A Vásártér városnegyed átfogó, telekrendezési tervezete többek között előlátja egy föld alatti, pázsittal beborított parkolóház kiépítését is.
Fotó: Ótos András
A tervezet egy nagyjából 4,8 hektáros, a Hajduk Veljko és az Újvidéki Vásár utca által behatárolt terület rendezésének lehetőségeit taglalja, a telek legnagyobb részén a vásártéri sportpályakomplexum terül el. Az Újvidéki Vásár és a Micsurin utca kereszteződésénél egy föld alatti, legalább 48 gépkocsi befogadására alkalmas parkolóhely kiépítését tervezi az önkormányzat, de az sem kizárt, hogy a garázst két föld alatti szinten építik ki, az említettnél nagyobb befogadóképességgel. A garázs egy részének a létrehozását a sportpályák északi része alatt tervezik.
A vásártéri sportkomplexum felszíni tartalmainak tekintetében is jelentős beruházások várhatók, nevezetesen a tekepálya épülete mellett kiépítenek egy kisebb sportcsarnokot, amelyben kispályás mérkőzéseket lehet majd játszani még télen is. A városrendezéssel megbízott építészek azt is kilátásba helyezték, hogy a sportpályák mellett, a vásár 1-es csarnokával szemben húzódó járdát és kerékpárösvényt kibővítik, pontosabban: a kerékpárutat a Hajduk Veljko utcának ezen a felén kétirányú bicikliforgalomra használhatják majd.
A szóban forgó telekrendezési tervezetet október 17-éig lehet megtekinteni, véleményezni, kritikákkal illetni. Az érdeklődőket 9 és 14 óra között fogadják az Urbanizam közvállalat épületében, a Lázár cár sugárút 3. alatt, és az érintett helyi közösség irodájában: Majevica utca 2b. A hozzászólásokat kizárólag írásos formában lehet benyújtani az illetékeseknek, azaz a városi urbanisztikai és építkezési igazgatóságnak, a Munkás utca 2. alatti irodájukban.



