2024. május 10., péntek

Rekordszámú szavaló Csókán

Csókán szombaton a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában rekordszámú, 74 általános és középiskolás diák részvételével tartották meg VIII. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozót. A rendezvényt Kiss Tóth Erika, a művelődési egyesület elnöke nyitotta meg, majd a szervezőbizottság nevében Tóth Lívia újságíró, a Hét Nap főszerkesztője köszöntötte a szavalókat.

A versmondókat háromtagú bíráló bizottság: Erdélyi Ilona nyugalmazott magyartanár, Lennert Móger Tímea költő, újságíró, a zsűri elnöke és Kobrehel Éva, a Csókai Művelődési és Oktatás Központ igazgatója hallgatta meg. A találkozó minden részvevője emléklapot, egy-egy tábla csokoládét, a helyezettek könyvjutalmat kaptak.

A verses nap végén a csókai katolikus temetőben elhelyezték az emlékezés virágait és gyertyát gyújtottak a 80 évvel ezelőtt született Cs. Simon István (1942-2007) költő és publicista síráján.