A modern cirkusziskola abban különbözik a hagyományostól, hogy állatok nem vesznek részt a fellépésekben, főként a gyerekek kreativitásán és a testi készségfejlesztésén van a hangsúly.
Az állatokkal együtt készített trükkök helyett különféle táncokat, mozgásfejlesztési gyakorlatokat gyakorolnak a gyermekek, elsajátítják a cirkuszi mutatványokhoz szükséges készségeket. Dragan Janjić Vladisavljev, a Cirkoneo cirkusziskola cirkuszpedagógusa elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt kezdett érdeklődni a szakma iránt, és folyamatos az együttműködésük a Ludifiko szervezettel, amely szintén a cirkuszi művészet népszerűsítésén dolgozik. Hangsúlyozta: náluk a cirkusziskola tanítványai elsajátíthatják a cirkuszi mutatványokhoz szükséges művészeti, szociális és társadalmi tudást. – A cirkuszi ügyességekhez hozzátartozik a zsonglőrködés, az egyensúlyozás, az akrobatika, a mozgás, illetve a tárgyakkal való trükközés, különféle segédeszközöket használunk, és számos művészetet ötvöznek a gyakorlatok. Sajnos, gyakran előítéletekkel találkozunk a munkánk során, de szerencsére a gyermekek még kevésbé gondolkodnak úgy, mint a felnőttek. Az iskolánkba járó egyik gyermek apjának is az a véleménye, hogy ostobaságokat tanulnak, nem tud megbékélni azzal a ténnyel, hogy ide jár a gyermeke. Gyakran azért születnek előítéletek, mert a cirkusz szónak általában negatív a jelentése, ezért türelmesen azon dolgozunk, hogy felvilágosítsuk a szülőket, mi mindent tanulnak majd meg csemetéik az iskolában, és milyen gyakorlatokat végeznek. A jó szórakozáson kívül, a gyermekek hasznos gyakorlatokat végeznek az iskolában, amely pozitív hatással van fejlődésükre. A gyakorlatok ideje alatt a gyermekek megtanulják, hogyan használják testüket különféle mozdulatok segítségével, gyakorolják a koordinációt, minden cirkuszi mutatvány pozitívan hat a magabiztosságuk növeléséhez – magyarázta Janjić Vladisavljev a Dnevnik napilapnak. Hozzátette: A gyermekek a gyakorlatok során folyamatosan fejlesztik kreativitásukat, hiszen minden feladatot többféleképpen lehet megoldani.



