2024. május 12., vasárnap

Kerékpárverseny a Fruška gorán

A Tour de Fruška elnevezésű, kerékpározásra, rekreációra és a természetben való időtöltésre invitáló versenyt május 20-a és 22-e között tartják meg a Fruška-gorán.

Jelenleg az előkészületi munkálatok befejező szakasza van folyamatban, vagyis a pálya kijelölése és rendezése, valamint a kísérőprogramok szervezése. A versenyre mostanáig 180 személy nevezett be.

Ivan Arpaš, az esemény igazgatója elmondta, hogy a versenyt mindenekelőtt a természet, a kerékpározás és a sportolás szerelmesei számára rendezik meg, majd hozzátette, hogy nagyszámú résztvevőre számítanak. Feltételként megszabták, hogy mindenkinek tartania kell magát a környezetvédelmi előírásokhoz.

Hangsúlyozta, hogy a rendezvényt hagyományossá szeretnék tenni.

A rendezvény sportrészében a rekreációs jellegű MTB (hegyikerékpár) maraton lesz a fő versenyszám, emellett a résztvevők kipróbálhatják magukat az Ebike, az Eliminator és a Trail elnevezésű futamokon, valamint a legkisebbek a Gáz, gáz maratonon.

Hasonló, MTB versenyt szerveztek már Újvidéken, tavaly nyáron a Péterváradi vár adott otthont egy ilyen rendezvénynek. A Fruška gorán azonban a természetben, hegyes-völgyes terepen mérik majd össze ügyességüket a résztvevők (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Hasonló, MTB versenyt szerveztek már Újvidéken, tavaly nyáron a Péterváradi vár adott otthont egy ilyen rendezvénynek. A Fruška gorán azonban a természetben, hegyes-völgyes terepen mérik majd össze ügyességüket a résztvevők (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A kísérőprogramok között megtartják az Éjjeli bazár elnevezésű rendezvényt, amelyen számos kisiparos, borász és egészséges élelmiszerárus várja majd a látogatókat a tartomány minden pontjáról.

A kapcsolódó, gasztroeseményen az érdeklődők a vajdasági ételkülönlegességeket is megkóstolhatják, valamint a tartomány idegenforgalmi szervezeteinek standjainál megtekinthetik a kulturális rendezvények és érdekességek bemutatóját.