2024. május 8., szerda

Az újkenyér ünnepe az összefogást erősíti

Tornyoson a hétvégén rendezték meg a kenyérszentelő ünnepséget

Az elmúlt hétvége az újkenyér megszentelése jegyében telt el Tornyoson, ahol harminckettedik alkalommal tartották meg a kenyérszentelő ünnepséget tartalmas programmal. A pénteken kezdődött és vasárnap este zárult rendezvénysorozat fénypontja a Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomban bemutatott hálaadó mise volt vasárnap délelőtt, illetve kora este az ünnepi műsor. Ezen a helyi általános iskolás és óvodás gyerekek léptek fel, valamint Burány Hajnalka, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ megbízott igazgatója, a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselője mondott ünnepi beszédet.
– Augusztus 20-a minden magyar ember számára a keresztény magyar államalapítás, valamint az új kenyér szent ünnepe, amiben az összetartozás értéke rejlik. Ezen a napon Szent Istvánt ünnepeljük, azt az embert, aki biztos kezekkel és tiszta, határozott értékrenddel alapított államot, és a királyt, aki a család erejére alapozta az államát – mutatott rá Burány Hajnalka. Kiemelte, hogy államalapító királyunk intelmeivel és törvényeivel örökre meghatározta a magyarok számára a helyes utat, miután a kereszténységre és a nemzeti identitásra építette a magyar hont. Majd megjegyezte, hogy megmaradásunk záloga Szent István királyhoz való ragaszkodásunk és hűségünk lehet. Jó tanácsai, intelmei nem is lehetnének aktuálisabbak a mai zavaros időkben, amikor alapvető értékrendünket ingatják, kérdőjelezik meg. Hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb feladatunk a Szent István-i úton járni, megtartani családunkat, közösségünket és falvainkat.
– Éppen ezért bír nagy súllyal, hogy közösen adjunk hálát az újkenyérért. Közösen, egymásba kapaszkodva hozzunk meg a számunkra fontos döntéseket. Az összefogásban sokszorozódik az erő, és a szeretet, ami pozitív energiával erős közösséget épít és előre, a jövőbe mutat – mondta Burány Hajnalka. Végezetül megjegyezte, hogy ez az ünnep nemcsak a szórakozásról szól a faluban, hanem a közösség erejéről is tanúskodik.
A kenyérszentelőn Zenta és a környező települések képviselői mellett Tornyos testvértelepülésének a küldöttségei is jelen voltak, köztük a magyarországi Nagypáli községé. A tornyosi kenyérszentelő ünnepség vasárnap este Szandi magyarországi énekesnő fellépésével és utcabállal zárult.

Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele