Talán a hűvös, borongós idő miatt, az idén valamennyivel kevesebben látogattak el a Bogarason ötödik alkalommal megtartott Dohánynapra és a régi mesterségek ünnepére, pedig a szombaton megrendezett népünnepély szervezői, a helybéli Cimbora Polgárok Egyesületének aktivistái ezúttal is apait-anyait beleadtak, hogy minél változatosabb programokkal szórakoztassák a vendégeket.
Az egyesület egyébként öt évvel ezelőtt abból a célból hívta életre a rendezvényt, hogy minél többen ellátogassanak a kicsiny észak-bácskai faluba, és megismerkedhessenek a település múltjával és jelenével, betekintést nyerhessenek a települést éltető dohánytermesztéssel kapcsolatos hagyományokba is – mesélte lapunknak Kállai Margit, az egyesület vezetője. A már hagyományosnak számító gépi és kézi dohányfűzés mellett különböző hagyományos mesterségek, köztük a szövés, a seprűkötés, a rongybaba- és mackókészítés, valaminnt a hímzés fortélyait is elleshették a vendégek, de az idén is szerveztek főzőversenyt és mezőgazdasági gépbemutatót is. A bogarasi civil szervezet egyébként négy évvel ezelőtt alakult meg, s a környezetvédelem, a kultúra, a sport és a hagyományőrzés terén fejti ki a tevékenységét, hogy némi változatosságot vigyen Zenta község legkisebb és egyben legszegényebb településének életébe. A rendezvény keretében természetesen megrendezték a kézi és gépi dohányfűzők versenyét is, amelyen a következő eredmények születtek: a kézi fűzők között Bózsó Angéla volt a legügyesebb, 291 levelet fűzött fel a bírálóbizottság által meghatározott idő alatt. Második Huszák Mónika lett 220 levél felfűzésével, a harmadik helyezést pedig Madarász Matild érdemelte ki aki 187 levelet fűzött fel. A gépi dohányfűzés kategóriájában induló csapatok közül Nesebik Károly és csapata bizonyult a legjobbnak. A második helyezést László Attila és csapata, a harmadikat pedig Bata László és csapata szerezte meg.
