2025. július 10., csütörtök

A látomástól a megszólalásig

Az Amerikai Kuckóban (Razzia áldozatok rakpart 2/B)  május végén különleges eseményt tartanak az olvasás és a közös gondolkodás jegyében. A Kuckó csatlakozott a nemzetközi Big Library Read kezdeményezéshez, amely a világ talán legnagyobb virtuális olvasási programja. A résztvevők egyszerre olvasnak el egy könyvet, majd elemzik, megbeszélik azt – mindezt online elérhető, ingyenes tartalmak segítségével.

Holnap, június 12-én fiatal tollforgatók mutatkoznak be. Az irodalmi est 18.30-kor kezdődik. A Visions to Voices kreatív írásműhely résztvevői első ízben lépnek közönség elé, felolvassák friss, angol nyelvű műveiket. A három hónapos, tizenkét találkozásba sűrített program során a fiatal szerzők és a műhelymunka vezetői a modern irodalmi formákat kutatva csiszolják a stílusukat, miközben egymást bátorítják ötleteik vegvalósítására. Ezt a műhelyt a Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara együttműködésével valósítják meg, a szakmai útmutatást két amerikai költő, a kar oktatójaként dolgozó Andrew Vizzi, illetve az ohiói Fulbright-ösztöndíjas, a GASHER Press költészeti szerkesztőjeként ismert Julie Larrick biztosítja. A mentorok a technikai fogások mellett arra ösztönzik a résztvevőket, hogy bátran kísérletezzenek hanggal, ritmussal és narratívával, és alakítsanak ki autentikus irodalmi kézjegyet. A közönség tanúja lehet annak, hogyan válik a látomásból hang, ahogy a projekt címe is ígéri.

A részvételhez a Kuckó programjain előzetes regisztráció szükséges, amelyet egy online űrlap kitöltésével lehet elvégezni. Az angol nyelvű beszélgetések keretében megoszthatjuk gondolatainkat egy-egy kötettel kapcsolatban, az irodalmi események nemcsak az olvasás élményét kínálják, hanem remek lehetőséget nyújtanak az angol nyelvi készségek fejlesztésére is. A programok ingyenesek, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel