2024. október 13., vasárnap

Futni öröm, adni boldogság!

Idén is lesz jótékonysági futás Zentán a Karácsonyi Kavalkád utolsó napján

A zentai Tiszavirág Kajakklub decembere az utóbbi években a jótékonykodásról szól. Fehér Csaba vezetőedző, Vartus Árpád és Túri Csongor segédedzők fontosnak tartják, hogy a gyerekek is érzékenyek legyenek a jótékonyság iránt. Hiszen sok kicsi sokra megy, s ha vannak jó szándékú emberek, akkor összefogással minden lehetséges.

Tavaly is futottak, idén is futnak a jó cél érdekében. Vartus Árpád, a jótékonysági futás fő szervezője lelkesen mesélt a rendezvény céljáról, kulisszatitkairól:

– Csakúgy mint tavaly, az idén is a Tiszavirág Kajakklub a Zentai Vöröskereszttel és Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetével karöltve szervezi meg a karácsonyi vásár utolsó napján a jótékonysági futást. Ezúttal a Zentai Közkórház szülészeti osztályát támogatjuk a teljes összeggel, tavaly is hasonlóképpen volt, csak akkor egy magyarországi onkológiai intézetet is támogattunk a helyi intézmény mellett, most viszont a teljes támogatásunk ide Zentára irányul, hiszen Zentán élünk, és ezért itt teszünk a kisközösségünkért. Szeretnénk, ha az új generáció is szeretettel gondolna a városra, ahogy mi is – hangsúlyozta Vartus Árpád.

Miért pont karácsony tájára terveztétek a futás időpontját?

– Karácsony előtt jó a hangulat, hiszen ilyenkor van Zentán a Karácsonyi Kavalkád, fénybe borul a város központja, az ünnep a levegőben terjeng. December az adakozás hónapja, az összetartozás, az ajándékozás időszaka, ilyenkor az emberek is nyitottabbak, és szeretettel fordulnak egymáshoz, az ünnep szele mindenkit megérint. Azonkívül a karácsonyi vásárban eleve sok ember megfordul, olyanok is, akik nem is látták a felhívást a közösségi médiában, és ők is szívesen csatlakoznak, hiszen együtt futni sok más zentaival felemelő érzés. Ennek a csoportos megmozdulásnak olyan érzelmi töltete van, amit nem lehet szavakba önteni, hanem meg kell tapasztalni. Tavaly volt az első ilyen jótékonysági futásunk, habár minden évben igyekeztük támogatni a kórházat. Korábban az Egy csoki, egy üzenet kampány keretében kedveskedtünk a beteg gyerekeknek, viszont tavaly nagyobbat álmodtunk, többet szerettünk volna adni. Az embereknek tetszett a rendezvény, több mint 250-en jöttek el a 2021-es futásra, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Akkor közel 120 ezer dinár jött össze, amivel a gyermekosztályra szánt EKG-gép megvásárlásához járultunk hozzá. Jó visszanézni a tavalyi rendezvényen készült képeket, a sok piros Mikulás-sapkás fej megmosolyogtató, jó érzéssel tölt el bennünket. A készlet erejéig idén is minden futó kap majd Mikulás-sapkát, ezzel is kifejezve az egységet.

Hogy lehet jelentkezni a rendezvényre, vagyis a futásra?

– A nevezési díj: 200 dinár személyenként. Ez a minimum összeg, természetesen ennél nagyobb adományt is elfogadunk, és minden nevezési díj a szülészeti osztálynak megy. Lehet a helyszínen is nevezni a tiszavirágos standnál, ugyanakkor a nevezési díjat be lehet dobni a Zentai Vöröskereszt pénzgyűjtő ládájába is a futás napján 16:30-tól, hiszen a futás 17 órakor kezdődik, valamint a Vöröskereszt számlájára is lehet utalni. A számlaszám: 325-9500600005323-86, hivatkozási szám: 30-2022-3. A befizetési igazolást ne felejtsék el magukkal hozni, de a saját telefonjukon is megmutathatják. Mindenkit szeretettel várunk, kicsit, nagyot, sportolót, nem sportolót, 0–99 éves korig bárki jöhet. Nem is kell igazából futni, lehet sétálni is, sőt a babakocsis anyukákat is szeretettel várjuk. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem verseny, itt a lényeg a jó cél érdekében történő együtt futás – emelte ki Vartus Árpád, a futás fő szervezője.

A célnál a futókat meleg itallal várják majd: a kisebbeket teával, a nagyobbakat forralt borral kínálják. Néhány zentai cég már a rendezvény mellé állt: az SP üzletek, az Apolo Gyógyszertár, a Medica Netter és a Zimax. Ugyanakkor továbbra is várják a zentai cégek, vállalkozók támogatását, adományait, hogy minél színvonalasabb legyen a rendezvény. A szervezők arra is biztatják a cégeket, vállalkozókat, civil szervezeteket, egyesületeket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, szervezzenek csapatokat, s álljanak közösen a rajtvonal mögé. Ez nagyon jó csapatépítő program is lehet így karácsony előtt.

– Készítsük a futócipőt, s találkozzunk december 23-án, pénteken Zentán a szökőkútnál, mert: Futni öröm, adni boldogság! – hirdetik a szervezők.

Nyitókép: Tavaly rengetegen csatlakoztak a futáshoz