2025. július 8., kedd

Ami szem-szájnak ingere

Sikeres volt a III. vajdasági kulináris kiállítás

Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a zentai Művelődési Ház kiállítóterme, ahol szebbnél szebb és természetesen finomabbnál finomabb hidegtálakat, tortákat és süteményeket vonultattak föl a kiállítás résztvevői, és az eredményhirdetést követően a látogatók is megkóstolhatták az ínyencfalatokat.

– Vajdaságban nagy hagyománya van a különböző sütemények sütésének, illetve a tortakészítésnek, és mindezt ezen a kiállításon is be tudjuk mutatni – nyilatkozta lapunknak Ments András, a Vajdasági Fehérasztal Lovagrend lovagja, a rendezvény fő szervezője. Hozzáfűzte: a rendezvény által bebizonyosodott, hogy nemcsak a profi szakácsok és cukrászok, hanem a gasztronómiával kedveltetésből foglalkozók is évről évre mind magasabb színvonalat érnek el.

Az ínyencfalatok értékelése során minden terméket külön osztályoztak, s közben felhívták a versenyzők figyelmét arra is, hogy miképpen tudnák az ételeiket tovább tökéletesíteni. A versenyen 25 arany-, 25 ezüst- és 15 bronzérmet osztottak ki. Az idei kulináris bajnokság keretében télirevaló-bemutatót is rendeztek, aminek során szintén számos díjat kiosztottak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel