A kemény téli fagyok és a jégzajlás után újra engedélyezték a vízi járművek közlekedését a Tiszán, ezért a Tisza Mentőcsapat a hét folyamán többször is vízre szállt, hogy ultrahangos berendezéssel folytassák a tavaly félbehagyott keresést, amelynek célja megtalálni a több mint három hónapja valószínűleg a folyóba esett zentai 15 éves Barbarát. A november 25-én este eltűnt lány két barátja egybehangzóan állította, hogy a társaságukban lévő lány megcsúszott, és a hídlábról a folyóba esett, majd nyomtalanul eltűnt az éj sötétjében.

Indulásra kész a Nada, azaz a Remény keresőhajó
A zentai Tisza Mentőcsapat decemberben már több alkalommal is hajóra szerelt, háromdimenziós képet adó ultrahangos készülékkel kereste az eltűnt diáklányt, de akkor nem jártak eredménnyel, és a rossz idő beköszöntével abba kellett hagyniuk a kutatást. Amint azt Baranyi Nándor, a mentőcsapat vezetője elmondta, a tavaszias időjárásnak köszönhetően a hét elején folytatták Barbara keresését Zoran Milosavljević Nada nevű hajójával. Először a Tiszavirág kikötőhajótól a hídig terjedő szakaszon, a bánáti strand közelében vizsgálták át a folyó medrét, majd az elkövetkező napokban a hídtól távolabbi folyószakaszokat is sorra veszik. Abban reménykednek, hogy ha valóban a Tiszába fulladt a fiatal diáklány, akkor előbb-utóbb meg fogják találni a holttestét.
Ha sikerül megtalálni a lány földi maradványait, a zombori búvárklub tagjai vállalták, hogy a GPS-koordináták alapján az alig néhány fokos vízből is a felszínre hozzák az áldozatot, egyelőre azonban az ultrahangos felvételek nem mutattak emberi maradványokhoz hasonló objektumokat a mederben.
A Tisza Mentőcsapat munkáját támogatja a zentai önkormányzat, a rendőrség, a szociális központ és több magánszemély is.
