2026. április 12., vasárnap

Köztérfelújítás a peremvárosi településeken is

Az Újvidék 2021 Alap szakértőkből összeállított bizottsága kiválasztott négy olyan pályázatot, amelyek alapján négy közterületet átalakítanak és átrendeznek a Heréskertben, a Dél-Telep városrészben, Kamenicán és Kabolban.

A győztes pályázatok alapján dolgozzák majd ki azokat az ötlettervezeteket, amelyek alapján a felsorolt városrészekben, peremvárosi településeken tereket, közterületeket alakítanak ki. A munkálatok már jövőre elkezdődhetnek. Az újvidéki önkormányzat minden térre, azaz közterület-rekonstrukcióra 4 millió dinárt irányoz elő. A pályázatokat elbíráló bizottság tagjai elmondták, hogy elégedettek a beérkezett munkákkal, összesen 57 jelentkező volt nemcsak Újvidékről, hanem az egész régióból, sőt külföldről is.

A kamenicai Zmaj Jova tér felújítását a Malina Čvoro, Saša Čvoro, Slobodan Peulić, Maja Medić, Neda Medić és Nebojša Jeremić alkotta csapat dolgozta ki, míg a Dél-Telepre vonatkozó projektumot Tijana Mijić készítette.

A kaboli park és piac felújítására vonatkozó ötlettervezeteket Jelena Jelačić, Tijana Radovanović, Aleksa Bekić és Pavle Nikolić dolgozta ki, a Heréskertben, a Pirosi út 25. és 29. épületek közötti terület átalakításával kapcsolatos projektumot pedig Albert Topić és Fedor Jurić álmodta meg.

A projektumokat elbíráló bizottság a polgárok szavazatai alapján egy külön kategóriás ötlettervezetet is kiválasztott a Dél-Telep egy részének a felújítására is.

Darko Polić építészmérnök, aki egyben a bizottság tagja, emlékeztetett arra, hogy a folyamat a polgárok ankétjával kezdődött, majd kiírták a pályázatot, és ezután következhetett a legjobb projektumok kiválasztása. Most a projektumok megvalósítása következik.

Emlékeztetőül: A Novi Sad 2021 Alap még júniusban kezdeményezte, hogy a városközponttól távol eső negyedekben is alakítsanak ki úgynevezett „urbánus zsebeket”, magyarán olyan tereket, amelyeket a polgárok ízlése alapján alakítanak ki. A projektum hosszabb távon előrelátja azt, hogy minden újvidéki és peremvárosi helyi közösségben úgynevezett 021 zónákat alakítsanak ki. Karlócán, Ürögön és Belcsényben 2021-ig több ilyen típusú közterület felújítását vagy kiépítését tervezik.

A civil szektor és a polgárok bevonásával a városi kulturális rendezvényeket ezután nemcsak a város központjában rendezhetik majd, a művelődési tartalom egy részét kihelyezhetik Újvidék központjából, aminek köszönhetően az egész városban előrelendülhet a társadalmi és a kulturális élet.

Magyar ember Magyar Szót érdemel