2025. szeptember 29., hétfő

Önkéntesek rózsakertje

Rózsatelepítés a zentai Népi Technika udvarában

A szervezet köré tömörülő fiatalok rózsakertet létesítettek, hogy így tisztelegjenek a 66 éves Népi Technika működésében résztvevő összes önkéntes előtt. A rózsatöveket Vasas István rózsatermelő adományozta a szervezetnek.

Az egyesület épületét egyébként folyamatosan újítják fel az itt működő civilek. Bíró Magyari Tas, a Népi Technika titkára lapunknak elmondta, hogy csak az elmúlt négy évben több mint száz önkéntes vett részt a munkálatokban.  A rózsatövek elültetésével párhuzamosan az udvar rendbetételét is folyatták a fiatalok. Az elképzeléseik közt szerepel egy grillsütő felállítása is, mellette egy kis, rekreációra alkalmas területtel.

Az utóbbi időszakban egyébként mind nagyobb a zsongás a Fő utca elején lévő épületben. Mindez többéves munka gyümölcse, miután az épületbe elkezdték befogadni a zentai civil szervezeteket, amelyek közül egyre többen döntenek úgy, hogy a Népi Technika égisze alatt szeretnék folytatni a tevékenységüket.

A szervezet jelenleg 13 civil egyesületnek biztosít helyiségeket. Többek között itt tevékenykednek a Rozetta kézművesei, a Tiszamenti Nagycsaládosok Egyesülete, a Zentai Gazdakör kézimunkázói, s itt vannak a rádiósok, a Vöröskereszt ifjúsági szervezete, a céllövők és a modellezők, nemrég pedig beköltözött az ex-bolyaisok filmműhelye is.

Az elkövetkezőkben minden rendelkezésükre álló eszközt a felújítási munkálatok folytatására szándékozzák fordítani, hogy a zentai Nép Technika épülete ne csak egy épület legyen a sok közül, hanem sokak számára egyben otthon is – mesélte  Bíró Magyari Tas.

Magyar ember Magyar Szót érdemel