194.
Az Újvidéki Vöröskereszt városi szervezete 1881-ben alakult meg azoknak az újvidékieknek a kezdeményezésére, akik úgy érezték, hogy azok az események, amelyeket Bosznia megszállása okozott, és amelyek először tették nyilvánvalóvá, hogy a háború „nyomort, nélkülözést okoz az özvegyeknek, árváknak és nyomorékoknak”, akiknek szükségük van az altruizmusból fakadó segítségre. Ezt követően azonban több mint két évtizedig az Újvidéki Vöröskereszt Egylet tevékenységére nemigen volt szükség, mert az egylet egyik alap célkitűzése a „sebesültek pártfogása volt”. Ez a célkitűzés a háborúra vonatkozott, amelynek jele akkor még nemigen mutatkozott. A szervezet tevékenysége azonban, mint ahogyan az újvidéki Városi Vöröskereszt Egylet, 1914. évi működéséről készült jelentés és az 1915. évre vonatkozó Naptár is tartalmazza, a háború előszelével felgyorsult, majd jelentősen kiterjedt. A Nyilvános nyugtázásnak szánt publikációt Fogl János tanár és Pilliser Simon könyvnyomda-tulajdonos szerkesztette és jelentette meg 1914. végén. Mint ahogy a szövegből kitűnik, a szerkesztők a befolyt, önkéntes adományokat, a Vöröskereszt választmányának munkáját akarták polgártársaik előtt nyugtázni, és a befolyt összegek felhasználásának módját ismertetni. Ebből a jelentésből kitűnik, hogy az Újvidéki Fiók, közvetlenül a mozgósítás bejelentését követően már szervezkedni és működni kezdett. A felszólítás így szólt: „Megkezdődött a Vöröskereszt egylet missziója, működésének szükségessége...”, „a háború szőrnyűségeit, borzalmait, a sebesültek szenvedéseit enyhíteni”. Majd a város lakosságához fordulva kért anyagi és pénzbeli támogást: „Gyenge anyagi erőnktől kevés telik, fogjunk össze, adjon mindenki annyit, amennyit tud, amennyit szíve szerint adhat!” Ekkor az Újvidéki Vöröskereszt Egylet élén a Vöröskereszt megbízottjaiként Forster Géza ügyvezető alelnök és Matkovits Béla főispán álltak. A mozgósítás elrendelését követően a fiókszervezet az Újvidéki Vasútállomáson Vasúti betegnyugvó állomást nyitott, azzal a céllal, hogy az „átvonuló vonatokról letett, tovább nem szállítható súlyos betegeknek, sebesülteknek ápolásáról és élelmezéséről gondoskodjon, a tovább utazó sebesült és beteg katonák élelmezését és üdítését teljesítse, s végül az itt maradó sebesülteket a kijelölt helybeli, illetve vidéki hadikórházakba szállítsa”. Ez a betegnyugvó állomás először 200 személyt tudott befogadni, majd 300 ágyra emelték a befogadóképességét. Erre azért volt szükség, mert „Újvidék, tudvalevőleg a déli harctér fővasútvonalába esik és a harctér közelsége mellett az első nagyobb állomás, mely modern kórházakkal és egészségügyi intézményekkel bírt”. Az állomáson áthaladó vonatok olykor egy-egy napon ezrével szállítják az olyan sebesülteket, kik a harctérről való szállításuk óta ápolásban alig részesültek, „akik föltétlenül átkötözendők, üdítendők vagy élelmezendők voltak”. A szerzők szerint voltak olyan napok, amikor 3-5 beteg- és sebesült transzportot láttak el részint friss kötéssel, részint frissítővel, élelemmel. Előfordult, írják, hogy rövid 1-2 órai időközben több vonat is érkezett, egyenként 800-at meghaladó sebesültel. Akik a szolgálatot vállalták, „emberfeletti erővel igyekeztek, éjjel-nappali szolgálat tartással az előálló torlódásokat leküzdeni”. A katonai hatóságokkal, a Péterváradi hadtápparancsnoksággal, a szabadkai katonai szállítási vezetőség, a helybeli katonai állomás parancsnokság, a határrendőrség és a többi katonai és polgári parancsnokságokkal, az ügyvezető Forster Géza tartotta fönn sikeresen a kapcsolatot, és a rászorulók ellátását a befolyó „adományfillérekből” fedezték. Újvidéken az állomáson lévő vasúti betegnyugvó állomáson kívül, a különböző egyletek kisegítő kórházakat is szerveztek. Így a római katolikus zárda helyiségeiben az Izraelita Vöröskereszt Kisegítő Kórház, Az Újvidéki Szerb Nőegylet és Konviktus és Tabitha kisegítő kórház, Valamint Dungyerszki Lázárné az Újvidéki Városi Vöröskereszt választmányi hadikórháza működött. A sebesültek ellátásában a Városi Ferencz József közkórház is kivette a részét. A személyes önkéntes munkát végzők felsorolását követően a kiadvány hosszasan közölte a gyűjtési akció eredményeit, névreszólóan és pontos összegekkel. Leggyakrabban pénzben, volt aki aranyban, de az is előfordult, mint ahogy azt az Újvidéki Vadászegylet tette, hogy az eladott nyulak árából igyekeetek altruizmusukat bebizonyítani. Akkor még csak 1914. végét írták.
