2026. április 6., hétfő

Útfelújítás Máriamajoron

Tegnap Máriamajor (Stepanovićevo) peremvárosi faluban járt Miloš Vučević polgármester, a településen nagyszabású, úthálózat-felújítási munkálatok folynak.

– 33 millió dináros beruházásról beszélünk, az építkezés egy héten belül befejeződik. A falu jövőre ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, addigra a központja díszmegvilágítást kap, felújítjuk a művelődési egyesület székházát. Ha mindent összevetünk, kiderül, hogy önkormányzatunk az elmúlt hat évben 555 millió dinárt ruházott be ennek a földrajzilag legtávolibb városi településnek a fellendítésébe – nyilatkozta a polgármester a helszínen. Elmondta azt is, hogy a közeli Piros falura 600, míg Kabol infrastrukturális fejlesztésére 400 millió dinárt fordítottak az elmúlt időszakban. – Törődünk a peremvárosi településen élőkkel is – emlékeztetett Vučević, majd arról is beszélt, hogy a törődésbe beletartozik a peremvárosi buszbérletek árának csökkentése is, amely személyenként, azaz diákonként évente 27 ezer dinár megtakarítást eredményez az itt élő polgároknak. Arra is kitért, hogy az épülő gyorsvasút sínpárjai alatt alagutakat fúrnak majd. – Azt szeretnénk, hogy a falu lakóinak ne kelljen kerülőutakon közlekedniük a gyorsvasút miatt – mondta többek között Vučević.

A helyi Aleksa Šantić Általános Iskola tanulói nemrégiben humanitárius akciót szerveztek, ruhát, iskolai felszerelést és játékokat gyűjtöttek a Gyermekmenhely védencei számára. Az akciót Slavica Jević, az oktatási intézmény angoltanárnője vezette, a Vöröskereszttel karöltve. Az iskola tanulói meglátogatták a Gyermekmenhely védenceit. – Az iskola hetedikesei és nyolcadikosai a polgári nevelés keretében az önkéntességről és a fiatalok aktivizmusáról tanulnak, ismereteket szereznek a fiatalok jelenlegi helyzetéről az országban és az EU-ban. A megtanultak alapján kezdeményezték a humanitárius akciót – magyarázta Jević.

Ivana Kaljević, az iskola nyolcadikos tanulója elmondta, hogy osztálytársai nagy örömmel társultak az akcióhoz, használt ruhát, iskolai felszerelést gyűjtöttek, mert tudják, hogy a Gyermekmenhely védencei megörülnek ezeknek. – Örömmel tölt el az, hogy megtudhatjuk, milyen gondokkal szembesülnek, és hogyan segíthetünk rajtuk – mondta Ivana. Az akció során arra összpontosítottak, hogy olyan ruhát és felszerelést gyűjtsenek, amelyeket az általános és középiskolások is használhatnak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel