Az alkalmi rendezvényen Žarko Mićin polgármester emlékeztetett arra, hogy idén, amikor a Matica srpska – a szerb nemzeti identitás egyik tartópillére – megalapításának 200. évfordulóját büszkén ünneplik, különösen fontos megemlékezni a könyvtár alapításának évfordulójáról is.
– Ebben a könyvtárban immár két évszázada gyűlik a tudás, két évszázada őrzi annak tudatát, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk. Jegyzi a szerb szó üldöztetését és felemelkedését, azt is, amikor a nép ismét teljes hangján szólalhatott meg – emelte ki a polgármester, aki szerint a közösség az erejét a nemzeti identitásból meríti.
– A Matica srpska könyvtára a szerb nyelv és írásművészet, valamint emlékezetünk őre, városunk egyik legstabilabb tartóoszlopa. Nélküle Újvidék nem lehetne az, ami: a könyv és a kultúra városa – fogalmazott Mićin.
Az egybegyűlteket dr. Dragan Stanić professzor, a Matica srpska elnöke is üdvözölte, az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Maja Gojković tartományi kormányfő és dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, akárcsak Nikola Selaković művelődési miniszter.
Nyitókép: Ótos András felvétele



