2024. május 9., csütörtök

A Péterváradi vár a világ legaktuálisabb látványosságai között

A turisták visszajelzései által kapta meg a Tripadvisor Travellers´ Choice címet az erőd

A Péterváradi vár második alkalommal nyerte el az idén a Tripadvisor Travellers´ Choice címet és a világ legaktuálisabb látnivalóinak 10 százaléka közé tartozik – írja közleményében a 3D Svet/Ugrip szervezet.

A világ egyik legnagyobb, utazással foglalkozó platformja havonta 463 millió utazónak segít, hogy minden utazása a legjobban sikerüljön. Az utazók világszerte ezen a webhelyen böngészve több mint 859 millió értékelés és vélemény között böngészhetnek.

Az imént említett elismeréssel a turizmus legjobbjait díjazzák a felhasználók, illetve a vendégek véleménye alapján. A vár tavaly is megkapta ezt a kitüntetett címet, ám jóval kevesebb látogatószámmal büszkélkedhetett a koronavírus-járvány miatt, 2020-ban megkapta a legjobbak közül is a legjobbnak járó rangos díjat, amellyel a világ legaktuálisabb látványosságainak 10 százaléka közé került.

– Az idei elismerés a kreatív műhelyeknek, az önkéntes szolgáltatóknak, továbbá a vár népszerűsítésében kifejtett folyamatos munkának köszönhető – áll a szervezet közleményében.

Az Ugrip szervezet egyébként folyamatos adatfrissítéssel, fotók és fotógalériák feltöltésével, kreatív-oktató műhelymunkák és szemináriumok szervezésével segít a vár népszerűsítésében, az sem elhanyagolható, hogy a közösségi oldalakon hatékonyan és aktívan ápolja a kapcsolatot a felhasználókkal. Többek között ennek is köszönhető, hogy a vár megszerezte az üzleti és promóciós kiválóságért járó Certificate of Excellence tanúsítványt. Maga a szervezet is több egyéves díjjal büszkélkedhet 2015 óta.