A hétvégén a Žarko Zrenjanin és a Miroslav Antić utca kereszteződésénél lebontották azt a romos épületet, amely már csaknem másfél évtizede üresen áll, és óvintézkedésként körbe volt kerítve a lehulló vakolat és a potyogó cserepek miatt.
Fotó: Dávid Csilla
A múlt század első felében felfalazott épületről senki sem viselt gondot, ugyanis rendezetlenek voltak a tulajdonjogi viszonyok. Egy építkezési cég 2011-ben három lakást vásárolt ebben a romos épületben, az alagsor pedig, ahol sokáig fénymásolóüzlet működött, az önkormányzat tulajdonába került. A köztársasági telekrendezési hivatal adatai szerint a parcellán két, 150 és egy 53 négyzetméteres lakás volt, az alagsorban pedig egy 31 négyzetméteres üzlethelyiség. A legújabb területrendezési terv alapján egy központi irodaházat építenének majd ide, a vonatkozó területrendezési terv előirányozza, hogy legfeljebb háromemeletes ház épülhet, padlástérrel. A lebontott épületet megőrizni óhajtók, a környék lakói a múltban aláírásgyűjtést szerveztek a bontás ellen, az épületet a belváros képének meghatározó részeként szerették volna rendbe tettetni. Sajnos, nem sikerült megmenteniük. Egyelőre nincs adat arra vonatkozóan, hogy a telket birtokló építkezési cég pontosan milyen rendeltetésű épületet szeretne ide építeni.
Fotó: Dávid Csilla



