2025. október 1., szerda

Drágul a fűtés Zentán

Új igazgató kerül művelődési központ élére – A jövő héten ülést tart a képviselő-testület

A fűtés árának növekedésére vonatkozó képviselő-testületi határozat létrejöttét az indokolja, hogy nemrég megemelkedett a gáz ára, amit a fűtés árának is követnie kell, így amennyiben a képviselők megszavazzák a változást, februártól 10 százalékkal többet kell majd fizetniük az érintetteknek a városi távfűtés szolgáltatásáért.
– A kommunális tevékenységekkel kapcsolatos rendeletet teljesen meg kell újítanunk, ugyanis összhangba kell hoznunk az új törvényben foglaltakkal. Újdonság lesz egyebek mellett az, hogy az ún. zoohigiéniai szolgálatot is kommunális tevékenységként kell szabályozni, valamint az is, hogy belekerül a kéménytisztítás szolgáltatása és a parkolók fenntartása is. Ugyanezzel a rendelettel határozzuk meg a kommunális tevékenységek ellátásának módját, valamint azt is, hogy kik végezzék ezeket. A kémények tisztítása az Elgas Közvállalat, a parkolók fenntartása pedig a Kommunális és Lakásügyi Közvállalat hatáskörébe tartozik majd – magyarázta Širková Anikó, hozzátéve, ezentúl a csőszszolgálat is a kommunális vállalathoz fog tartozni.
A tervek szerint elfogadják a zajszint és a levegőszennyezettség mérésére vonatkozó évi programot és a közvállalatok új alapítási okiratait, de fontos téma lesz a civil szervezetek pályáztatásával kapcsolatos rendelet elfogadása is, amely megkönnyítheti a pályázást a szervezetek számára. A napirendi pontok között szerepel továbbá a foglalkoztatási akcióterv és a külső revizor alkalmazásáról szóló határozat, valamint a községi alapítású intézmények évi terveinek elfogadása is.
Az ülésen várhatóan kinevezik majd a Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ új igazgatóját. A községi képviselő-testület elnöke elmondta, a kiírt pályázatra egy személy jelentkezett, Hugyik Richárd magyartanár, aki minden feltételnek eleget tesz, így a képviselő-testület döntését követően négy éven keresztül látja majd el a tisztséget.

Magyar ember Magyar Szót érdemel