Tatjana Medved, a városi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja is részt vett az I Came to Play elnevezésű jótékonysági programban, az Egység sportpályája benépesült a hétvégén.
A PLAY sport- és emberbaráti szervezet által életre hívott rendezvény immár 19 éve szólítja meg a hátrányos szociális körülmények között élő fiatalokat és gyermekeket.
Az idén több mint kétszáz fiatal jött el Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Bosznia-Hercegovinából és Észak-Macedóniából. Ismert edzők, aktív és egykori sportolók, külföldi vendégek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, a hétnapos program során a résztvevőket interaktív foglalkozások, műhelymunkák, kortárs képzések, előadások és sportedzések várják.
Tatjana Medved hangsúlyozta, hogy az ilyen és hasonló kezdeményezések jól példázzák a sport közösségformáló erejét. Mint mondta, a sport képes lebontani a különbségekből emelkedő korlátokat, összekapcsolni az embereket, valamint olyan közeget teremteni, amelyben a fiatalok a tiszteletet, az együttműködést, az összetartozást és a fair play szellemiségét nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megtapasztalhatják. Kiemelte, hogy az önkormányzat a sport jelentőségét nem kizárólag a versenyeredményekben látja, hanem annak társadalmi, nevelési és fejlesztési szerepét is fontosnak tartja. Emlékeztetett arra, hogy Újvidék 2026-ban elnyerte az Európa Sportvárosa címet, amely – szerinte – annak a több mint egy évtizede következetesen épített, városi sportpolitikának a nemzetközi elismerése, amelynek egyik alapelve az, hogy a sport mindenki számára elérhető legyen. Medved szerint különösen fontos az, hogy Újvidék befogadja a régió különböző országaiból érkező fiatalokat, és ezzel a béke, a tolerancia és az együttműködés üzenetét közvetítse. Hozzátette, hogy ezeket az értékeket az önkormányzat 2026 után is ápolni fogja.
Az I Came to Play program ingyenes, elsődleges célja a régióban élő fiatalok életminőségének javítása. A sportfoglalkozások, előadások, műhelymunkák és a közös programok révén a toleranciát, a fair playt, az oktatást, a tisztességet és az erőszak mellőzését népszerűsítik, miközben a sport társadalmi felelősségvállalására is ráirányítják a figyelmet.
Nyitókép: A PLAY sport- és emberbaráti szervezet által életre hívott rendezvény immár 19 éve szólítja meg a hátrányos szociális körülmények között élő fiatalokat és gyermekeket (Fotó: Grad Novi Sad)



