Harmincórás díjmentes tanfolyamot tartott a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság támogatásával. A pályázat elsődleges célcsoportjához azok a 18 és 30 év közötti fiatal hölgyek tartoztak, akik szerepelnek a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartásában. A képzés témája az üzletiterv-írás fortélyainak elsajátítása volt.
A hallgatók a tanfolyam során azt az üzletiterv-formát vették alapul, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal is használ az önfoglalkoztatási program keretében, tehát 20 olyan ifjú hölgy jelentkezését várták, akik önfoglalkoztatási alapon szeretnék beindítani önálló vállalkozásukat.
A tanfolyamra túljelentkezés volt, de senkit sem utasítottak el a szervezők, és végül 24-en tettek sikeres záróvizsgát. „Az üzleti terv írása nem cél, hanem eszköz egy vállalkozás beindításához” – hangsúlyozta az oklevelek ünnepélyes átadásakor Sarnyai Károly, a Cnesa igazgatója.
A hallgatók a tervkidolgozáson túl a saját ötleteiket is kidolgozták egyéni konzultációs órák keretében. Kaszás Judit oktató elmondta, hogy megismerkedtek a jogi formák változataival, ezek adóvonzataival, a különböző foglakoztatási módokkal, ezek pénzügyi vonzataival, a konkurenciával, a marketingtervvel. Tehát megtanulták megtalálni a maguk erősségeit és gyönge pontjait, viszonyítani a jövendőbeli cégüket a konkurenciához. Az általános részt közös csoportmunkával végezték, majd amikor látták, hogy minden hallgatónak van saját ötlete, ami bizonyos szinten üzleti titok is, egyénileg foglalkoztak mindenkivel.
A hallgatók elmondták, hogy nagyon hasznosnak tartják ezt a tanfolyamot, mert megismerték a gazdaságtan alapjait, betekintést nyertek az üzleti életbe. Többen is úgy nyilatkoztak, hogy cégalapításban látják a jövőjüket.
