Szólt száz tíz évvel ezelőtt, az apróhirdetésként megjelent hazahívó üzenet. Ki volt Tusi és ki volt az, aki hazahívta? Mi számított azokban a háborús időkben akkora véteknek Újvidéken, hogy a bűnről és a megbocsátásról a helyi újságban kellett hírt adni? És vajon, azon a 110 évvel ezelőtti június 10-én, Tusi, akit feltételezhetően Etelkának hívtak, a számos városi újságfalón kívül, olvasta-e azt a lapszámot, amelyben a megbocsátásról szóló hír bekeretezve megjelent. Vajon az újvidékiek számos háborús gondjuk mellett, megtudták-e, hogy Tusi hazament vagy nem?
Mert hát gond akadt elég, de valahogy a szép idő és a nyár közeledte igyekezett elnyomni az egyre növekvő gondokat. Voltak vétkek, amelyeket megbocsátottak, voltak azonban olyanok is, amelyeket nem. Így, a gabona és liszt csempészését, az árdrágításokat, a cukorhiányt, a fenyegető liszthiányt, és mindent, ami abban a háborús időben, az úgy-ahogy normális életet megbolygatta. És ez olyan dolgokra is kiterjedt, mint amilyen az újvidéki dunai partfürdő, a Strandon uralkodó helyzet volt. Ez a nagy hírnévnek örvendő városi partfürdő, amely a Duna partján, az akkor Felső Limánnak nevezett partrészen terült el, és ahol a képződő homokzátonyok, az állatok itatására voltak alkalmasnak, és közkedvelt fürdőhellyé is tették azt, már a 19. század nyolcvanas éveiben.
Ezt a helyet, 1911-ben hivatalos városi parti fürdővé nyilvánították, és 1912-ben elkészítették annak műszaki leírását. Ez az 500 méter hosszú és a 60 méter széles, enyhén lejtő, homokos partszakasz, amely fölött füzes volt, hamar közkedvelt fürdőhellyé vált, és az újságcikkekben gyakran újvidéki Lidóként is emlegették. A strandot 1913-tól egy magáncég az Apolló Rt. bérelte, amelynek tulajdonosai a bejárattól nem messze, egy fából faragott éttermet építettek ki, és talán a fürdőhely fejlesztése is gyorsabb lett volna, ha nem tör ki a háború, amelynek következményei a közkedvelt nyári fürdőhelyen is nyomot hagytak. Ugyanis a háború második évében, a fürdőidény beindulása előtt, újdonságként hatott a hír, hogy „a város a fürdőt bérlő magántársaságtól saját kezelésbe veszi át”.
A városnak így módjában lesz a modern követelményeknek megfelelően fejleszteni a fürdőt, sokkal jobban fejlődhet így, mint magánkezekben. És, hogy a városi kezelést a közönség szempontjából tartották fontosnak. Arról is szó van, hogy „a villamos vonalat kiépítsük a fürdőig, de erre a háború alatt aligha kerül sor” – nyilatkozta Profuma Béla polgármester. Majd pár hét múlva, június elején, talán a kellemes és meleg idő következményeként beindult a fürdési szezon, a város megnyitotta a strandot, és megkezdődhetett a dunai nyaralás Újvidéken…
– Ha még hozzávesszük, hogy a Jolánka gőzös a strandfürdőig közlekedik, minden feltétel megvan arra, hogy a közönség igényeit kielégítse és a strandfürdő fellendüljön”. A bérletjegyeket a javadalmi hivatalnál lehetett megvásárolni, a régi gimnázium épületében, délután 3 órától 5 óráig. A strand igazgatásával pedig nem mást, hanem személyesen a városi rendőr főkapitányt, Payerle Nándort bízta meg, aki a háború kitörése óta számos más szervezési feladatot is kapott, és jó, erélyes szervező hírében állt. Ezért nem kell csodálkozni, hogy az első baleset gyanús eseményt követően, írott formájú strandfürdő szabályt hozott, amelynek első pontja a fürdőzők öltözködésére vonatkozott, és így szólt: „Felnőttekre egésztestet elfödő fürdőruha kötelező”. Majd a továbbiakban: „csolnakázni és fürödni csakis a zászlókon belül szabad. Csolnakot csak a tulajdonos vagy bérlő használhat. Egy óra bérlet 50 fillére. A mentőcsolnakokat csakis mentési célra szabad használni. Az úszókat figyelmeztetem, hogy a Duna árja igen sebes, s így a zászlókon tul való úszás igen életveszélyes. Helybeliek csak rendes díj ellenébe fürödhetnek, az idegen vendég névszerint bejelentendő”.
„Aki maga épít kabint az az első évben csak fürdőhasználati díjat fizeti, a kabin el nem szállítható, hanem a város tulajdonába megy át, de az építettő ezen kabint a rendes bérlet ellenében továbbra is használhatja”. A polgármester a strandfürdővel foglalkozó értekezletet a strandfürdő telepen hívta össze, amelyen a főispán, Matkovits Béla is részt vett többedmagával. Az értekezleten sok fontos kérdést vitattak meg. Örömmel vették tudomásul, hogy az Újvidéki Testgyakorlók Körének mentőcsapata vállalkozott az állandó mentőszolgálatra.
„Az értekezleten szóba került, hogy az autók a strandhoz vezető uton olyan sebesen vágtatnak és felhőtengert csinálnak, úgy hogy a fürdőböl hazatérő közönséget ellepik, miért is rendőrhatósági intészkedés fog történni, hogy az autók az uton csak lassan haladhassanak. Itt említjük meg, hogy egy élelmes vállakozó autóbuszjáratot fog a strandfürdőhöz létesíteni...”.
Erre azonban, csak a XX. század második felében, majd csak egy újabb háborút követően került sor. A rendőrfőkapitány szabályrendeletének pontjai is arról tanúskodnak, hogy abban az időben a strandbérlő cégnek, ilyen fontos ügyben, mint a strand, nem bocsájtottak. Ezek szerint 110 évvel ezelőtt Tusi jól járt.
