Mintegy százan vettek részt a zentai Kertek helyi közösség idei sportnapján. Amíg a Thurzó Lajos Általános Iskola előtti füves pályán hat futballcsapat mérkőzött meg egymással, addig a kerület udvarában a szebbik nem képviselői dartsban versenyeztek egymással, ezenkívül sakkversenyt is rendeztek.
Zenta
Hetedik alkalommal szervezték meg Zentán a MAdT tábort, s az alkotások legjavát vasárnap délután 2 órakor mutatják be a zentai Művelődési Házban, ahova várják a művészetek iránt érdeklődőket. A tábor munkájában részt vett Erlauer Balázs filmrendező, operatőr, Hernyák György rendező, akadémiai tanár, Jelacsik Sutus Ágota logopédus-beszédtanár, Kiss Anikó rendező-koreográfus, Mezei Kinga színművész-rendező, Perényi Balázs drámapedagógus, Solténszky Tibor dramaturg, Szorcsik Kriszta színművész-rendező és Urbán András rendező.
Zentán a Tisza-part–Alvég helyi közösségben idén abból a pénzből gazdálkodnak, ami még tavalyról maradt a helyi járulékból. Vatai Zsuzsanna, a helyi közösség titkára elmondta, hogy tavaly minden közbeszerzésnél előnyösebb szerződést kötöttek a tervezettnél, így megmaradt egymillió dinárjuk, és azt most költik el.
A zentai Kertek helyi közösség 19-én, szombaton tartja hagyományos, immár 10. sportnapját.
Pénteken 9 órától 11.30-ig nem lesz áram Zentán a Karađorđe utcában és környékén, a Széchenyi téren (Tyúkpiac) és környékén, az Ősz utcában és a Posta utca páratlan oldalán a 3-as számtól a Táncsics Mihály utcáig.
Az elmúlt hónap végén a Zentai Alapfokú Bíróságon egy új testületet hoztak létre az elhúzódó ügyek megoldására – hangzott el a bíróság tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen az elmúlt három hónapban kifejtett tevékenységet ecsetelték. Dušan Mostarski, a bíróság szóvivője kiemelte, hogy prioritásként kezelik ezeknek az ügyeknek a tárgyalását és lezárását.

