónapokban a munkagépek zaját a falubeli lakosság keserves, ám mégis örömteli zajongása váltotta föl. Elérkezett a fokhagymaszedés ideje, a termelők és a napszámosok várva várt lehetősége a termék sikeres értékesítésére s létfontosságú pénzkeresetre.
A kölcsönösök tagjai azokból a fokhagymatermelőkből állnak, akik már évekkel korábban egyezséget kötöttek egymás kisegítésére, míg a napszámosok tábora a falu munkanélküli lakosságából. A fokhagymaföldre érve a munkások mindkét csoportja – ki-ki a maga két sorával – indul meg a parcella meghódításra.
Hagymaszedés közben Egyházaskéren a dolgozó népnek nem csak a keze jár. Egymás és a maguk szórakoztatására tréfás-csipkelődő mondókákat alakítanak, amely felébreszti az elkedvetlenedettek életkedvét, és serkenti a haladást. A találékonyabb s a szellemben szorgalmasabb munkáscsoport olyan versek átköltésével foglalatoskodik munkavégzése közben, amelyek a tartózkodási helyről való elvágyódásról szólnak, s igyekszik hangot is adni vágyainak. Az egyik ilyen költemény a „De szeretnék hazamenni, kis boltom előtt megpihenni” kezdetű, amely mindennapos himnuszává vált a fokhagymaszezonnak, s melyet alkotója igyekezett elszavalni még napkelte előtt, a fokhagymaföldre kiérve.
A „pipahuja” ideje alatt – amely ötperces dohányzási szünetet jelent – az egyik tapasztalt kölcsönös munkás az újságíró kérdésére elmondta, hogy a kirajzott „szögedi nemzet” kertésznépe az egyházaskéri, s a letelepedő dédapáik kézzel, embert nem kímélő fizikai munkával végezték a hagymaültetést, a kapálást és a szedést. S habár a rohanó társadalom már kifejlesztett néhány munkaeszközt a fokhagymával kapcsolatos műveletek elvégzésére, itt, Egyházaskéren mégis maradnak az ősök módszerénél, hiszen a hagyományőrzés mellett bizalmukat és fennmaradásuk zálogát az emberi szorgalom és összetartás erejében látják.
A fokhagymát július közepére minden gazda sikeresen betakarította a földekről, s hamarosan hagymapucolásba kezdenek az egyházaskériek, ki-ki a maga módszerével.
