2024. október 3., csütörtök

Újvidék is túl van az árvízveszélyen

A víkendtelepülések lakói felkészülve várták be a Duna tetőzését

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

Pénteken tetőzött a Duna Újvidéknél, most fokozatosan apad. A legmagasabb vízállás 541 centiméter volt, a tartományi fővárosban a rendkívüli, árvízvédelmi intézkedések akkor lépnek életbe, ha a vízszint eléri a 700 centimétert. A Horgász-szigeten és a Köves víkendtelepülésen az ott lakók elmondták, hogy településeik nagy részét megvédték a gátak, és csak az a szakasz került víz alá, ahol a házak túl közel épültek a folyóhoz, és ezért nem tudtak gátat emelni előttük. A Köves település elején kitették a homokzsákokat, megemelték a töltést, sok helyen a pincék bejáratait próbálták elzárni velük. Több ezer zsákot használtak fel, ezeket részben az önkormányzat biztosította.

Két héttel ezelőtt a Horgász-szigetről még könnyedén át lehetett sétálni a Strandra anélkül, hogy deréknál mélyebben kellett volna a vízbe merülni. A vízszint nagyon alacsony volt, a nagyobb csónakok rendszeresen elakadtak, a strandolók tolták ki őket a mélyebb vízbe. Jelenleg pedig a sziget egy része víz alatt van, ezért több éttermet kénytelenek voltak bezárni. A hétvégi házak lakói kiürítették az alagsoraikat annak érdekében, hogy megóvják értékeiket.

A Kövesben, a Sodros mentén és a Horgász-szigeten tehát néhány víkendházba befolyt ugyan a víz, hirtelen jött az áradás, de az emberek mégis felkészülten várták a Duna tetőzését. Az árvíz sehol sem okozott jelentősebb kárt.

 

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Pénteken tetőzött a Duna Újvidéknél, azóta fokozatosan apad. A legmagasabb vízállás, az előrejelzésnek megfelelően 541 centiméter volt, így a tartományi fővárosban nem léptettek életbe rendkívüli árvízvédelmi intézkedéseket.

Szerkesztőségünk a Horgász-szigeten és a Köves víkendtelepülésen járt, ahol az árvíz elleni védekezésről és az árvíz okozta károkról kérdezte az ott lakókat.

– Csütörtökön este kezdett beáramlani a víz a település legalacsonyabb részére, amely már 490–500 centiméteres szintnél kezdett víz alá kerülni. A vízszint tovább emelkedett, a Köztársasági Hidrometeorológiai Szolgálat előrejelzései szerint ma (pénteken) van a hullám csúcspontja, holnaptól azonban stagnálásra és apadásra lehet számítani. Ami a víkendtelepülést illeti, az idén már harmadszor fordul elő, hogy a Köves első szakaszát elárasztotta a víz. Körülbelül száz ház van itt, szerencsére nincs elárasztva az egész Köves, csak az a rész, amelyiken a házak közel vannak a vízhez. A Vajdaság Vizei Közvállalat homokzsákokat biztosított, és az emberek ezeket a homokzsákokat helyezték el a házak bejáratánál, hogy megakadályozzák a nagyobb károkat. Azok, akik a víz közelében élnek, számoltak az áradással, ezért idejében felkészültek rá, így a legfontosabb dolgokat biztonságba helyezték – mondta Dušanka Ljuboljević, a Köves Egyesület szóvivője.

 

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

– Sajnos 10 év elteltével ismét árvíz sújt minket, valójában ennyi ideje nem volt árvíz a Kövesben. Az Újvidék felőli, legközelebbi területről beszélek, amelyet sikerült megvédeni saját erőnkből felépített gátakkal. A gátat tehát mi, a Köves lakosai építettük meg. Ez 600-620 centiméteres vízállásig véd minket, és az idén is megóvott bennünket attól, hogy víz érje a területünket. A Köves egyes részeit, a legrégebbi területeket sújtotta az árvíz, ahol sajnos nem lehet gátat emelni, mivel a házak közvetlenül a Duna mellett épültek. Itt, ebben a részben, ahol a gát védelmet nyújt, voltak kisebb problémák, de pumpákkal és csövekkel sikerült visszaszivattyúzni a vizet a Dunába. Reméljük, hogy most már túlléptünk a nehézségeken. Bár a Duna ma eléri a tetőpontját, még néhány napot ki kell bírnunk. Amikor a Duna ilyen magas, a víznyomás is nagyon erős a gátakon, amelyek nem „profi” gátak, hanem mi építettük őket. Továbbra is próbálkozunk önállóan tenni valamit, az önkormányzattól is kértünk segítséget, hogy megemeljük a gátat, és még biztosabbá tegyük a Köves védelmét – magyarázta Mendrei Heléna, a Köves igazgatótanácsának tagja.

Két héttel ezelőtt a Horgász-szigetről még könnyedén át lehetett sétálni a Strandra, a vízszint nagyon alacsony volt. Jelenleg a sziget egy része víz alá került, ezért több étterem kénytelen volt bezárni, és sok ház alsó szintjéről a lakók felvitték az emeletre a holmit, elővigyázatosságból. A Kövesben, a Sodros mentén és a Horgász-szigeten néhány víkendházba befolyt ugyan a víz, de az emberek felkészülten várták a Duna tetőzését, ennek köszönhetően az áradás sehol nem okozott jelentősebb kárt.

 

Nyitókép: Az újvidéki strandból még maradt néhány méternyi homokos rész (Fotó: Ótos András felvétele)